;>
Archívum

2014.

Karácsonyi jótékonysági felhívás

Karácsonyi jótékonysági felhívás

A két évvel ezelőtti akció mintájára, intézményünk Társadalomtudományi Tanszéke ismét segíti azt a kezdeményezést, amely rászoruló családoknak nyújt segítséget.

A Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom (HEGYEM) elsősorban a halmozottan hátrányos területeken élő, rászoruló gyermekeken próbál segíteni, azokon, akiknek a testi, szellemi fejlődésüket biztosító élelemre, valamint közösségi támogatásra van szükségük. Ezek a gyerekek és családjaik az egészséges életmódra, a helyes életvezetés fontosságára alapvető hiányosságaik miatt nem tudnak odafigyelni. A HEGYEM a harcművészeteken keresztül bekapcsolja a gyerekeket a sportba, segítve ezzel a társadalmi normák elfogadását, egy új közösségbe - néha a nem, vagy rosszul működő helyett egy új "család"-ba - integrálva őket. Segélyezi őket, élelmet oszt nekik, és a sportolásukat is támogatja, de mindezt csak akkor, ha a gyermekek is elfogadják a szabályokat: rendszeres edzéslátogatás, pontosság és fegyelem, egymás segítése, a tanulmányi eredmények javítása. Munkatársunk, dr. Gál Andrea egyetemi adjunktus a HEGYEM nagykövete.

A szervezet vezetőjének tájékoztatása szerint legnagyobb szükségük élelmiszerre lenne, amelyet el lehetne juttatni a szegény családoknak még az ünnepek előtt. Aki tud, lehetőségei szerint járuljon hozzá valamilyen tartós élelmiszerrel az akcióhoz. Lehet konzerv (lehetőleg húsos), tészta, keksz, tartós tej, de akár pár szem szaloncukor is segítség. Természetesen feleslegessé vált ruhaneműt is szívesen fogadnak.

Az adományokat egy szatyorban vagy dobozban a Társadalomtudományi Tanszék előterében (Főépület, II. emelet) lehet elhelyezni december 17-ig (jövő szerda).

TF sikerek a Judo MEFOB-on

TF sikerek a Judo MEFOB-on

Az újrakezdés utáni 25. Judo MEFOB rekord létszámú nevezőt hozott, 17 egyetemről és főiskoláról 173 versenyző nevezett a 2014. november 30-án lezajlott küzdelmekre.

TF sikerek a judo MEFOB-on

A rekord létszám ellenére nagyobb sérülés nélkül sikerült megúszni a versenyt, ami a versenyzők igyekezetét nézve igen nagy szó volt. Az amatőr kategóriában a szerényebb tudás ellenére is komoly küzdelmek alakultak ki. A versenyt dr. Freyer Tamás a MEFS alelnöke nyitotta meg, aki örömét fejezte ki a rekord létszámú hallgató láttán.

A TF-es hallgatók közül bajnoki címet nyertek: Mihovics Szabina, Baczkó Bernadett, Szabó Csaba, Nagy Ádám, Midling Dóra, Rakonczai Beatrix, Török Bence. Az összesített csapatversenyben első helyezett a TF csapata lett (163 pont), második a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (72 pont), a harmadik helyezést pedig a Pécsi Tudomány Egyetem szerezte meg (64 pont).

A Honvéd Küzdősport Centrum ismét jó házigazdának bizonyult, a szervezők minden kérést igyekeztek maradéktalanul teljesíteni. A verseny végén dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára adta át a díjakat. Az érmes versenyzők egyedi pólókat is kaptak.

szöveg: Németh Endre | fotó: MEFS

[nggallery id=266]

Különdíj a TF-nek

Különdíj a TF-nek

A Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) hagyományos év végi díjátadó ünnepségén, ahol a 2014-es évben elért eredmények alapján a legsikeresebb sportolókat és felsőoktatási intézményeket jutalmazták, a Testnevelési Egyetem különdíjat kapott. A legeredményesebb intézményi kar különdíját a Testnevelési Egyetem, az egykori Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi kara kapta.

