Dr. Pavlik Gábor: Két-három járványra való munkám van!
2020. április 19.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Lassan egy hónapja, hogy a Testnevelési Egyetem hallgatói – más hazai felsőoktatási intézmények diákjaihoz hasonlóan – a járványügyi helyzet miatt távoktatásban részesülnek. Mindez nemcsak a hallgatóknak, hanem az oktatóknak is nagy kihívást jelent. A 78 esztendős Dr. Pavlik Gábor, professor emeritus, a Testnevelési Egyetem Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszékének oktatója ezúttal a „kötelező” otthonlétről, a mindennapokról és természetesen a vízilabdáról beszél.

Hogyan tűri a járvány miatti bezártságot?

Kénytelen vagyok beletörődni, mint bárki más. Az igazat megvallva, nagyon hiányzik a mozgás és a TE, de a józan ész belátásra bír. Szerencsére egyáltalán nem unatkozom, sőt! Nyakig ülök a tudományos munkában, ami teljes mértékben kitölti az időmet. Úgy is fogalmazhatnék, legalább két-három járványra való munkám van. A viccet félretéve, jelenlegi feladataim kiterjednek az adatelemzéstől kezdve a tudományos szakirodalom áttekintésén keresztül egészen a publikációk készítéséig és lektorálásáig. Továbbá a Semmelweis Egyetemen hamarosan sportorvosi képzés indul, és felkértek, hogy készítsek jegyzeteket a Sportélettan tantárgyhoz. Azt már meg sem említem, hogy egész nap nézem az e-mailjeimet – most hirtelen ennyi jut az eszembe.  

Ez bizony nem kevés. A munka mellett azért csak marad ideje a kikapcsolódásra is?

A komolyzene köztudottan a szenvedélyem. Nem titkolom, otthoni munkavégzés közben egész nap zenét hallgatok. Szünet nélkül megy a Bartók Rádió, de néha az interneten is hallgatok zenét. Ezen kívül több ezer bakelitlemez, szalagos magnókazetta és CD sorakozik a szekrényemben, amelyek a klasszikus zene legjobbjait tartalmazzák. Esténként azért megnézem a híradót, de nem állok ellen egy jó tévéfilmnek vagy operának sem. Müller Cecília mondandójára pedig különösen odafigyelek.

Dr. Pavlik Gábor: Két-három járványra való munkám van!

Forrás: DigiSport - Magyar Vízilabda Szövetség 

A felsorolásból már csak egy dolog hiányzik: a vízilabda.

Úgy látszik, akkor is történnek dolgok, ha éppen nincsen bajnokság. Örömmel hallottam, hogy az OSC – amelyben egykoron én is vízilabdáztam az orvosi egyetem hallgatójaként – megmenekült a pénzügyi válságtól, legalábbis abban az értelemben, hogy számos játékosa és edzője a biztos szponzori háttérrel rendelkező Vasashoz kerül. Tudomásul kell vennünk, manapság más időket élünk, mint régen, így bármelyik klub kerülhet kellemetlen helyzetbe. Mindenesetre nagy szerencse, hogy az OSC válogatott játékosai nem szélednek szét, és egy helyen folytathatják sportpályafutásukat.

Ha már a sportágat érintő hazai történésekről beszélünk: nemrég látott napvilágot, hogy egy magyar vízilabdázó fennakadt a doppingvizsgálaton.

Nehezen tudnám elképzelni, hogy szándékos vétség történt, de ez csak az én véleményem. Hozzá kell tennem, nem ismerem pontosan az ügy hátterét, és azt sem tudom, milyen szintű játékosról van szó. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai mégis azt mutatják, hogy a vízilabda nem olyan sportág, amelyben a doppingolás jellemző lenne. Persze karrierem során előfordult, hogy egy játékos olyan vérnyomáscsökkentőt szedett, amely rajta volt a doppinglistán, ám ő mégsem tudta ezt. Tudom, hogy jóhiszemű vagyok, de higgyék el nekem: a vízilabda nem „doppingérzékeny” sportág, a játékosok pedig általában ismerik az aktuális doppinglistát. A pólósok mindig is elővigyázatosak voltak, amit mi sem bizonyít jobban: amikor a válogatott mellett dolgoztam, állandóan csörgött a telefonom, mert a játékosok tudni akarták, hogy a gyógyszert, amelyet éppen szedtek, tiltottnak minősül-e. 

Jó, hogy szóba hozta a játékosokat. Az olimpiai bajnokokkal vagy dr. Kemény Dénessel tartja még a kapcsolatot?

Őszinte leszek, nem nagyon. 2008-ban fejeztem be a munkám a férfiválogatott mellett, s utána még sokáig tartottuk a kapcsolatot. Hogy példaképpen említsem, a Kásás Zoltán vezette edzőképzésben én tanítottam a sportélettant. Természetesen nem távolodtam el a vízilabdától, a budapesti Euróba-bajnokságra is minden nap kilátogattam. Azért mind a mai napig előfordul, hogy beszélek egy-két régi játékossal, de nem mindig a vízilabda a téma.  

Örömmel halljuk, hogy még jár meccsekre. Kérdés, mikor látjuk legközelebb a lelátón?

Ha jós lennék, akkor sem tudnám megmondani, annyira bizonytalan a helyzet. Még szerencse, hogy a feleségemmel semmilyen nyaralásra nem fizettünk be idén, mert most nagyon bánnánk. De hogy a kérdésére is válaszoljak, a hazai szövetség nehéz helyzetben van. Jelen állás szerint a nyár végén folytatódnak a küzdelmek, ám figyelembe kell vennünk, hogy a játékosoknak idő kell ahhoz, hogy újra fel tudják venni a versenyritmust. Ám az is benne van a pakliban, hogy idén már nem tudják befejezni a bajnokságokat. Mindenesetre három-négy hét múlva okosabbak leszünk valamivel.

Márványkövi Ferenc

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!