• Több mint 1000 látogató, neves olimpiai bajnokok és edzők részvételével zajlott a VII. Netrisk Sport és Innováció Konferencia

    Összesen 1300-an látogattak el a VII. Netrsik Sport és Innováció Konferencia NEKA-s és TF-es rendezvényeire, amelyek során a csapatsportágak hazai helyzete, a párizsi olimpia, valamint a sport és fenntarthatóság témája volt terítéken.

  • Elindult a TF100-visszaszámláló

    Ünnepélyes keretek között indították el a TF100-visszaszámlálót az egyetem főbejárata előtt, ami a több mint egy éven át zajló TF100-programsorozat kezdete is egyben.

  • Nagy szakmai sikert hozott a TF-en megrendezett biomechanika-szimpózium

    Második alkalommal rendezték meg a „Biomechanika a sportban és öregedésben: mesterséges intelligencia” című nemzetközi szimpóziumot a TF-en, amelynek során a téma legaktuálisabb kérdéseiről volt szó rendkívül színvonalas előadások keretében.

  • 300 fővel rajtolt el a biomechanika-szimpózium

    „Biomechanika a sportban és öregedésben: mesterséges intelligencia” címmel rendeznek nagyszabású nemzetközi konferenciát a TF-en kedden és szerdán.

  • A sport elsősorban szellemi fogalom – elkezdődött a VII. Netrisk Sport és Innováció Konferencia

    Érdekes és izgalmas témákat boncolgattak a szakemberek hétfőn Balatonbogláron a VII. Netrisk Netrisk Sport és Innováció Konferencia első napján.

  • Gyere TE is az úszó vb-re!

    Csatlakozz te is a rövidpályás úszó-vb önkéntes csapatához – az időpont: 2024. december 10-15.; a helyszín: Budapest, Duna Aréna. Segítsd a világ legjobb úszóinak versenyét, legyél részese egy nemzetközi sportesemény varázslatos hangulatának!

  • Nagy nevek a „Sikeres edzői életpályamodell” című előadássorozaton

    Neves szakemberekkel találkozhatunk a szeptemberben indult a „Sikeres edzői életpályamodell II.” elnevezésű kurzus során a TF-en.

Csatlakozz hozzánk, és ültess velünk fát!
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 22.

A TF100 programiroda, a Climate Action és a TF Önkéntes és Fenntarthatósági Iroda közös szervezésével 100 fát ültetünk Kápolnásnyéken 2024. november 5-én, ehhez pedig a TE segítségedre is szükség van!

Egyre közelebb a megállapodás a Sanghaji Sportegyetem és a TF között
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 22.

A TF rektora, Sterbenz Tamás a Magyar Rektori Konferencia által szervezett látogatás során Sanghajban járt, ahol a Fudan Egyetemet is meglátogatta. Utóbbival a jövőbeni együttműködés utolsó részleteit tisztázta.

„Szenvedélyem a gerinc” címmel tartott előadást Almásy Csilla a TF Könyvtár és Levéltárban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 22.

A Gerinc Világnapját világszerte minden év október 16-án ünneplik, mely nap fontos küldetése, hogy felhívja a figyelmet a gerinc egészségének megőrzésére, ezzel összefüggésben jó szokások kialakítására és megtartására ösztönözze az embereket.

Kerekasztal-beszélgetés „Modern sportok az olimpiai játékokon” címmel a TF Könyvtár és Levéltárban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 21.

Október 24-én, csütörtökön a TF könyvtára lesz a házigazdája a „Modern sportok az olimpiai játékokon” című kerekasztal-beszélgetésnek.

Röplabda: 2025-ben fókuszban az egyetemi Európa-bajnokság!
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 21.

Ludvig Zsolt és Fikó Attila Salernóban megtartotta a jövő évi egyetemi röplabda Európa-bajnokság prezentációját. A rangos sportesemény központja a Dr. Koltai Jenő Sportközpont lesz.

Részvétel a VI. országos TDK-fórumon
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 21.

A Testnevelés- és Sporttudományi szekció szakmai bizottságának tagjai és a 37. OTDK ügyvezetésének képviselői közösen vettek részt a VI. Országos TDK-fórum kétnapos tanácskozásán.

Akkor is visszajövünk, ha nem hívnak meg minket! – nagy siker volt a nemzetközi biomechanikai szimpózium
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 21.

A világhírű Stanford Egyetemről is érkezett előadó a TF-en megrendezett szimpóziumra.

