;>
Archívum

Cikklista

Dr. Nemes András könyvének bemutatója

Dr. Nemes András könyvének bemutatója

Nemes András: Jogi és sportjogi ismeretek (könyvborító)Május 3-án kedden a Kistanács-teremben mutatta be új könyvét Dr. Nemes András, a Sportmenedzsment és Rekreáció Tanszék docense. A könyv a "Jogi- és sportjogi ismeretek" címet viseli, és a HGV Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. gondozásában kerül forgalomba.

A szerző köszöntőjében elmondta, hogy nagy hálával tartozik szponzorainak azért, hogy megszülethetett a könyv. Így megköszönte a támogatást a kiadónak, a Lotus Sports Kft.-nek, a Lex Sportiva Magyar Sportjogi Kft.-nek, a Redbull Hungary Kft.-nek, valamint a Mátyásvíz Kft.-nek.

A nyitó gondolatok után Orosz Zoltán harmonikaművész következett, aki virtuóz játékával varázsolt nem mindennapi hangulatot a terembe. A harmonikaszóló után Tihanyi József dékán úr mondta el gondolatait. Hangsúlyozta, mennyire nagy öröm részt vennie ilyen rendezvényeken. Mint mondta, azok, aki tankönyvírásra adják a fejüket, mind hatalmas munkát vállalnak, hiszen sokkal nehezebb egy jól strukturált könyvet megírni, mint előadást tartani ugyanabban a témában. A köszöntő után dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke a könyv szakmai lektoraként intézett néhány szót az igen népes hallgatósághoz. Kiemelte, hogy e könyv megjelentetése is egy lépés azon az úton, melyet a sportjog az önálló jogággá válás útján tesz.

Nemes András: Jogi és sportjogi ismeretek (könyvbemutató)

A bemutatót Orosz Zoltán játéka, illetve szendvics- és pogácsafogyasztás közben kötetlen beszélgetés zárta.

Bardocz-Bencsik Mariann

A TF műhely az OTDK megnyitóján

A TF műhely az OTDK megnyitóján

2011. április 14. csütörtök délután, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDK) idei, 30. jubileumi konferenciája Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójának megnyitóján egy rövid, mintegy 20 perces műsort adott a TF műhely. A TF Aulában megrendezésre kerülő eseményen egy vidám, sportos, sokmozgásos műsorral léptünk fel, amelyre meghívtuk vendégként a Gyulai Gergely tanár úr vezette TF Minitramp csoportot is.

Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina delegálása

Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina delegálása

Nemerkényiné Hidegkuti Krisztinát, a Kar Sportszaknyelvi csoportjának vezetőjét delegálta a Nemzeti Sportszövetség az április 27. és 29. között Kölnben megrendezésre került Európai Uniós projekt 3. PARTES munkaértekezletére, amely a "Pathways to Coaching Excellence" International Workshop részeként a "Methodology of Teaching Technical English in Sport" címet viselte.
DPR felhívás

DPR felhívás

Kedves Hallgatónk!

A Semmelweis Egyetem fontosnak tartja a jelenlegi hallgatók és a végzett hallgatók tapasztalatainak, véleményének és motivációinak megismerését ahhoz, hogy az egyetemi képzés valóban megfelelhessen mind a hallgatók, mind a munkaerőpiac elvárásainak.

Ezért fejlesztjük a Semmelweis Közösség - Semmelweis Világ projekt keretén belül az Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszerét (DPR), amelynek célja az aktív hallgatók motivációs felmérése és a végzett hallgatók pályakövetése.  Ezzel az Egyetem célja a kapcsolattartáson túl, hogy segítse hallgatóit későbbi karrierjük építésében, hozzájáruljon az anyaintézmény oktatási és szolgáltatási színvonalának állandó fejlesztéséhez, valamint a Semmelweis Egyetem hírnevének folyamatos emeléséhez.

Ebben a munkában az Ön részvétele és véleménye különösen fontos számunkra! Kérjük töltse ki az alábbi címen található kérdőívet: http://evasys.sote.hu/evasys/indexstud.php?user_tan=DPR11&typ=html

Amennyiben tagja olyan levelezőlistáknak, amelyen jelenlegi vagy volt évfolyamtársai érthetők el, kérjük üzenetünket küldje tovább számukra. A kérdőív kitöltése legfeljebb 15 percet vesz igénybe.

Köszönjük, ha a kérdőív kitöltésével hozzájárul munkánk sikeréhez! A felmérés eredményeit természetesen nyilvánosságra fogjuk hozni a jelenleg fejlesztés alatt álló Semmelweis Közösség - Semmelweis Világ hallgatói és alumni portálon!

Nádori László temetése

Nádori László temetése

Dr. Nádori László hamvasztás utáni búcsúztatása és hamvainak elhelyezése 2011. május 6-án 11,15 órakor lesz az Óbudai Temetőben.

A Semmelweis Egyetem Nádori Lászlót saját halottjának tekinti.

Dr. Nádori László gyászjelentése

Dékánválasztás

Dékánválasztás

Dr. Tóth MiklósA TF Kari Tanácsa 2011. április 21-én megtartott ülésén Dr. Tóth Miklós egyetemi tanár urat, az Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék vezetőjét, a Semmelweis Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettesét választotta a TF új dékánjává.

