Magyar spinning-rekord TE-s részvétellel
2019. május 14.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Óriási sikert aratott a hétvégén a budai Várkert Bazár előtt megtartott spinning-esemény: a több mint ezer(!) résztvevő felállította az egyszerre egy helyen legtöbben spinning-edzést bemutatók hazai létszámrekordját. A rendezvény teljes időtartama alatt ennyien pattanhattak tehát nyeregbe és tekertek a színpadról őket segítő mesteroktatók és presenterek iránymutatásai alapján.

Magyar spinning rekord TE-s részvétellel

A Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programsorozat részeként a Testnevelési Egyetem, mint szakmai partner is jelen volt. A megnyitón beszédet mondott prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, egyetemünk tanára, s a VIP-tekerők között edzett Dr. Lacza Zsombor a TE tudományos rektorhelyettese. A szakmai szervezésért és a lebonyolításért a Rekreáció Tanszék munkatársai, valamint hallgatói feleltek, aki nagyszerű munkát végeztek. De ez még nem minden, merthogy a TE életmód és sportszakmai tanácsadással is kedvesekedett az érdeklődőknek.

Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese beszédében kiemelte: a rendezvény már előzetesen is óriási lelkesedést váltott ki az emberekből, hiszen a meghirdetést követő negyvennyolc órában az összes helyet befoglalták a jelentkezők. Hozzátette: a Budapest 2019 Európa Sportfőváros programsorozatnak egyik alapgondolata, hogy olyan eseményeket, sportolási lehetőséget szervezzenek a fővárosban, amelyek sokak számára adnak ösztönzést, teremtenek kedvet a rendszeres sportoláshoz, illetve első lépésként annak elkezdéséhez.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!