Előadások szexuális wellness és szexuális egészség témakörében a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 18.

Novemberben egy-egy tanóra keretében két előadást is meghallgathatunk szexuális egészség témakörben a TF-en.

Eseménynaptár


# Magyar Tudományos Akadémia

A Magyar Tudományos Akadémia Kiírta pályázatát az Akadémiai Ifjúsági Díj elnyerésére. A tudományos élet területén dolgozó, kutatást végző fiatalok eredményeinek elismerésére létrehozott díj 2025-re is elnyerhető.

Megjelentek az MTA ajánlásai az új típusú publikációs visszaélésekkel kapcsolatban: Javaslatok a kifogásolható gyakorlatot folytató folyóiratok cikkeinek kezelésére.

Több mint húsz éve, 1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját, amelyről a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem is megemlékezik. Intézményünk hagyománya és hitvallása szerint a sport ugyanis a kultúra szerves része.

„Haladás a mozgásszervi gyógyászat és sporttudomány területén" címmel tartott tudományos ülést november 22-én a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Mozgásszervi és Sporttudományi Osztályközi Állandó Bizottsága. Az eseményen előadást tartott prof. dr. Radák Zsolt és dr. Tihanyi József is.

Az idei év legjelentősebb hazai pedagógiai rendezvényén, a XXII. Országos Neveléstudományi Konferencián tartott előadást a ’Resilience, Motivation, Self-Regulation’ elnevezésű angol nyelvű szekcióban.

Szeretettel meghívjuk a "Haladás a mozgásszervi gyógyászat és sporttudomány területén" című tudományos ülésre, amelyet november 22-én tart a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Mozgásszervi és Sporttudományi Osztályközi Állandó Bizottsága. Az eseményen előadást tart prof. dr. Radák Zsolt és dr. Tihanyi József is.

Dr. Koller Ákos, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem emeritus professzora és kutatócsoportja azt vizsgálja, hogy mit okoz a Covid–19 a fizikailag aktív, illetve az inaktív emberek agyában. Kutatásuk választ adhat arra a kérdésre, hogy van-e összefüggés a fittség, az edzettség és a tünetek elhúzódása, illetve súlyossága között – írta az index.hu.

Sikeres pályázatot nyújtott be a dr. Radák Zsolt vezette Molekuláris Edzésélettani Kutatóközpont, amely a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) poszt-Covid 2021-28-as azonosító számú pályázatán nyert támogatást.

Prof. Dr. Kosztolányi György Széchenyi-díjas magyar orvos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Elnöki Bizottság az Egészségért elnöke, arról tájékoztatta Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajost, hogy jövő év elejétől megkezdheti működését az MTA sport-testnevelési osztályközi állandó bizottsága.

Sokan fogadták el Dr. Lacza Zsombor meghívását a Magyar Tudományos Akadémián tartott „A koronavírus ellenes szérumterápia eredményei és további lehetőségei” című konferenciára, amelyen megtelt a Vörösmarty-terem. Az eseményen a Testnevelési Egyetemről a házigazda tudományos rektorhelyettese mellett több vezető oktató és az oktatási rektorhelyettes, Prof. Dr. Hamar Pál is részt vett.

Plazmaterápia, hazai tapasztalatok címmel jelent meg összegző írás Dr. Lacza Zsombor ortopéd-traumatológus szakorvostól, az MTA doktorától a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának harmadik hírlevelében. A Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, Prof. Dr. Jakab Ferenc, a pécsi Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetőjének felkérésére írt az elmúlt egy év munkájáról a koronavírus-fertőzés ellen terápiaként alkalmazott plazmaterápia kapcsán. 

Plazmaterápia, hazai tapasztalatok címmel jelent meg összegző írás Dr. Lacza Zsombor ortopéd-traumatológus szakorvostól, az MTA doktorától a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának harmadik hírlevelében. A Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, Prof. Dr. Jakab Ferenc, a pécsi Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetőjének felkérésére írt az elmúlt egy év munkájáról a koronavírus-fertőzés ellen terápiaként alkalmazott plazmaterápia kapcsán. 

A Magyar Tudományos Akadémia a tudományos kutatómunka elősegítése érdekében tett közérdekű felajánlás alapján és saját forrásból Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Tudományos Pályázatot alapított.

A Magyar Tudományos Akadémia a tudományos kutatómunka elősegítése érdekében tett közérdekű felajánlás alapján és saját forrásból Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Tudományos Pályázatot alapított.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!