MEFSZ különdíj a TF-nek

A Budapesti Gazdasági Főiskola aulájában megtartott ünnepséget megtisztelte jelenlétével és köszöntő beszédet mondott dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár úr, prof. dr. Tóth Miklós úr, a MOB alelnöke, a Felsőoktatásért felelős tagozat vezetője, prof dr. Kiss Ádám úr, a MEFS elnöke, az elnökség tagjai közül dr. Magyar Zoltán és dr. Kovács Antal olimpiai bajnokok, valamint dr. Székely Mózes úr, a MEFS főtitkára.

A díjátadón az egyetemek közötti rangsorban a Semmelweis Egyetem végzett az élen, megelőzve a Debreceni Egyetemet, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet.  Hagyományainkhoz híven az egyetemi bajnokságokon a TF hallgatói szerzik a győzelmek, helyezések, pontok nagy részét, így a közös együttműködésünk alatt a  Testnevelési és Sporttudományi Kar sok-sok sportos dicsőséget hozott  a Semmelweis Egyetemnek, öregbítve annak hírnevét.

2015-ben ismét önállóan, Testnevelési Egyetemként (TF) szerepelhetünk az egyetemek közötti versengésben, és érhetünk el sikereket a különböző sportágak országos bajnokságain és a Dél-Koreai Universiádén.

Sok sikert magyar egyetemi sport, hajrá TF!

NET diplomaosztó és születésnap

NET diplomaosztó és születésnap

A Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam (NET) ünnepélyes diplomaosztójára 2014. december 2-án került sor a Testnevelési Egyetem főépületének dísztermében.

NET diplomaosztó 2014. ősz

Az ünnepségen 19 hallgató vehette át oklevelét kosárlabda, ökölvívás, vívás, úszás, súlyemelés, cselgáncs, birkózás és általános erőfejlesztés sportágakban. Az egybegyűlteket köszöntötte prof. Berkes István és dr. Kozsla Tibor nemzetközi igazgató, akik gratuláltak és sok sikert kívántak a végzős hallgatóknak.  Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Mr. Azeem Khan, a Pakisztáni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövetségének első helyettese, Mr. Ahmed Ismail Osman, Egyiptom budapesti nagykövetségének tanácsadója, valamint Mr. Vijay Khanduja, India budapesti nagykövetségnek első titkára.

Az idei ünnepség nem csak a hallgatókról szólt, hanem a 85. születésnapját ünneplő Kincses Ferenc tanár úrról is, aki az 1971-ben elinduló nemzetközi edzőképző tanfolyam első igazgatója volt, és azóta is fontos szerepet tölt be az ökölvívás sportág oktatásában. Az egyetem részéről Berkes István professzor úr és Kozsla Tibor igazgató úr köszöntötte és ajándékozta meg Kincses tanár urat, akinek mindannyian további jó egészséget kívánunk!

Ezt követte a diplomák átadása, amelyeket a sportágai vezetők, Berkes professzor úr, valamint Kozsla igazgató úr közreműködésével vehettek át a végzős diákok.

A hallgatók nevében Huang Gabriel szingapúri birkózó edző búcsúzott. A megható beszédet egy közös fotózás követte, majd az esemény egy ünnepélyes fogadással zárult.

[nggallery id=265]

Elment a magyar kosárlabdázás nagy öregje

Elment a magyar kosárlabdázás nagy öregje

Nagy veszteség érte a magyar kosárlabdázást és a TF-et. Elhunyt Verbényi József, válogatott és olimpiai kerettag kosárlabdázó, kosárlabda-edző, a TF korábbi tanára.

Még 6 hét sem telt el azóta, hogy interjút készítettünk Verbényi Józseffel. Ez a beszélgetés – idős kora és betegsége miatt – telefonon zajlott. Tudtuk, hogy nincsen a legtökéletesebb fizikai állapotban. Az egészségével kapcsolatos kérdésre akkor így válaszolt: „Nem működik tökéletesen a szívem, de erről nem beszélek, mert nem lényeges." Inkább tanácsokat adott, megosztotta elképzeléseit a sportról, a kosárlabdázásról, a TF jövőjéről, az edzőképzésről. Mesélt a családról, a sport fontosságáról, a hazaszeretetről, a természet szeretetéről.  Sugárzott belőle a pozitív gondolkodás, az életigénylés. Tele volt ötletekkel.

