;>
Archívum

2020. november

Önkéntes lehetőség az Európa-bajnokságon!

Önkéntes lehetőség az Európa-bajnokságon!

Jövőre rangos esemény társházigazdája lesz Magyarország, hiszen Szlovéniával közösen rendezzük meg az U21-es labdarúgó Európa-bajnokságot. A csoportmeccsekre március 24. és 31., míg a kiesés szakasz találkozóira május 31. és június 6. között kerül sor. Idehaza négy városban, Budapesten, Győrben, Székesfehérváron és Szombathelyen lépnek majd pályára a fiatalok, és itt a nagy lehetőség az önkéntesség szerelmeseinek, hiszen a földrésztorna 300 önkéntes számára biztosít munkalehetőséget!

A magyar sport belülről IV.

A magyar sport belülről IV.

Mint ismert, egyetemünk Sportmenedzsment Tanszéke „A magyar sport belülről” címmel hívta életre azt a kezdeményezést, amelynek célja, hogy az egyetem hallgatóinak bemutassa, hogyan működik a honi sportélet. Az első előadáson – amelyet 2019. április 30-án tartottak – a Magyar Olimpiai Bizottság volt a tanszék és a TE vendége, azóta pedig közelebbről megismerkedhettünk más szervezetek munkájával is, mint amilyen a Magyar Labdarúgó-szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága.

Dr. Szelid Zsolt: „Muszáj naprakésznek lenni”

Dr. Szelid Zsolt: „Muszáj naprakésznek lenni”

Már három webkonferenciát szervezett a COVID és a sport kapcsolatáról Dr. Szelid Zsolt az elmúlt másfél hónapban, s valamennyiszer fontos témákat boncolgatott kollégáival. A Testnevelési Egyetem sportkardiológusával arról (is) beszélgettünk, hogy az eddigi három „összejövetelnek” melyek voltak a legfontosabb tapasztalatai.

Kikapott a címvédőtől a TFSE-MTK

Kikapott a címvédőtől a TFSE-MTK

A koronavírus az élsportolók és az egyesületek életét is fölborítja, így fordulhatott elő, hogy a TFSE-MTK női kosárlabda-csapata a halasztások miatt egy hónap elteltével játszhatott ismét mérkőzést az élvonalban. Magyar Bianka vezetőedző együttese a lehető legnehezebb feladat előtt állt szerdán, hiszen Európa egyik meghatározó csapata, az NB I-ben címvédő Sopron várt rá.

Szakmai gyakorlat a Future Gaminggel

Szakmai gyakorlat a Future Gaminggel

Hole Martin, egyetemünk korábbi diákja tartott online előadást a szakmai gyakorlat hasznosságáról. Tanulmányai során, de főleg szakmai gyakorlata révén olyan kapcsolati tőkére, illetve gyakorlati tudásra tett szert, ami jelentősen segítette karrierjét. Martin több világversenyen, köztük a 2018-as birkózó világbajnokságon volt önkéntes koordinátor, a tapasztalatokon és az élményeken túl első állásajánlatát is ott kapta.

Megtisztelő felkérés Srí Lankáról

Megtisztelő felkérés Srí Lankáról

Nagy megtiszteltetésben részesült ifj. Dr. Tóth János, a Testnevelési Egyetem adjunktusa: ismét felkérést kapott a nemzetközi edzőképzés újabb szegmensében. Hogy mit kell tudnunk a megkeresésről? „A Srí Lanka-i edzőképzésen kaptam felkérést, hogy az ottani labdarúgó edzőkollégák munkáját segítsem” – újságolta a TE oktatói munkája mellett a Ferencvárosi Torna Club utánpótlásában dolgozó edző.

Camp America 2021 felhívás

Camp America 2021 felhívás

A Camp America program, illetve az AIFS, az egyik legnagyobb nemzetközi J1-es vízumszponzor szervezetként működik, 1969 óta. Évente több mint 8000 fiatalt közvetít 25 országból az USA több száz nyári táborába. Magyarországon 2018 óta biztosít lehetőséget fiataloknak a J1-es kulturális csereprogramban való részvételre. Táborainkat a budapesti iroda is rendszeresen látogatja!

Webkonferencia: A futball és a koronavírus

Webkonferencia: A futball és a koronavírus

Mivel igen sikeres időszakot él a magyar labdarúgás és a futball a legnépszerűbb sportág, a TE kutatói által szervezett webkonferncia harmadik alkalma komoly érdeklődésre számottartó témáról szól. 

A sportsikerekhez hosszútávú befektetés kell

A sportsikerekhez hosszútávú befektetés kell

Prof. Dr. Hamar Pál – aki több mint negyven éve tagja a TF-nek – figyelmét a járványügyi helyzetben sem kerülik el az aktuális magyar sportsikerek. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az elmúlt napok-hetek legnagyobb szenzációja a magyar labdarúgó-válogatott Eb-kvalifikációja és a Nemzetek Ligája A-divízióba jutása volt, és erről az egyetem rektorhelyettesének, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete (MTTOE) elnökének is megvan a véleménye.

IV. Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia

IV. Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia

Tisztelettel meghívjuk a 2021. május 19-21, között, a Testnevelési Egyetem és a Nemzeti Kézilabda Akadémia szervezésében megrendezett IV. Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciára. A magyar és angol nyelvű nemzetközi rendezvény célja, hogy ösztönözzük újabb kreatív ötletek megvalósulását és innovációvá válását.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!