Nyert a sakkcsapatunk
2019. január 23.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A hétvégén folytatódott a sakkozók Budapest-bajnoksága, s asztalhoz ült a Testnevelési Egyetem csapata is. Nos, a mieink a Sirály elnevezésű együttessel csaptak össze, s fölényes, 9:3-as győzelmet arattak. A TE gárdája a bajnokság élmezőnyében szerepel, de innen is szeretne feljebb lépni.

Nyert a sakkcsapatunk

„Jó csapatunk van, a rájátszásba jutásért küzdünk, s nagyon szeretnénk egy osztállyal feljebb jutni – mondta megkeresésünkre dr. Sterbenz Tamás, egyetemünk általános rektorhelyettese, aki a sakkcsapatunk egyik tagja. – Nagyszerű sportág a sakk, reméljük, hogy hallgatóink közül még többen kapnak kedvet hozzá.”

A TE csapata jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán – az első három jut a rájátszásba –, s legközelebb rangadót vív, február 3-án a második helyen tanyázó Sárkány DSE lesz az ellenfele.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!