Alább Lovas Adél, másodéves, humánkineziológia szakos hallgatónk, a Klebelsberg Kuno Szakkollégium tagjának élménybeszámolóját közöljük a téli olimpiáról.
Oroszországról az emberek többségének a hideg, a szőrme, Szibéria, illetve a Disney-meséken szocializálódott kislányoknak Anasztázia jut eszébe.
Szocsi a zord időjárással kapcsolatos sztereotípiákra erősen rácáfolt: +17 C°, napsütés. Az első napokban a sapka helyett a napszemüveg lett a kötelező kiegészítőnk. Előttünk pálmafák, mögöttünk hófedte hegycsúcsok. Az ilyen szerencsés földrajzi adottságokat ki kell használni, az oroszok rendeztek hát egy olimpiát.
Testvéremmel az utolsó pillanatban döntöttük el, hogy ezt nem szabad kihagyni. Túl sok műkorcsolyázó vonul vissza az olimpia után. Élőben akartuk megnézni búcsúzásukat, találkozni akartunk velük utoljára.
Megérkezésünk után nem volt olyan bosszantó problémánk, mint a nehéz csomagok cipelése, ugyanis Kijevben elkeveredtek a csomagjaink. Másfél nappal később, összetörve érkeztek meg a reptérre. Rendben, akkor majd a biztosító közvetetten vesz mindkettőnknek egy szocsis melegítőt, gondoltuk.
Az oroszok a híresztelésekkel ellentétben rendkívül kedvesek és segítőkészek. Az önkéntesekre ez duplán igaz volt. Az egyikük tulajdonképpen a személyi kísérőnkké vált egy napra, így közelebbről is megismerhettük ezt a világot. Az, hogy csak az emberek 10 %-a beszélt angolul, egészen vicces szituációkat szült. A tavaly karácsonyi Activity-party alkalmával még nem sejtettem, hogy ez tulajdonképpen egy főpróba lesz az oroszországi kommunikációs nehézségek áthidalásához.
28 órás nemalvást követően rögtön az Olimpiai Park felé vettük az irányt. Evgeni Plushenko visszalépése miatt tudtunk jegyet venni a férfi szabadprogramra. Az élő legenda a csapatverseny során elszenvedett gerincsérülése következtében - az egyik csigolyájába beépített csavar törésének okán - képtelen volt jégre lépni a rövidprogramban. Így az oroszok, akik csak rá voltak kíváncsiak, igyekeztek megszabadulni a jegyeiktől. Nekünk a lelátó legtetejéről is fantasztikus élmény volt a verseny. Sajnos elég sokan rontottak, de a japán Yuzuru Hanyu így is megérdemelten nyert.
Előzetes tervünkkel ellentétben nem az Iceberg Skating Palace lett a törzshelyünk. Ellátogattunk egy szánkóversenyre, és megnéztünk egy curlingmeccset is. Ez utóbbira teljes tudatlanságban ültünk be, már ami a szabályokat illeti. Telefonos segítséget követően tisztulni kezdett a kép, és a verseny így igazán izgalmassá vált számunkra is. Mint később kiderült, az ezüstérmes britek egyik győzelmét láttuk.
A húszezer rubeles – átszámítva körülbelül 125.000 forintos - jégtáncbelépők nem ránk vártak, ezért a többi versenyt az orosz szurkolói központban néztük meg. Ez a hely lett a kedvencünk. Ide az összes hazai sportoló hivatalos volt a versenyeket követően. A két legeredményesebb orosz jégtáncospárral találkoztunk is. Nem gondoltam volna, hogy valaha is élvezni fogok egy jégkorongmeccset, de a 4-0-ás orosz-norvégot a „Rásszijázó” hazai szurkolók százaival végignézni fantasztikus élmény volt.
A hangulat? Leírhatatlan. Masírozó zenekarok, kabalaállatok parádéja, önkéntesek flashmobja, és persze a klasszikus „Nem eshet le!” játék pár feldobott lufival a kígyózó sorbanállás közben. Még az újdonsült internetsztár Jason Brown amerikai műkorcsolyázóval is összefutottunk a parkban.
Utolsó ott töltött napunkon adták át a jégtáncverseny érmeit szakadó esőben. Az eredményre a fogadóirodák is bizonyára 1-es szorzót adtak, mert mindenki tudta, hogy az amerikaiak fognak győzni. Sajnos a kanadai Tessa Virtue&Scott Moir kettősnek nem sikerült a címvédés, ennek ellenére egész pályafutásukkal új dimenzióba emelték a jégtáncot. Bámulatosan élben korcsolyáznak, pengéikkel mintha egy képzeletbeli kenyérre kennék a vajat, mozdulataikkal szinte beszélgetnek egymással tánc közben. Öröm volt látni, hogy a vereség ellenére is jókedvűek és felszabadultak voltak az eredményhirdetésen.
A televíziós társaságok nagy része idő hiányában csak a versenyeket közvetíti, pedig egy olimpia nem kizárólag a sportról szól. Ilyenkor előtérbe kerülnek a rendező ország kulturális értékei is. Csipke-, korcsolya-, olimpiai fáklya- és helytörténeti kiállítások, nemzetiségi néptánc bemutatók és koncertek voltak egyidőben. Egyszerűen nem volt időnk unatkozni!
Ami szintén nagyban befolyásolta az összképet, az az olimpia hivatalos motívuma volt. Imádtam! Sok, egymáshoz látszólag nem illő mintájú rombusz, de összességében mégis fantasztikus látvány nyújtott. Bár szorosan nem tartozik a TF-hez, de nem tudok kibújni a bőrömből. Pár szó az ottani öltözködésről is. Láttam egy-két gyönyörű kabátot: tökéletes szabások, fejedelmi szőrmék, és a tartás, amivel viselték! Emellett az emberek többsége az orosz nemzeti és szocsis melegítőkben feszített. Nem is csoda, hisz az ukrán, orosz, spanyol és önkéntes melegítőket gyártó cég (Bosco) kitett magáért. Ennek köszönhetően az Olympic Superstore profitált a leginkább az „egyszer vagyunk itt” filozófiánkból. Sokminden más mellett persze már csak a kapott cuccokért is megérte volna önkéntesnek lenni.
Bár a reptéren még a tündéri kóbor kutyák is marasztalni próbáltak, 5 nap után haza kellett jönnünk.
Az olimpiai atmoszférát nem lehet átérezni a TV-n keresztül vagy egy élménybeszámolóból, ezért iszonyatosan bántott volna, ha mindezt nem személyesen, pusztán a képernyőn keresztül láthatom.
szöveg: Lovas Adél | képek: Dr. Lovas Andrea
[nggallery id=234]
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.
