;>
Archívum

2018. október

Igény és igényesség

Igény és igényesség

Új külső, új belső, új időszámítás. Tartja a lépést a fejlődő világgal az átalakuló Testnevelési Egyetem, a megújulás egyik markáns jele az idén elinduló két szakirányú továbbképzés: a Nemzetközi Sportkapcsolatok-Sportdiplomácia, valamint a Sportmédia, melyeken a hallgatók túl vannak az első képzési napokon, hétvégéken. 

Kismartoni látogatás

Kismartoni látogatás

A kapcsolatfelvételt követően az együttműködés elmélyítése céljából találkoztak Eisenstadtban az ausztriai Pädagogische Hochschule és a Testnevelési Egyetem vezetői.

Folytatódik a konferenciasorozat

Folytatódik a konferenciasorozat

A Testnevelési Egyetem „Sporttal a fizikai és mentális egészségért” címmel támogatást nyert az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program „5.2.5-18 Társadalmi innovációk – új módszerek kidolgozása” elnevezésű kiírása keretében, az Európai Unió finanszírozásával.

Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozója 2018

Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozója 2018

Október 11–12-én Szegeden rendezték meg a 67. SHS-t, amelyre hat, sportszakos hallgatók képzésével foglalkozó felsőoktatási intézmény mellett a Testnevelési Egyetem is meghívást kapott. A szervező a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Testnevelés és Sporttudományi Intézete volt.

Három évvel a tűzvész után, itt az építésről szóló film

Három évvel a tűzvész után, itt az építésről szóló film

Három éve porig égett a Testnevelési Egyetem 3000 négyzetméteres sportcsarnoka. Egyetemünk azonban megújul, ezért a szomorú jubileum alkalmából előre tekintünk. Az építkezés első üteme lassan lezárul, de az előremutató munka ezekben a percekben is zajlik a TF-en.   

Lezárult pályázati program a Testnevelési Egyetemen

Lezárult pályázati program a Testnevelési Egyetemen

Hivatalosan is lezárult a KEHOP-5.2.11-16-2016-00013 számú pályázati program, aminek keretében a Testnevelési Egyetem Beruházási Programirodája három budapesti helyszínen elvégezte a napelemes rendszerek tervezését és telepítését.

Orbán Viktor: Első számú nemzeti ügy az utánpótlás

Orbán Viktor: Első számú nemzeti ügy az utánpótlás

Első számú nemzeti ügynek nevezte az utánpótlást Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Felcsúton, a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpont átadó ünnepségén. Az eseményen, amelyen a Testnevelési Egyetem és a Puskás Akadémia kettős életpályamodellről szóló megállapodást kötött, intézményünk rektora, Mocsai Lajos és a TF kancellárja, Genzwein Ferenc is részt vett. 

Házi TDK 2018/2019

Házi TDK 2018/2019

A Testnevelési Egyetem 2018/2019. tanévi házi Tudományos Diákköri Konferenciája 2018. november 28-án (szerdán) kerül megrendezésre. A jelentkezés határideje: 2018. november 5. (hétfő).

Terbe Julianna csapatban ötödik a sakkolimpián

Terbe Julianna csapatban ötödik a sakkolimpián

Szeptember 23. és október 6. között a grúziai Batumiban rendezték meg a sakkolimpiát, amelyen ragyogó eredményt ért el a magyar női csapat: noha előzetesen a 13. helyre rangsorolták, végül az előkelő ötödik helyen végzett! Az öt tagú válogatottban szerepelt Terbe Julianna, aki a Testnevelési Egyetemen tanul, jelesül a sakkedzői levelezőn – vele beszélgettünk.

Maratonfutó bajnok és egyetemünk doktorandusza

Maratonfutó bajnok és egyetemünk doktorandusza

Az elmúlt hétvégén rendezték meg fővárosunkban a Spar Budapest Maratont, amelynek fő versenyének, a legendás, 42 195 méteres távnak 13 ezren vágtak neki. A hölgyeknél Szabó Tünde végzett az élen 2:47:40 órás eredménnyel, míg a férfiaknál Csere Gáspár, a Testnevelési Egyetem doktorjelöltje ért elsőként célba 2:20:08 óra futás végén.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!