Személyiségét egy grafológus – írásképét elemezve – a következőképpen jellemezte: "Az íráskép nagy kifejezőerővel bír, a magabiztos, határozott mozdulatok méltósága egyenes gerincű, hiteles emberre utal. (...) Az őszinteség természetes igénye (...) saját, belső törvényei vezérlik, amiből fakadóan a szavai és tettei harmóniában vannak, mélyen azonosul mindazzal, amit tesz, és amit mond. Elutasítja a képmutatást, a megalkuvást, az önromboló meghunyászkodást. (...) Számára az önmagához való hűség és a mások iránti tisztelet magától értetődő mérce (...) az adott szónak súlya van. (...) A biológiai életkorához képest jóval fiatalabb pszichés életkor látható, amelynek forrása a megőrzött szellemi frissességben, kristályosult értékrendben, az egész életúton gyűjtögetett bölcsességben rejlik (...) fejlett erkölcsiségre, megvesztegethetetlenségre utal. (...) Magas spiritualitás, Isten felé fordított tekintet látszik, nem a múlandó földi értékek határozzák meg a cselekedetek irányát, hanem azok a belső ideák, amelyek a "nem-romlandó", felsőbb világok által szabott normákhoz kapcsolódnak (...) kivételes egyéniséget jelez, példaként állhat mindenki előtt, hogyan lehet idős korra is megőrizni a lélek erejét, a derűt, a szellemi nyitottságot és éberséget." (W. Barna Erika grafológus).

A fentiek tökéletesen jellemzik e kitűnő sportembert. A beszélgetés alatt néha kapkodta a levegőt, de úgy tűnt, hogy nem komoly a baj. Tévedtünk. Verbényi József szíve megszűnt dobogni. Az életében adódó nehézségek ellenére szép, teljes életet élt. 90 éves volt. Nyugodjék békében.

Temetéséről később történik intézkedés.

4 győzelem és 4-es döntő a Hepp-kupában

4 győzelem és 4-es döntő a Hepp-kupában

Négy mérkőzésen 4 győzelmet aratott a héten lány kosárcsapatunk.

A hét 2 nagyarányú MEFOB-győzelem (108-50 a bajnoki címvédő Közgáz ellen, és 126-36 Veszprémben) után szombaton ANB mérkőzéssel folytatódott (127-29 a sereghajtó Tata ellen). A legnehezebb összecsapás azonban vasárnapra maradt, ekkor a Hepp-kupa döntőjébe jutásért a Debrecen ellen szerepeltek a lányok. A remekül játszó ellenfél ellen nagy küzdelemben kellett kivívni a továbbjutást, de ez a hosszú hét ellenére is sikerült. Habár a  4x100 pont nem jött össze, a 75-65-ös TFSE diadal azt jelenti, hogy a Hepp Ferenc Emlékkupa 4-es döntőjében is (melyen külföldi és profi játékosok nem szerepelhetnek) képviselhetik lányaink a TF-et!

TFSE-Debrecen 75-65 (18-13, 19-17, 19-17, 19-18).  Karlóczai Juli 4 p, 9 lepattanó, Mányoki Judit 18/6 p; 4 assziszt, Németh Alma 12 pont, 11 lepattanó, Miháczi Diána 9 pont, 3 assziszt, Lakatos Dóra 10/6 pont, 3 assziszt, Balsay Anna 3 pont, 6 lepattanó, Magyar Bianka 2 pont, 1 assziszt, Varga Barbara 15 pont, 5 lepattanó, Sándorfi Réka 2 pont, 2 lepattanó.

Meghívó: Szenior Életmódváltó 2014

Meghívó: Szenior Életmódváltó 2014

2014 december 13-án tartja a Testnevelési Egyetem és az Országos Egészségfejlesztési Intézet közösen a Szenior Életmódváltó rendezvényt.

