Három TFSE-játékos is meghívót kapott a női futsalválogatottba
2023. január 19.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A TFSE-s Folk Zuzsanna, Gruber Brigitta és Varga Adél is részt vesz a magyar női futsalválogatott edzőtáborában január 28-án és 29-én Telkiben.

Három TFSE játékos is meghívót kapott a női futsalválogatottba

A 19 fős keret tagja a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem korábbi hallgatója, Folk Zsuzsanna is, aki jelenleg a csepeli Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskolában dolgozik testnevelő tanárként.

„Őszintén szólva, nem lepett meg a válogatott meghívó, hiszen ott voltam a csapattal a csehországi Eb-selejtezőn is – mondta Zsuzsa, aki négy évvel ezelőtt szerzett diplomát az osztatlan tanári képzésen. – A jelenlegi, csaknem húsz fős keretből tizennégyen leszünk ott márciusi kontinenstornán. Vélhetően nem esek áldozatul a keretszűkítésnek, hacsak nem jön közbe sérülés.”  

Zuzsa a tanítás mellett kis-, és nagypályán is szerepel, edzésekre pedig késő este jár. Sokat köszönhet munkahelye, az általános iskola vezetőségének és az önkormányzatnak, hogy elengedték ez edzőtáborba, így támogatva sportolói karrierjét.

Azt is elárulta, szeretne bajnoki címet ünnepelni az NB I-ben szereplő TFSE együttesével, míg a válogatottal legalább a harmadik helyre szeretne odaérni a tavasszal esedékes Európa-bajnokság négyes döntőjében, ahol a mieink mellett a címvédő Spanyolország, valamint Portugália és Ukrajna legjobbjai lépnek pályára.

Sőt az sem kizárt, hogy a TFSE válogatottja a jövőben visszatér a TF-re.

„A doktori vagy a mentortanári képzésen gondolkodom, ám egyelőre nem jutottam dűlőre. A doktori disszertációhoz témám is lenne – leginkább az élsportolók mentális állapota és felkészítése érdekel.”

Fotó: TFSE, Borhi Mihály

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!