;>
Archívum

2014.

Megjelent a TF Mag különkiadása

Megjelent a TF Mag különkiadása

Megjelent a Klebelsberg Kuno Szakkollégium lapja, a TF Mag karácsonyi különszáma, benne fényképes beszámoló a kollégium karácsonyi rendezvényéről.

Töltsd le, olvasd, terjeszd! >>>

Összdolgozói értekezlet és karácsonyi ünnepség

Összdolgozói értekezlet és karácsonyi ünnepség

A TF közössége 18-án, csütörtökön, összdolgozói értekezlet keretében találkozott először hivatali minőségében a frissen kinevezett rektorral, Mocsai Lajossal.

Kosárlabda győzelem Győrben

Kosárlabda győzelem Győrben

ANB csapatunk Győrbe indult a bajnokság második felének első mérkőzésére.

Az odavágón nyertünk 96:46-ra, de megpróbáltunk teljesen új kihívásként nekivágni az új találkozónak. Az előző heti 100 pontos meccsek után nagy változást érezhettünk, hiszen az ellenfél magas csapata komoly ellenállást fejtett ki. 8:0-ás kezdésünk után a hazaiak elkezdtek kosarakat dobni, és a negyed vége 17:9 lett a TFSE javára.  Kisebb-nagyobb hullámvölgyek után végül, 78:46-ra nyertek lányaink. A gyenge távoli dobások (14 hárompontos kísérlet közül csak az utolsó sikerült) helyett inkább a büntetődobásban jeleskedett a csapat (90%).

Kissé fáradtan, de azért biztos győzelemmel nyert a TFSE. Gratulálunk!

Csapatunk:

  • Varga Barbara: 15p,
  • Karlócai Julianna: 11p, 6lep
  • Bodnár Fanni: 8p,
  • Mányoki Judit: 4p. 4gp,
  • Balsay Anna: 6p, 11lep,
  • Magyar Bianka: 2gp
  • Németh Alma: 15p, 8lep,
  • Sándorfi Réka: 4lep,
  • Miháczi Diána: 13/3p, 9lep
  • Lakatos Dóra: 6p, 7lep

Tavaszi Szél 2015

Tavaszi Szél 2015

A Doktoranduszok Országos Szövetsége örömmel értesíti a doktoranduszokat, doktorjelölteket és mesterszakos hallgatókat, hogy 2015-ben is megrendezi hagyományos Tavaszi Szél elnevezésű konferenciáját.

A konferencia helyszíne: Eszterházy Károly Főiskola (Eger), időpontja: 2015. április 10-12.

A DOSz a 2015. évi Tavaszi Szél konferencia szervezésekor a korábbi években megszokottak szerint, a fiatal magyar kutatók és doktoranduszok világtalálkozóját magyar és angol munkanyelvű rendezvényként hirdeti meg.

A konferenciára tisztelettel meghívjuk a felsőoktatási intézmények, a kormányzati és az üzleti élet képviselőit, a témák iránt érdeklődő kollégákat, szakértőket. Az egyes szekciók keretében lehetőség nyílik mind az elméleti, mind a gyakorlati hasznosíthatóság oldaláról bemutatni az egyes tudományterületeket és azok tudományágait.

A jelentkezés feltételeiről és a további részletekről 2015 januárjában újabb értesítést küldünk.

Az elválaszthatatlan páros

Az elválaszthatatlan páros

2014 szeptemberétől kezdve mindennapos megszokott látvány egy fiatalember egy kutyával a TF-en. Ő Fóris Norbert, a sportszervező szak I. éves hallgatója, a kutya pedig vakvezető társa, Luna.

Az elválaszthatatlan páros

Norbi 1993-ban ikergyerekként, vakon született Miskolcon. Hosszabb kórházi tartózkodás, vizsgálatok és kezelések után kiderült, hogy fogyatékossága nem gyógyítható.

Óvodáskorban került Budapestre. Az általános iskolás évei alatt kezdett el sportolni, de emellett tanulmányi versenyeken (matematika, történelem és versmondás) is részt vett.  A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában érettségizett.

