Berkes István: hetvenen felül is bőven akad tennivaló
2020. november 4.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Mint arról korábban beszámoltunk, a Testnevelési Egyetem professor emeritus címet adományozott intézményünk oktatójának, Dr. Berkes István egyetemi tanárnak, nemzetközi hírű ortopéd sebésznek. A neves szakember a koronavírus-járványi miatt elmaradt tanévnyitó ünnepségen vette volna át elismerését, amelyről egy interjú keretében beszélgettünk vele.

Meglehetősen nehéz önt telefonon elérni. Még este hétkor is ilyen sűrű a programja?

A válasz egyszerű: dolgozom. Órákat tartok a Testnevelési Egyetemen, betegeket látok el, és egy labdarúgócsapatnál is akad tennivalóm. Attól még, hogy hetven éves vagyok, nem kell a nyugdíjasok életét élnem.

Megtudhatjuk, melyik együttesnél dolgozik?

Az MTK Budapestnél vagyok vezető főorvos. Az egyesület összes szakosztálya hozzám tartozik.

Tudta, hogy az Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék jelenlegi tagjai közül Dr. Pavlik Gábornak és most már önnek is professor emeritus címe van?

Tudtam, és most szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam, mekkora megtiszteltetésnek érzem ezt a címet. Rendkívül büszke vagyok rá, és köszönöm mindenkinek!

Nem szomorította el kicsit, hogy a járvány miatt nem tudta személyesen átvenni a címet?

Egyáltalán nem, legfőképpen azért nem, mert a hetvenedik születésnapomra egy nagyon megható és megtisztelő meglepetés-ünnepséget szerveztek, és ezen közölte a rektor úr, hogy professor emeritus lettem. Családtagjaimon és kollégáimon kívül olyan futballista társam is jelen volt, akit ezerkilencszázhetvenhat óta nem láttam, de az eseményen tiszteletét tette Dr. Hegedűs Csaba is, akivel korábban a birkózó-válogatottnál dolgoztam együtt. Szintén ott volt Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, illetve több neves, az egészségügyben dolgozó szakember is, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Felejthetetlen élmény volt.

A Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék a legnépesebb az intézményben. Hogyan jellemezné a kollektívát?

Nagyszerű csapat kitűnő szakemberekkel. Nemcsak kollégák, hanem barátok is vagyunk, és jóban-rosszban összetartunk. Itt mindenki számíthat a másikra, és ha kell, kisegítjük egymást. Vélhetően így lesz ez a jövőben is.

Berkes István: hetvenen felül is bőven akad tennivaló

Dr. Berkes István (Fotó: maganorvosom.hu)

Mióta tanít a Testnevelési Egyetemen?

Ezerkilencszázkilencvenháromtól kezdve dolgozom az intézményben, akkor még a szomszédos Sportkórházban is tevékenykedtem. Utóbbiban végigjártam a ranglétrát, ott harmincöt évet töltöttem el. Anno még a kórházból jártunk át oktatni. Kétezerhatban lettem egyetemi tanár, és kétezertízben lettem főállású egyetemi tanár a TF-en.   

Mi a legszebb TE-s emléke az elmúlt huszonhét évből?

Nagyon nehéz időszakot éltem át, amikor elkerültem a Sportkórházból. Ekkor nyújtott segítő kezet a Testnevelési Egyetem, amely jóformán befogadott. Kiváló lehetőséget kaptam arra, hogy újra felépítsem magam. Ebben sokat segített a rektor úr, valamint Dr. Nyerges Mihály, a TE korábbi dékánja, Dr. Tihanyi József, az egyetem egykori vezetője, de támogatott prof. Dr. Radák Zsolt és Dr. Tóth Miklós is. Arra is büszke vagyok, hogy Dr. Radák Zsolt dékánsága alatt a TE tudományos-dékánhelyettese is lehettem. Egész életemet a tanulásnak, a sportnak és a tudománynak szenteltem, s amióta befejeztem az orvosi egyetemet, jóformán ki se léptem az Alkotás út környékéről. Ám úgy érzem, még nem zárult le pályafutásom, bőven akad még tennivalóm az egyetemen.   

A koronavírus-járvány miképpen befolyásolta a sportorvosi szakmát, illetve a tanszék működését?

Nemcsak nekünk, hanem mindenkinek komoly nehézségeket okoz. Sajnos a vírus valós veszélyt jelent, amellyel szembe kell néznünk. Meg kell tanulnunk együtt élni vele, és ami a legfontosabb, be kell tartanunk a szabályokat, mert egyszerűen nem vehetjük félvállról. Most a legfontosabb dolog az önfegyelem.

Márványkövi Ferenc

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!