2022. január

Elsöprő siker a TE nyílt napján

Sportnyelven szólva táblás ház előtt, az egyetem vezető oktatói, kutatói, szakfelelősei, valamint más szervezeti egységek képviselői jelenlétében rendezték január 20-án, csütörtökön a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen nyílt napját, amelyen újfent bebizonyosodott, hogy továbbra is töretlen az érdeklődés intézményünk iránt.

Elsöprő siker a TE nyílt napján

Az idén is igényelhető jubileumi díszoklevél a TE-n

Az idén is jubileumi díszoklevél átadásával kedveskedik egykori végzőseinek a Testnevelési Egyetem. A becses elismerést azok a volt hallgatók igényelhetik, akik oklevelüket legalább 50 éve szerezték meg, tevékenységükkel közmegbecsülést érdemeltek ki és mindezzel az egyetem, illetve jogelőd intézményei hírnevét öregbítették.

Az idén is igényelhető jubileumi díszoklevél a TE-n

A Testnevelési Egyetem is segíti a parasport fejlődését

Kiemelkedő eredménnyel zárta a tavalyi paralimpiát a magyar küldöttség, sportolóink hét arany-, öt ezüst- és négy bronzérmet szereztek a tokiói játékokon. Jól érzékelhetőn fejlődési pályán van a magyar parasport, amihez plusz töltetet ad a Testnevelési Egyetemen zajló inkluzív oktatás.

A Testnevelési Egyetem is segíti a parasport fejlődését

Kékesi Márton, a TE hallgatója is ott lesz a pekingi téli olimpián

Amint azt több hírportál is megírta, indulási jogot szerzett a február 4-én kezdődő pekingi téli játékokra a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem osztatlan tanári, gyógytestnevelő-egészégfejlesztő tanári szakon végzett hallgatója, az egyetem Sportélettani Kutató Központ megbízott munkatársa, az alpesi síző Kékesi Márton.

Kékesi Márton, a TE hallgatója is ott lesz a pekingi téli olimpián

Sportterasz a város fölött

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem új, budai kampuszán még a tetőn is a sporté lesz a főszerep: a tervezők a fejlesztés leglátványosabb elemeként az épület tízezer négyzetméteres tetőteraszára is sportpályákat helyeztek el, amihez a generáltervező TSPC mérnökei egyedi tervezési- és statikai megoldásokat alkalmaztak.

Sportterasz a város fölött

Nyílt napon vár rád a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem!

A múlt héten zárult 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás után január 20-án, csütörtökön is találkozhattok a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen oktatóival és hallgatóival, méghozzá a rendkívül izgalmasnak és tartalmasnak ígérkező nyílt nap keretein belül, amelyen vélhetően teljes létszámban – 500 fő – vehettek részt.

Nyílt napon vár rád a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem!

Rendkívüli szociális ösztöndíj 2021-22/2

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Tanulmányi Hivatala pályázatot ír ki rendkívüli szociális támogatás elnyerésére a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 85/C.§ bb) alpontja, a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III.26) Kormányrendelet 17.§-a és az Egyetem Térítési Juttatási Szabályzatának 29.§ alapján.

Rendkívüli szociális ösztöndíj 2021-22/2

Tudományos és szakmai ösztöndíj 2021-22/2

A 2021/22-es tanév II. félévére a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Tanulmányi Hivatala pályázatot ír ki tudományos és szakmai ösztöndíj elnyerésére a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 85/C.§ ac) alpontja, a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III.26) Kormányrendelet 10. § (4) bekezdés és az Egyetem Térítési Juttatási Szabályzatának 23.§ alapján.

Tudományos és szakmai ösztöndíj 2021-22/2

TFSE Sportösztöndíj 2021-22/2

A Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesülete pályázatot tesz közzé a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatói részére kiemelkedő sporttevékenységük támogatására, ösztönzésére.

TFSE Sportösztöndíj 2021-22/2

Sportszakmai ösztöndíj 2021-22/2

A 2021/22-es tanév II. félévére a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Tanulmányi Hivatala pályázatot ír ki sportszakmai ösztöndíj elnyerésére a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 85/C.§ ac) alpontja, a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III.26) Kormányrendelet 10. § (4) bekezdés és az Egyetem Térítési Juttatási Szabályzatának 23.§ alapján.

Sportszakmai ösztöndíj 2021-22/2