Szenior Életmódváltó 2014

Az esemény koordinátora a TF Rekreáció Szakcsoportja. A sportszakmai hátteret az egyetem tanárai, valamint végzős rekreáció és egészségfejlesztés szakos diákjai biztosítják. Az egészségfejlesztési szakmai hátteret Országos Egészségfejlesztési Intézet szakértői adják.

A szervezők legfőbb célkitűzése, hogy elősegítsék, illetve megfelelő szakmai háttérrel támogassák az időskorú lakosság életmódváltását, hogy egészségesebb, aktívabb időskort élhessenek meg. Fontos küldetése az eseménynek, hogy a korábban aktív idősek esetleg új, egész életen át űzhető sportágakkal ismerkedjenek meg. A szervezők ezzel a kezdeményezéssel biztosítani szeretnénk a szeniorok számára a közösséghez való újra kapcsolódás lehetőségét a fizikai aktivitáson keresztül.

Meghívott előadók: dr. Radák Zsolt, dr. Berkes István, Monspart Sarolta, Balczó András és még sokan mások.

Az esemény fővédnöke: dr. Simicskó István Sporttért felelős államtitkár (EMMI).

Az aulában egész nap előadások zajlanak majd, a Bácsalmási Atlétika Csarnokban pedig szűrések és különböző sportágak. Egyéb helyszínek: a Barakk 1, az uszoda, illetve az udvar, ahol többek között tájgyaloglás és tenisz is lesz.

A rendezvényről bővebb információ itt található.

A szervezők minden érdeklődőt szerettel várnak!

Sikeres utánpótlás-konferencia

Sikeres utánpótlás-konferencia

Negyedszer rendezte meg az immár hagyományosnak mondható konferenciáját az utanpotlassport.hu a TF aulájában.

A köszöntő beszédek egyikét dr. Bartha Csaba, intézményünk Testnevelés-elmélet és Pedagógia Tanszékének vezetője, a MOB sportigazgató-helyettese tartotta, és kiemelte, hogy a kormány a TAO bevezetésével, a Kiemelt Edző Program és a kiemelt sportágfejlesztés finanszírozásával, működtetésével stratégiai ágazatként kezeli a sportot, ami az utánpótlás-nevelésre is komoly hatással van. Hangsúlyozta, a testkultúra egy interdiszciplináris terület, mely összetett fejlesztési lehetőségeket rejt magában, ezért az utánpótlással foglalkozó szakembereknek is folyamatos képzésre, továbbképzésre van szükségük, melyek során a legfrissebb információkhoz juthatnak hozzá.

A konferencia egyik előadója, dr. Pavlik Gábor, a Testnevelési Egyetem professzora, a vízilabda-válogatott korábbi orvosa volt. "Fizikailag is felnőttek?" című előadásának  üzenete az volt, hogy az utánpótlás-nevelésnek nem jó gyereksportolót, hanem eredményes felnőttet kell produkálnia. Pavlik doktor a sportélettan szempontjaival alátámasztva vázolta fel a fiatalok felkészítésének helyes, az életkori sajátosságoknak megfelelő módját. A meghatározó fizikai képességek (erő, gyorsaság, állóképesség) fejlesztését csakis úgy szabad végezni, hogy a terhelést patikamérlegen porciózzuk.

A konferencián felszólalt még Fábián László, a MOB sportigazgatója, dr. Budavári Ágota klinikai szakpszichológus, Esztergályos Patrik ifjúsági olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Horkai György, a világbajnok ifjúsági fiú vízilabda-válogatott olimpiai bajnok szövetségi kapitánya, Gyarmati Eszter, a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok úszó, Szilágyi Liliána édesanyja, Vasbányai Henrik ifjúsági és felnőtt világbajnok kenus, Lipcsei Péter korábbi 58-szoros válogatott labdarúgó, utánpótlásedző, Ballai Attila sportújságíró, kézilabdás szülő, a MOB Média Bizottságának tagja, Róth Kálmán kézilabda-mesteredző és Zwickl Dániel, korábbi ötszörös serdülő Európa-bajnok, későbbi olimpikon asztaliteniszező, a német Ochsenhausen együttesének sportmenedzsere.

