;>
Archívum

2019. június

Újra együtt!

Újra együtt!

Csütörtökön ismét találkozhattak a Testnevelési Egyetem egykori hallgatói: a központi épület Athén termében átvehették jubileumi díszoklevelüket. Az idén 68-an jelentkeztek aranydiplomára, 22-en gyémántdiplomát vehettek át, ők hatvan éve végeztek egyetemünkön, a 19 hatvanöt éve végzett „diákunk” pedig vasdiplomát kapott.

A Doktori Iskola hallgatóinak komplex vizsgája

A Doktori Iskola hallgatóinak komplex vizsgája

A Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsa és a Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt a Doktori Iskola hallgatóinak komplex vizsgájára. A komplex vizsga helye és ideje: Testnevelési Egyetem, K épület C201-es terem, június 21. 9.00 óra.

Nagy siker volt a Mozgás Éjszakája

Nagy siker volt a Mozgás Éjszakája

Múlt hét végén immár ötödik alkalommal rendezték meg a Mozgás Éjszakáját a Műegyetem Rakparton. A program szombat este fél 9-kor kezdődött, s egészen vasárnap hajnali négy óráig tartott. Mint minden évben, az idén is óriási siker volt a rendezvény, csaknem húszezren vettek részt rajta.

Lovastúra- és huszárhagyományok-tábor

Lovastúra- és huszárhagyományok-tábor

A Testnevelési Egyetem Lovaskultúra szakának végzős hallgatóiként fantasztikus három napot tölthettünk el Győrffy-Villám András otthonában, a festői Tapolca-Diszelben. A tábor rövid bemutatkozások után lovastúra-vezetés előadással indult, amelyet előadónk hitelesen, több évtizedes tapasztalataival kiegészítve vetített elénk.

Bagó Marcell nyilvános doktori szigorlata

Bagó Marcell nyilvános doktori szigorlata

A Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsa és a Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt Bagó Marcell nyilvános doktori szigorlatára.

A hihetetlen rubindiplomás Blanka néni

A hihetetlen rubindiplomás Blanka néni

Huszonötöt letagadhatna életkorából a 94 esztendős rubindiplomás testnevelő tanárnő Blanka néni, aki Detroitból „ugrott haza” a Testnevelési Egyetem múlt héten tartott jubileumi diplomaátadó ünnepségére. 

Legyünk büszkék, hogy a Testnevelési Egyetemért dolgozhatunk!

Legyünk büszkék, hogy a Testnevelési Egyetemért dolgozhatunk!

Múlt hónap utolsó napján kapott Áder János köztársasági elnöktől, két hónap híján öt esztendőre szóló rektori megbízást Mocsai Lajos, aki 2024. március 9-ig töltheti be a Testnevelési Egyetem rektori posztját. Ezzel a megbízatással intézményünk vezetője közel 10 évig lehet a TE rektora, ami meghatározó távlat az egyetem életében.

A program célja a TE korszerű, tudásközpontú fejlesztése

A program célja a TE korszerű, tudásközpontú fejlesztése

Lezárult a Testnevelési Egyetem intézményi fejlesztése a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében című projekt. 

Sportteljesítmény-elemző képzés a TE-n

Sportteljesítmény-elemző képzés a TE-n

Az idén ősszel új szakirányú (tovább)képzések indulnak a Testnevelési Egyetemen, az egyik legizgalmasabbnak a Sportteljesítmény-elemző ígérkezik. Honnan jött az ötlet ennek „beépítésére” és mit takar valójában? Erről kérdeztük Kendelényi-Gulyás Erikát, a TE adjunktusát, a néhány hónap múlva kezdődő, három féléves képzés vezetőjét.

Az előrelépés garanciája

Az előrelépés garanciája

Az új tanévben testnevelő és gyógytestnevelő mentortanár pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzéssel is bővül a Testnevelési Egyetem képzési palettája, amelyet prof. dr. Hamar Pál vezet majd.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!