Már az általános iskola kezdete óta, 14 éve sportol versenyszerűen. 13-szoros magyar bajnok, a világjátékokon volt második és ötödik, Európa-bajnok, és harmadik, és világkupa győztes judo sportágból. Pár éve abbahagyta, de az egyetem után szeretné folytatni. Több mint 20 aranyérme van úszó országos bajnokságokról, emellett sok ezüst és bronzérme. Diákolimpiai bajnoki címet szerzett ebben az évben. Kipróbálta a jégkorcsolya sportágat, és az atlétikát is. Sakkozott is pár évig, abból egy arany és ezüst érme van.  Most fut, úszik, bringázik, és teljesítménytúrákra jár. Nagyon szereti a zenét, zongorázik, és tangóharmonikázik. Az már nem is meglepő, hogy verseket is ír!

tf.hu: Miért pont a TF-et választotta tanulmányai helyszínéül?

Norbi: Először is a sport szeretete vezérelt a TF-re. Másrészt be akarom bizonyítani, hogy parasportolóként is lehet tanulmányokat folytatni és diplomát szerezni.  Természetesen a TF rangja, hírneve is vonzott.

tf.hu: Milyen érzésekkel lépte át a TF küszöbét?

Norbi: Nem mondanék igazat, ha azt mondanám, hogy semmi különöset nem éreztem. Feszült voltam, hiszen új helyre kerültem. De a társaim (és a többi szakokon tanuló hallgatók is) hamar befogadtak, elfogadtak.

tf.hu: Milyen problémákkal szembesült?

Norbi: A legnagyobb problémám a digitális oktatási anyag hiánya, illetve azt érzékeltem, hogy több tanár még soha nem oktatott fogyatékkal élő hallgatót, nem tudta, hogy mit csináljon velem.

tf.hu: Melyik a kedvenc tantárgya?

Norbi: Az úszást nagyon szeretem (nem is csoda!), a sporttörténetet, a kisebbségi szociológiát (talán, mert érintett vagyok), az angolt és az informatikát.

Tf.hu: Na, és Luna? Ő hogyan fogadta a TF-et?

Norbi: Abszolút jól viseli. Sokkal nyugodtabb, mint a középiskolában volt. Ott sokszor mozgolódott. Itt amint leülök, ő lefekszik és pihen, vagy alszik. Két éve van velem, nagyon jól kijövünk egymással. A hallgatók is nagyon szeretik, szinte mindenki megsimogatja, ha elmegy mellette.

tf.hu: Mivel szeretne foglalkozni, ha végez a tanulmányaival?

Norbi: A sportolást nem szeretném abbahagyni. Szeretnék részt venni a Paralimpián. Emellett nyelvekkel szeretnék foglalkozni. Elsősorban azért, mert egy időre külföldre szeretnék menni önkéntes munkát végezni.  Talán ez már a nyáron össze is jön. Nagy vágyam egy lány szeretetét elnyerni. Próbálom életemet a legteljesebb értékűen élni, úgy, mint sok látó ember.

Kívánjuk, hogy így legyen.

Felhívás keresztféléves doktori képzésére

Felhívás keresztféléves doktori képzésére

Jelentkezési határidő: 2015. január 16.

A Testnevelési Egyetem a 2015. március 1-től kezdődő félévre felvételt hirdet az alábbi programokban – önköltséges – tanulmányokra. Programok:

  1. Edzés és adaptáció. Programvezető: dr. Pavlik Gábor professzor emeritus.
  2. Testedzés, szabályozás, anyagcsere. Programvezető: dr. Radák Zsolt egyetemi tanár.
  3. Sport, nevelés- és társadalomtudomány. Programvezető: Földesiné dr. Szabó Gyöngyi professzor emerita.

A jelentkezéshez szükséges űrlapok (jelentkezési lap és felvételi lap) innen letölthetőek.

A választható kutatási témák >>>

A felvételi beszélgetésekre várhatóan 2015. február 2. és 6. között kerül sor.

Sosem késő elkezdeni!

Sosem késő elkezdeni!

Tollaslabda, úszás, pétanque, darts, aquafitnesz, jóga, néptánc, zumba, aerobik, és sok más, időskorban is biztonsággal, élvezettel végezhető mozgásformát próbálhattak ki az érdeklődők december 13-án egyetemünk egész napos, ingyenes rendezvényén.

Sosem késő elkezdeni!

A sportolási lehetőségek mellett életmód-tanácsadással, egészségügyi szakemberek és ismert sportolók közreműködésével, például Balczó András és Monspart Sarolta előadásaival vártuk a szeniorkorúakat és minden más érdeklődőt. Az Országos Egészségfejlesztési Intézettel közösen tartott eseménnyel az volt a célunk, hogy a résztvevők új, időskorban is űzhető mozgásformákkal ismerkedhessenek meg.