Az eseményről itt olvashat részletesebben.

forrás: utánpotlassport.hu, mob.hu

400 gyerek a Bácsalmási Csarnokban

400 gyerek a Bácsalmási Csarnokban

A TF Bácsalmási Atlétika csarnokában szombaton a Sport XXI. Alapprogram Közép-Magyarország Régió teremversenye keretében közel négyszáz gyerek, 47 csapat részvételével zajlott az idei év utolsó atlétika versenye.

400 gyerek a Bácsalmási Csarnokban

Az U11-es korosztályban ezúttal 22 csapat indult. A versenyben szkippeléssel nehezített sprintváltó, hosszú gátváltó, helyből váltott lábú szökdelés, zsámolyszökdelés és medicinlabda lökés szerepelt. A pörgős lebonyolításnak köszönhetően pontosan tartható volt az időrend, a fiatalabbak délelőtti versenyét kora délután a 25 csapat részvételével zajló  U13-as korosztály követte. A gyerekek nagyon fegyelmezetten és odaadóan versenyeztek, nagy küzdelmek, jó hangulat jellemezte az eseményt.

Az atlétika sportági elmélet és gyakorlati tantárgy (szakképzős) hallgatói sportszakmai gyakorlatként szakszerűen segítették a verseny lebonyolítását.

Megfigyelhető volt az elmúlt két év során, hogy a teremversenyek a legnépszerűbbek, a résztvevők létszáma erre enged következtetni. Az idei és a tavalyi eredmények összevetésével megállapítható, hogy általában színvonalasabb eredményekre volt szükség ugyanazon helyezések eléréséhez idén, mint a tavalyi hasonló időszakban, tehát láthatóan, jártasabbak, ügyesebbek lettek a korosztályok a koordinációs feladatok végrehajtásában.

Az  izgalmas versenyek után a díjak átadásában a versenyre kilátogató, unokájának szurkoló Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó is segédkezett.

szöveg:  Szalma | fotó: Tomhauser

Ösztöndíj a Koreai Katolikus Egyetemre

Ösztöndíj a Koreai Katolikus Egyetemre

A Global Scholarship Program 2015-2016-os ösztöndíj felhívása a Koreai Katolikus Egyetemre.

Az 1855-ben alapított magánegyetem szöuli és bucheoni campusai teljes, négy éves képzésre kínálnak ösztöndíjakat Dél-Koreában. A tanulmányi területek választhatósága nyitott.

Az ösztöndíj az alábbiakat tartalmazza:

  • tandíjmentesség (körülbelül évi $10,000)
  • szállás (4 fős szobákban, nemzetközi kollégiumban)
  • havi támogatás (250,000 KRW/$250)
Jelentkezési feltételek:
  • érettségiző vagy érettségizett tanuló
  • teljes képzésre jelentkezés a Koreai Katolikus Egyetemen
  • külföldi állampolgár (nincs koreai állampolgársága és nem koreai hallgató)
  • a katolikus oktatás és koreai tanulmányok iránti érdeklődés
  • jó egészségügyi állapot
  • a koreai nyelv ismerete előny
Jelentkezési követelmények
  • jelentkezési lap
  • középiskolai bizonyítvány
  • meghatározott szintű nyelvtudás
  • 2 db ajánlólevél
  • motivációs levél
A jelentkezési határidő: 2015. március 6. (péntek)

A pályázatokat elektronikus és postai úton az alábbi címre kell megküldeni:

  • Mr. Isun Kwon (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
  • Office of International Affairs (Michael Hall H209), The Catholic University of Korea,
  • 43 Jibong-ro, Wonmi-gu, Bucheon-si, Gyeonggi-do, South Korea 420-743
Eredmény: 2015. március végére várható. Az ösztöndíjasok online regisztrációjának határideje 2014. április 20-24.

Bővebb információ a Koreai Kulturális Központ honlapján és az egyetem hivatalos honlapján.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!