Kiből lesz jó tanár? Mi szükséges ahhoz, hogy az legyen? Hiszen annyi nem elég, hogy szeretnénk tanárok lenni, azt akarni kell, szenvedéllyel és persze megfelelő felkészültséggel, a folyamatos tanulás iránt érzett vággyal. Ebből a szempontból is fontos szerepet tölt be a Testnevelési Egyetem Tanárképző Intézetének Pedagógia és Módszertani Tanszéke, amelyre már az úgynevezett első szűrő beiktatásával is jelentős feladat hárul.
Hosszabb beszélgetés készült a Klasszik Reggel című műsorban a Testnevelési Egyetem általános rektorhelyettesével, Dr. Sterbenz Tamással a TE Honoris Causa doktori kinevezéséről és a kölcsönös megtiszteltetés jelentőségéről.
A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója szombaton, Felcsúton, ahol bemutatták a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet. Az eseményen a Testnevelési Egyetem rektora, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos is felszólalt.
A mostani írással fejeződik be az a sakkrovat, amelyet Kállai Gábor nemzetközi nagymester indított a koronavírus-járvány alatt az utanpotlassport.hu és a Testnevelési Egyetem felületein. Az utolsó cikk egy örök, de nehezen megválaszolható kérdésre keresi a választ.
A 2017–2018-as tanév óta működik a Testnevelési Egyetemen a diákmentori szolgálat, amelyet – rektori és kancellári döntés után – 2019 őszétől a saját költségvetéséből fedezi az intézmény. A hasznos és sikeres programról Dr. Lőkös Dániellel, az Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói Szolgáltatások Irodájának vezetőjével beszélgettünk.