Fontos küldetése volt az eseménynek, hogy a korábban aktív idősek esetleg új, egész életen át űzhető sportágakkal ismerkedjenek meg, és a mozgáson keresztül kapcsolódhassanak új közösségekhez. Sokan fogadták meg tanácsunkat, megközelítőleg ötszáz időskorú bizonyította, hogy sosem késő elkezdeni mozogni.

A sportszakmai hátteret az egyetem tanárai, valamint végzős rekreáció és egészségfejlesztés szakos diákjai, az egészségfejlesztési szakmai hátteret az Országos Egészségfejlesztési Intézet szakértői biztosították.

Az alábbi vezetők vettek részt a rendezvényen:

  • Soltész Miklós, az EMMI  Szociális, Család- és Ifjúságügyért felelős államtitkára
  • Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektorjelöltje
  • dr. Hamar Pál, a Testnevelési Egyetem megbízott oktatásért felelős vezetője
  • dr. Török Krisztina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója
  • Danada Judit, a Főpolgármesteri HivatalKulturális, Turisztikai és Sport Főosztálya Sport Osztályának osztályvezetője
[nggallery id=267]

Szerb delegáció a TF-en

Szerb delegáció a TF-en

Baráti légkörben zajlott le a belgrádi Nikola Tesla Egyetem Sport Kara delegációjának december 9-i látogatása. Ez egy fiatal, nemrég alakult, nagyon ambiciózus intézmény.

Szerb delegáció a TF-en

Először - még júniusban - a Sportszaknyelvi Lektorátust keresték meg emailben a szaknyelvoktatás miatt, majd utána a különböző labdajátékokban - elsősorban a kosárlabdában ­- való együttműködés lehetősége merült fel, így rövid idő alatt döntés született a delegáció fogadásáról.

A négytagú delegációban Dr. Bojan Sekulic, az intézményi tanács elnöke mellett egy szaktanácsadó, egy kutató és a nyelvi egység egy docense kapott helyet.

A TF bejárása során a látottak jók benyomást tettek a látogatókra (az atlétika csarnok, a Főépület, az olimpiai táblák, a könyvtár). Részletesebben a Nyelvi Lektorátus, valamint a Mozgásszimulációs Laboratórium megtekintésére került sor (Tihanyi József professzor bemutatásával).

A munkaebéd során már a megbízott intézményvezető, Sterbenz Tamás is bekapcsolódott a megbeszélésekbe. Ekkor körvonalazódtak azok a tevékenységek, amelyekben közös munka, együttműködés valósulhatna meg. A TF felkérést kapott, hogy részt vegyen egy a sportesemények során előforduló erőszak megelőzésére indított projektben. Emellett a kosárlabda oktatás és edzőképzés, a nők és a sport, illetve a szaknyelvoktatás területén merült fel az együttműködés lehetősége, amely közös munkában, illetve cseretanár és cserediák utazásokon keresztül valósulhatna meg. E megbeszélésen Rátgéber László is részt vett. Kozsla Tibor, a Nemzetközi Igazgatóság vezetője délután találkozott és folytatott megbeszélést a delegáció tagjaival.

A küldöttség a kapcsolatkialakítás érdekében teendő újabb látogatás ígéretével távozott a TF-ről a délutáni órákban.

Felhívás a XXXII. OTDK-ra

Felhívás a XXXII. OTDK-ra

Tájékoztatjuk a hallgatókat, hogy a 2015. évi konferenciákra az előadás kivonatok beküldő felülete már elérhető. A 2015. évi XXXII. Országos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi szekciójában az absztrakt feltöltésének határideje: 2015. január 7.

Kollégáink is előadtak az ISSSS konferencián

Kollégáink is előadtak az ISSSS konferencián

A Litván Sport Egyetem 2. tudományos konferenciáját, és az International Society for the Social Sciences of Sport 6. konferenciáját együtt rendezték december 4. és 6. között Kaunasban. Az eseményen Földesiné dr. Szabó Gyöngyi professor emerita plenáris, míg dr. Sterbenz Tamás egyetemi docens és dr. Gál Andrea egyetemi docens szekció-előadással szerepelt.

A konferencia zárónapján az ISSSS elnöke, prof. Jerzy Kosiewicz felkérte egyetemünket a szervezet következő évi konferenciájának megrendezésére.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!