• Operadélelőtt a TF-en Pavlik Gábor műsorvezetésével

    A TF100-as eseménysorozat keretében Bellini, Bizet, Erkel, Händel, Pucccini, Rossini és Verdi operáiból csendülnek fel népszerű részletek március 27-én 10.30-kor a TF aulájában sorra kerülő operadélelőttön. A házigazda szerepében az egyetem egyik ikonikus alakja, dr. Pavlik Gábor.

  • Rekordszámú jelentkező a TF-en

    A 2025. évi általános felvételi eljárás jelentkezési statisztikái alapján elmondható, hogy az elmúlt száz évet figyelembe véve a jubileumi esztendőben érkezett a legtöbb jelentkezés az idén 100 éves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre (TF).

  • Bejárás a TF Games helyszínén: harmadéves sportszervezők a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban

    Több száz emlék, több száz hallgató, 100 százalék TF.

  • Együttműködési megállapodást kötött a TF és a Vasas

    Hosszú távú stratégiai és sportszakmai együttműködésről állapodott meg az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a főváros egyik kiemelt egyesülete, a Vasas Sport Club.

  • European Olympic Laurel-díjat kapott az idén 100 esztendős TF

    Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) European Olympic Laurel-díjjal szombat délelőtt tüntette ki a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő, az 1925-ben Testnevelési Főiskolaként (TF) alapított Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet. Az intézmény rektora, prof. dr. Sterbenz Tamás az EOC közgyűlésén, Frankfurtban a szervezet görög elnökétől, Szpirosz Kapralosztól vette át a rangos elismerést.

Értékes helyezés Oslóból
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 21.

Ötödik helyen végzett a TF-es műkorcsolyázó, Vlasenko Alekszandr az Oslóban megrendezett nemzetközi versenyen, amivel értékes világranglistapontokat is szerzett.

Meghívó szakkollégiumi előadásra
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 21.

A Klebelsberg Kuno Szakkollégium tisztelettel meghívja Önöket dr. Kopper Bence „Miért utálom a statisztikát, de mégis használom – a statisztikai számítások buktatói” című előadására.

Operadélelőtt a TF-en Pavlik Gábor műsorvezetésével
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 20.

A TF100-as eseménysorozat keretében Bellini, Bizet, Erkel, Händel, Pucccini, Rossini és Verdi operáiból csendülnek fel népszerű részletek március 27-én 10.30-kor a TF aulájában sorra kerülő operadélelőttön. A házigazda szerepében az egyetem egyik ikonikus alakja, dr. Pavlik Gábor.

Nőnapi Multilabdakupa és Roundnet sportági bemutató a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 20.

Az Európai Sporthét keretében 2024. októberben rendezett női multilabdakupa sikerére építve idén március 12-én újra sokszínű mezőnnyel szervezték meg TF-en a multilabdakupát.

Kiemelkedő érdeklődés a TF Nemzetközi Edzőképző Tanfolyama iránt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 20.

Rekordszámú jelentkezés érkezett a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) legjelentősebb nemzetközi képzésére, a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamra, azaz a NET-re. 

Atlétika: az Eb után a vb-n is rajthoz áll a TF-es Enyingi Patrik
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 20.

A kínai Nankingban rendezik a hétvégén a fedett pályás atlétikai világbajnokságot, amelyen a TF-en tanuló Enyingi Patrikért is szoríthatunk.

TF-es emléktáblák egy helyen – Nemerkényi Krisztina könyvajánlója
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 19.

A TF több szobra és emléktáblája is szerepel a tavaly decemberben megjelent „Emléktáblák a Hegyvidéken – Kőbe, fába, fémbe vésett emlékek a XII. kerületben” című könyvben. Nemerkényi Krisztina könyvajánlója.

Március 27-én kísérik utolsó útjára Bretz Károlyt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 19.

A Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra a februárban elhunyt dr. Bretz Károlyt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Kineziológia Tanszékének honoris causa professzorát, feltalálót, a TF egyik ikonikus alakját.

Egyetemi útikalauz – eredményes tanulás a TF értékei mentén
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 18.

A „Mozgásban a tanítás/tanulás – együtt a módszertani útkeresésben” elnevezésű inspirációs teadélután-sorozat keretében kerül sor a „Közös gondolkodás az új tantárgy kialakításáról – tapasztalatok és lehetőségek” című eseményre szerdán.

Mozdulj Suli! – Sportnap a mozgás és inkluzivitás jegyében a rekreáció szakos hallgatók szervezésével
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 18.

Iskolások számára rendeznek izgalmas sportnapot április 29-én a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.

Ébresztő! Alvásra fel! – Az alváskutatás izgalmas eredményeiről a TF könyvtárában
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 18.

Március 27-én, csütörtökön 13.45 és 15.30 között kerül sor a Könyvtár és Levéltár Időt kérek sorozatának újabb állomására, az Ébresztő! Alvásra fel! című előadásra, amelyre szeretettel várják a TF hallgatóit, oktatóit és munkatársait.

