Takács Ferenc elismerése
2020. november 12.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Jelentős elismerésben részesült Takács Ferenc: a Testnevelési Egyetem Küzdősport Tanszékének mesteroktatója TE Edzői Nívódíjat kapott. Az eredeti terv szerint az esztendő elején, az évnyitón vette volna át a díjat, erre azonban sajnos nincs lehetőség.

Takács Ferenc elismerése

Az M1 „Ma este” című műsorának vendégeként, 2019. augusztus 22-én

„Szeptemberben már érzékelhető volt a koronavírus-járvány berobbanása, ezért nem nyílt mód a személyes átadásra. De természetesen így is nagyon büszke vagyok a díjra, mert ez azt jelenti, hogy széles körben elismerik a munkásságomat” – mondta megkeresésünkre Takács Ferenc.

Csaknem két évtizede van az edzői pályán, és mindig arra törekedett, sőt törekszik most is, hogy tanítványai minél magasabb szintre eljutva teljesedjenek ki.

„Embernyűvő feladat az edzősködés, de minden pillanatát élvezem – folytatta a TE mesteroktatója. – Egyesületi szinten hat különböző tanítványomnak játszották már el a Himnuszt világversenyen, két felnőtt, illetve négy utánpótlás korú aranyérmes versenyzőm van. Ha az ember – legyen szó akár versenysportolóról vagy bárki másról – célokat tűz ki maga elé, és azokat el is éri, nos, akkor maradéktalanul elégedett lehet.”

Fia, István a Testnevelési Egyetemen tanul, no meg rendkívül sikeres birkózásban, hiszen tavaly nyáron a junioroknál az Európa-, majd pedig a világbajnokságot is megnyerte.

„A magam részéről mindent megteszek, hogy a fiam pályára továbbra is fölfelé íveljen, és a felnőttek mezőnyében is esélye legyen a legjobb eredmény elérésére” – tette hozzá Takács Ferenc, mi pedig ennyivel egészítjük ki: úgy legyen!

fotó: Magyar Birkózó Szövetség

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!