A TF a tavalyihoz képest idén növelni tudta felvett hallgatóinak számát, ami azt jelenti, hogy ősszel 1051 diák kezdi meg tanulmányait nálunk.
Idén a pedagógusképzések voltak kiemelten népszerűek, de nem vesztettek a jelentkezők érdeklődéséből a klasszikus sporttudományi képzések sem. Egyetemünk valamennyi meghirdetett szakját el tudja indítani. A lemaradók a pótfelvételi eljárás keretében – amelyet hamarosan meghirdetnek – csatlakozhatnak még a szeptemberi gólyákhoz.
Július 24-én szerda este 8 órakor közzétették az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyekről a diákok elsőként Debrecenben, az aznap induló Campus Fesztiválon tartott központi ponthatárváró-eseményen, a Pont Ott Partin értesülhettek.
A felvi.hu közlése szerint a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem különböző képzéseire összesen mintegy 2400 jelentkező adott be közel 5400 jelentkezést. Ebből idén rekordszámú, 1051 hallgatót vettünk fel.
A sport területén alapképzésben a legnagyobb hallgatói csoportunk hagyományosan az edzőképzésben van, több mint 300 fő az edző alapképzési szakon kezdi meg tanulmányait. A tavaly indított új mesterképzéseink közül a sportmentáltréner volt a legnépszerűbb. Klasszikus mesterképzéseinket és az idéntől már önállóan hirdetett sportmenedzser mesterképzési szakunkat stabil létszámokkal tudjuk indítani.
A tavalyihoz képest legnagyobb arányú növekedés azonban a pedagógusképzés képzési területen következett be, csaknem háromszorosára nőtt a felvettek száma, az osztatlan testnevelőtanár-képzésben és a tanári mesterképzéseken 260 fő kezdheti meg szeptembertől tanulmányait. Itt a legnépszerűbb szak a kétféléves testnevelőtanári mesterképzés volt, e létszám felét ők adták.
Ezúton is köszöntjük egyetemünkön új hallgatóinkat, akiknek sikeres és emlékezetes egyetemi éveket kívánunk a TF-en!
A pótfelvételi lehetőségeinkről honlapunkon tájékozódhatnak, a TF-es képzések ponthatárait pedig a felvi.hu oldalain böngészhetik.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001