A Kar újonnan megválasztott első számú vezetőjének mandátuma 2011. július 1. napjától három év időtartamra szól.

fotó: Semmelweis Médiasarok

OTDK eredmények

OTDK eredmények

A XXX. Jubileumi OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójának eredményei felkerültek a rendezvény honlapjára, a szekciónként az első három hely és a különdíjasok.

Elhunyt Nádori László

Elhunyt Nádori László

Dr. Nádori LászlóMegrendülten tudatjuk, hogy Prof. Dr. Nádori László, a TF egykori tanára, volt rektorhelyettese, a hazai sporttudomány kiemelkedő alakja 88 éves korában elhunyt.

Temetéséről később intézkednek.

kép: MKOGY

41. Mozgásbiológiai Konferencia

41. Mozgásbiológiai Konferencia

A Magyar Biológia Társaság Mozgás- és Viselkedés-biológiai Szakosztály, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF), a Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT) és a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottság Szomatikus-nevelési Albizottság hagyományai alapján hívja és várja mindazokat, akik kutatási eredményeiket szeretnék közreadni a 85 éves Professor Emeritus dr. Donáth Tibor tiszteletére rendezendő 41. Mozgásbiológiai Konferencián.

A konferencia témakörei

  • a mozgás, mint az egészség-megőrzés fő tényezője, primer és szekunder prevenció,
  • a testmozgás szerepe a civilizációs betegségek megelőzésében,
  • mozgásrendszer összehasonlító biológiája,
  • a vegetatív működések pszichomotoros kontrollja,
  • a mozgásszervi rendellenességek epidemiológiája,
  • az óvodáskorú gyerekek, az általános és középiskolai tanulók, a felsőoktatás hallgatóinak biológiai fejlettsége,
  • az egészséges életre nevelés problematikája,
  • a sportpszichológiai és sportpedagógiai kutatások legújabb eredményei,
  • a motoros képességek vizsgálatának újszerű módszerei, adatfeldolgozási módjai és összefüggései pedagógiai, pszichológiai, szociológiai aspektusból,
  • a tradicionális és divatos sportágak oktatási, edzésmódszertani, versenyfelkészítési problémái,
  • a sport gazdasági hátterének, helyzetének és fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata,
  • a sportszakember-képzés változásainak tapasztalatai,
  • a mozgás terápiás jellegének hatásait elemző kutatási eredmények.
A konferenciára szeretettel hívjuk és várjuk a Kárpát-medence magyar társegyetemeinek, főiskoláinak szakembereit, a fiatal oktatókat, kutatókat, PhD hallgatókat is.

Reméljük, hogy meghívásunk sok szakember érdeklődését felkelti, akik a meghívás elfogadásával és kutatásaik közreadásával emelik a konferencia színvonalát, ezzel is gyarapítva a sporttudományos ismeretek tárházát.

A konferencia szervezői pályázatot nyújtottak be az előadások tanulmánykötet formájában történő megjelentetésére.

A konferencia időpontja: 2011. november 10-11. (csütörtök és péntek)

A konferencia helyszíne: Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Főépület, Dr. Hepp Ferenc terem (Díszterem)

Jelentkezési határidő: 2011. szeptember 16.

Kérjük, az előadások tartalmi összefoglalóját e-mailen küldjék el a jelentkezési határidőig, Dr. Hamar Pál címére: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A részvételi és szállás költségekről pontos információt a későbbiekben adhatunk.

A szervező bizottság nevében:

Dr. Hamar Pál tanszékvezető egyetemi docens, alelnök Dr. Gombocz János egyetemi tanár, alelnök Dr. Keresztesi Katalin egyetemi docens, titkár

Nagy érdeklődés övezi a LEN úszókonferenciáját

Nagy érdeklődés övezi a LEN úszókonferenciáját

LEN 1st Learn to Swim Seminar (poster)A vártnál is nagyobb érdeklődés mellett zajlott le az első LEN Learn to Swim (Tanulj úszni) elnevezésű nemzetközi szeminárium szombati nyitónapja. Az Európai Úszó Liga (LEN), a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara - közhasználatú elnevezéssel a TF -, s a Magyar Úszó Szövetség szervezte telt házas eseményen 350-en vettek részt, s a rendezők számára kellemes meglepetésként 23 országból érkeztek érdeklődők a budapesti konferenciára. A szemináriumnak sporttörténeti jelentősége is van, hiszen a LEN úszásoktatói konferenciát még soha sehol nem rendezett.

A szombati előadásokon ott volt többek között Kiss László, a felnőtt úszóválogatott szövetségi kapitánya, továbbá Güttler Károly, az ifik szövetségi kapitánya, s egy másik korábbi olimpiai ezüstérmes úszó, Szabó Tünde, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) főtitkára is. A rendezvény - egyik meghirdetett céljaként - a magyar szakemberek éves továbbképzését is szolgálja.

Az első napon a három magyar - az egyformán a TF úszás tanszékét képviselő Sós Csaba, Tóth Ákos és Egressy János - mellett dán, holland, szlovén, amerikai és angol előadók is szerepeltek a programban.

A vasárnap záruló esemény fővédnöke Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, védnöke Tihanyi József, a TF dékánja, az olimpiai aranyérmes Kovács Ágnes, a tanintézmény Nemzetközi és Stratégiai Igazgatóságának tagja és Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

forrás: mti.hu

A szemináriumon elhangzott előadások:

Képek a rendezvényről

[nggallery id=103]

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!