;>
Archívum

2017. február

Éremhalmozó mestertanár

Éremhalmozó mestertanár

Újabb éremmel gazdagodott Jókay Zoltán, a Testnevelési Egyetem Sportjáték Tanszékének mestertanára: a Vasas Óbuda női röplabdacsapatának edzőjeként ezüstöt szerzett a Magyar Kupában. A finálét pénteken Érden a Békéscsaba ellen vívta a Jókay-csapat, amely 3:0-ra alulmaradt riválisával szemben. Ennek apropóján beszélgettünk a 49 esztendős szakemberrel.

II. PhD Szimpózium

II. PhD Szimpózium

A Sporttudományok Doktori Iskola szervezésében a tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül a PhD Szimpózium. A Szimpózium célja, hogy a hallgatók egymás, ill. a témavezetők és érdeklődők előtt számot adjanak kutatásuk előrehaladásáról, a hallgatók tapasztalatot szerezzenek és baráti körben fejlesszék előadói készségüket.

Elindult a TF hivatalos Facebook-oldala

Elindult a TF hivatalos Facebook-oldala

Örömmel tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy elindult a Testnevelési Egyetem hivatalos Facebook-oldala.

Túl a csúcson

Túl a csúcson

Mocsai Lajos rektor úr meghívásának eleget téve február 21-én 18 órától előadást tart a Testnevelési Egyetem Hepp Ferenc termében dr. Neszmélyi Emil egykori TF-hallgató, aki tavaly májusban első magyarként a nehezebb útvonalon, a hegyet északról megmászva jutott fel a világ tetejére, a Mount Everest csúcsára.

Filmbemutató a Testnevelési Egyetemen!

Filmbemutató a Testnevelési Egyetemen!

Március 7-én mutatják be a Testnevelési Egyetemen a tavalyi 1956-os emléktúráról készített oktatófilmet, Ruszthi Zsolt Nem hősök akartunk lenni, csak bátrak című alkotását. Ennek kapcsán beszélgettünk a 42 esztendős rendezővel.

Teqball a Testnevelési Egyetemen

Teqball a Testnevelési Egyetemen

A Teqball Magyarország, a sportágfejlesztéssel kapcsolatban is szorosan együttműködik a Sportjáték Tanszék Labdarúgó szakcsoportjával.

Megvásárolhatók-e az olimpiai érmek?

Megvásárolhatók-e az olimpiai érmek?

Érdekes és részletes írás jelent meg a Magyar Nemzetben, amelyben a Testnevelési Egyetem Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutatóközpontja, azaz a Brainsporting egyik munkáját mutatta be a lap.

A becsület útját járva

A becsület útját járva

Kivételes elismerésben részesült dr. Barna Tibor, a Testnevelési Egyetem tanára, a Küzdősportok Tanszék korábbi (2003–2013) vezetője: beválasztották a Nemzetközi Birkózó-szövetség tudományos bizottságába. Ennek kapcsán, de nem csupán erről beszélgettünk a február 20-án a 67. életévét betöltő, világszerte ismert sportemberrel.

Kerékpártúra

Kerékpártúra

Időpont: 2017. április 22-23. (szombat, vasárnap), helyszín: Káli-medence.

Világranglistás master eredmények intézetünk oktatójától

Világranglistás master eredmények intézetünk oktatójától

Nem csupán okatat, eredményesen sportol is a Testnevelési Egyetem oktatója, az Atlétika Tanszék egyetemi docense Dr. Béres Sándor (a kép jobb oldalán). Az egyetem okatatója az elmúlt évben korosztályában szabadtéri világranglista-vezetőként zárt 60 méteren, míg fedett pályán az ötödik helyen végezett. Fő számában, a 200 méteres síkfutásban, szabadtéren és fedett pályán is korosztályos országos csúccsal lett 5. helyezett.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!