# szabadidősport

Az egész nap zuhogó eső ellenére sokan látogattak ki az Európai Sporthét szombat esti fő rendezvényére, a #BeActive Nightra a Nemzeti Atlétikai Központba, ahol a TF standja is népszerű célpont volt.

Szeptember 23. és 30. között rendezik az Európai Sporthetet, amelynek során számos fővárosi helyen mozoghatsz együtt barátaiddal, egyetemista társaiddal.

Dr. Dóczi Tamással, a TF docensével – Antal Ferenc társaságában – a tudás.hu arról beszélgetett, hogy miért nem, vagy csak nagyon ritkán sportol a magyar felnőttek több mint kétharmada.

Szeptember 23. és 30. között rendezik az Európai Sporthetet, amelynek kiemelt eseménye lesz a szeptember 28-i #BeActive Night a Nemzeti Atlétikai Központban. Mint minden évben, idén is megrendezik az Európai Sporthetet, amelyre szeptember 23. és 30. között kerül sor.

Az idei esztendőre országos szabadidősport programmá nőtte ki magát a Mozgás Éjszakája, hiszen június 14-én Budapest mellett további 14 városban sportoltak egész éjszaka a résztvevők.

Az áttörés éve lehet 2024 a szabadidősportban, erre is utalt a múlt héten a tapolcai szakmai konferencián előadó dr. Lacza Gyöngyvér, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Rekreáció Tanszékének vezetője.

Az idén is óriási sikert aratott a Mozgás Éjszakája, a péntek estétől szombat hajnalig tartó sportfesztivál mintegy 25 ezer embert vonzott Budapesten a Hősök terére és a Városligetbe.

Június 16-án, pénteken este 9 órától immár hetedik alkalommal rendezik meg a Mozgás Éjszakáját. A helyszín a csodálatos Hősök tere és a Városliget. A résztvevők kedvezményt kapnak az idei atlétikai vb-re.

Június 16-án, pénteken nemcsak a főváros, hanem a TF hallgatói és dolgozói is megmozdulnak a főváros legnagyobb ingyenes szabadidősport-rendezvényén, az immáron nyolcadik alkalommal sorra kerülő Mozgás Éjszakáján.

A Monspart Saroltáról elnevezett Aktív Életmód-stratégia bemutatása állt a középpontjában a TF-en megtartott I. Aktív életmód konferenciának, amely – nem meglepő módon – valóban a testmozgás jegyében telt.

Április 21-én a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem ad otthont az I. Aktív életmód konferenciának, amely a TF és az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság közös rendezvénye. 

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem podcastsorozatának ebben az adásában a hazai szabadidősport helyzetéről és a magyar lakosság egészségi állapotának javításra tett kísérlet hátteréről beszél dr. Lacza Gyöngyvér és Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár.

November 23-án és 24-én Egerben rendezték meg az Aktív Magyarország konferenciát, amelyen jelentős hangsúlyt kapott a hazai szabadidősport is. Politikai, szakmai, civil és oktatási területről egyaránt érkeztek előadók.

Egy hónap múlva ismét megmozdul Budapest, június 17-én ugyanis újra jön a Mozgás Éjszakája! Ez a legnagyobb ingyenes szabadidősport-rendezvény fővárosunkban, s az idén immár hatodik alkalommal lesz megrendezve – méghozzá a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem közreműködésével.

A pécsi World Leisure Organization (WLO) nemzetközi diákkonferenciát követően követően december 5-én a Testnevelési Egyetemre látogatott Dr. Cristina Ortega, a WLO ügyvezető elnöke.

"Change the game – it’s your move!” ez nemcsak a 2019. októberében Budapesten megrendezésre kerülő MOVE Congress szlogenje, hanem a sport megújításán dolgozó innovátorok üzleti gondolkodásának mottója is. Közülük számos szakértő érkezik előadni és inspirálódni a világ egyik legnagyobb szabadidősport konferenciájára. Markos Aristides Kern, a német Fun With Balls nevű cég megalapítója és Magnús Scheving, a Lazy Town című gyerekműsor sorozat megalkotója igazi „trend-setter” a sport innovációban, mindketten megosztják tudásukat és tapasztalataikat az egyedülálló rendezvényen.

Múlt hét végén immár ötödik alkalommal rendezték meg a Mozgás Éjszakáját a Műegyetem Rakparton. A program szombat este fél 9-kor kezdődött, s egészen vasárnap hajnali négy óráig tartott. Mint minden évben, az idén is óriási siker volt a rendezvény, csaknem húszezren vettek részt rajta.

Óriási sikert aratott a hétvégén a budai Várkert Bazár előtt megtartott spinning-esemény: a több mint ezer(!) résztvevő felállította az egyszerre egy helyen legtöbben spinning-edzést bemutatók hazai létszámrekordját. A rendezvény teljes időtartama alatt ennyien pattanhattak tehát nyeregbe és tekertek a színpadról őket segítő mesteroktatók és presenterek iránymutatásai alapján.

Új módszer, új tudás a mindennapos testnevelésben címmel, a TÁMOP-3.1.19-15/1-2015-0001 program keretében új megvalósítási formával jelentkezett a Testnevelési Egyetem a Nemzeti Kézilabda Akadémiával (NEKA) és szakembereivel együttműködésével. Április 27-én szombaton a kézilabda egyik hazai központjában, Balatonbogláron  kihelyezett képzést tartott a Testnevelési Egyetem a képzésre jelentkezők számára.

Az I. Oktatói MEFOB jelentkezési határideje 12 nap múlva zárul. Ezen az eseményen kivételesen nem a hallgatók, hanem a dolgozók vehetnek részt.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!