Ezt látni kell: világhírű Agatha Christie-regény táncolva!
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 18.

A tavasszal is kedvezményes jegyekkel várja a TF-eseket a Nemzeti Táncszínház.

Eseménynaptár

# Kerezsi Endre Kollégium

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Kollégiumi Bizottsága a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Tanulmányi- és Vizsgaszabályzata, Térítési- és Juttatási Szabályzata és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kollégiumi ellátásának ügyrendje alapján pályázatot hirdet a 2024/25-ös tanévre, kollégiumi elhelyezésre.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Kollégiumi Bizottsága az egyetem Tanulmányi- és Vizsgaszabályzata, Térítési- és Juttatási Szabályzata és Kollégiumi Ellátásának Ügyrendje alapján pályázatot hirdet elsőéveseknek a 2022/23-as tanév első félévére, kollégiumi elhelyezésre.

Várja a jelentkezőket a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Klebelsberg Kuno Szakkollégiuma, amely 2015-ben jött létre azzal a céllal, hogy saját szakmai program kidolgozásával segítse a kiemelkedő képességű hallgatók tehetséggondozását, közéleti szerepvállalását, az értelmiségi feladatokra történő felkészülés tárgyi és személyi feltételeinek megteremtését, a társadalmi problémákra érzékeny, szakmailag igényes értelmiség nevelését.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Kollégiumi Bizottsága a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Tanulmányi- és Vizsgaszabályzata, Térítési- és Juttatási Szabályzata és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kollégiumi ellátásának ügyrendje alapján pályázatot hirdet a 2022/23-as tanév első félévére, kollégiumi elhelyezésre.

A Testnevelési Egyetem Kollégiumi Bizottsága a Testnevelési Egyetem Tanulmányi- és Vizsgaszabályzata, Térítési- és Juttatási Szabályzata és a Testnevelési Egyetem kollégiumi ellátásának ügyrendje alapján pályázatot hirdet a 2021/22-es tanév első félévére, kollégiumi elhelyezésre. Pályázatot a Testnevelési Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló nappali tagozatos és államilag finanszírozott hallgatók - beleértve a doktorandusz hallgatókat is – nyújthatnak be.

Megjelent a Testnevelési Egyetem Kancellárjának 2021. évi 1. sz. rendelkezése három korábbi rendelkezés visszavonásáról.

A Testnevelési Egyetem Kollégiumi Bizottsága a Testnevelési Egyetem Tanulmányi- és Vizsgaszabályzata, Térítési- és Juttatási Szabályzata és a Testnevelési Egyetem kollégiumi ellátásának ügyrendje alapján pályázatot hirdet a 2021/22-es tanév első félévére, kollégiumi elhelyezésre.

A Testnevelési Egyetem Kollégiumi Bizottsága a Testnevelési Egyetem Tanulmányi- és Vizsgaszabályzata, Térítési- és Juttatási Szabályzata és a Testnevelési Egyetem kollégiumi ellátásának ügyrendje alapján pályázatot hirdet a 2020/21-as tanév második félévére, kollégiumi elhelyezésre.

Megjelent a Testnevelési Egyetem Kancellárjának 2020. évi 9. sz. rendelkezése a Testnevelési Egyetem Kerezsi Endre Kollégiumának ideiglenes bezárásáról.

A Testnevelési Egyetem Kancellárjának 2020. évi 8. sz. rendelkezése a Testnevelési Egyetem Kerezsi Endre Kollégiumában az egészségügyi válsághelyzet során alkalmazandó eljárásrendekről.

A Testnevelési Egyetem Kollégiumi Bizottsága a Testnevelési Egyetem Tanulmányi- és Vizsgaszabályzata, Térítési- és Juttatási Szabályzata és a Testnevelési Egyetem kollégiumi ellátásának ügyrendje alapján pályázatot hirdet a 2020/21-as tanév első félévére, kollégiumi elhelyezésre. Pályázatot a Testnevelési Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló nappali tagozatos és államilag finanszírozott hallgatók - beleértve a doktorandusz hallgatókat is – nyújthatnak be.

A Testnevelési Egyetem Kancellárjának 2020. évi 7. sz. rendelkezése a „Testnevelési Egyetem Kerezsi Endre Kollégiumának ideiglenes bezárásáról” szóló 2020. évi 1. sz. Kancellári rendelkezés visszavonásáról.

A Testnevelési Egyetem Kancellárjának 2020. évi 2. sz. rendelkezése a Testnevelési Egyetem Kerezsi Endre Kollégiumából történő teljes körű kiköltözésről és annak kiürítéséről.

A Testnevelési Egyetem Kancellárjának 2020. évi 1. sz. rendelkezése a Testnevelési Egyetem Kerezsi Endre Kollégiumának ideiglenes bezárásáról.

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!