;>
Archívum

2015.

A pedagógusokat és a jubileumi diplomásokat köszöntöttük

A pedagógusokat és a jubileumi diplomásokat köszöntöttük

A kora hajnalban kitárt ajtók csak kissé tudták hűteni az Aula levegőjét, ahol 12-én, pénteken már 12 óra előtt kezdtek gyülekezni a jubileumi diplomaátadóra, illetve a pedagógusnapra érkezők.

Pályázati lehetőség nyári nemzetközi sportkurzusra

Pályázati lehetőség nyári nemzetközi sportkurzusra

A Debreceni Nyári Egyetem pályázatot hirdet a University Sports Today and Tomorrow című kéthetes nemzetközi sportkurzuson való részvételre magyar és külföldi egyetemi-főiskolai hallgatók részére.

A pályázat az alábbi költségeket fedezi:

  • kollégiumi szállás 3 ágyas szobákban (13 éjszaka)
  • napi háromszori étkezés a kurzus időtartama alatt
  • oktatási díj
  • kiegészítő és kulturális programokon való részvétel
A kurzus célja elméleti és gyakorlati kérdésekkel foglalkozó nemzetközi fórumot teremteni olyan hazai és külföldi diákoknak, akik a sport valamely területén tanulnak vagy tanulmányaik mellett aktívan sportolnak. A programban résztvevő diákok különböző témájú előadásokat hallgatnak, sporteseményeket (pl. futball- vagy kosárlabda bajnokság, futóverseny, asztalitenisz) szerveznek a Debreceni Nyári Egyetem hagyományos nyári "Magyar nyelv és kultúra" kurzusán résztvevő csaknem 200 külföldi diák számára. Emellett megismerkednek a Debreceni Egyetemen zajló és tervezett képzésekkel, valamint Debrecen sportéletével intézmények és edzések meglátogatásán keresztül. A hallgatók ugyancsak részt vehetnek a párhuzamosan zajló esti programokon, amelyek a magyar kultúra egy-egy szeletét mutatják be az érdeklődőknek.

A kurzus helye és időpontja: Debreceni Egyetem, 2015. augusztus 02-15.

Pályázati feltételek:

  • A mellékelt jelentkezési lap kitöltése
  • Motivációs levél magyarul vagy angolul
  • Hallgatói jogviszony valamelyik magyarországi felsőoktatási intézménnyel, ahol a pályázó
    • testnevelés vagy valamilyen sporttal kapcsolatos szakra jár; VAGY
    • tanulmányai mellett aktívan sportol
  • Középfokú angol nyelvtudás
Pályázati határidő: 2015. június 29.

A pályázati anyagokat elektronikusan kérjük beküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Ha további információkra van szüksége, érdeklődjön a 06-52-532-594-es telefonszámon, vagy írjon a fenti email címre

Tanulmányi ösztöndíj fogyatékossággal élők számára

Tanulmányi ösztöndíj fogyatékossággal élők számára

A Cotrugli Üzleti Iskola pilóta projekt keretében online, angol nyelvű MBA képzési lehetőséget és hozzá 10 000 euró értékű tanulmányi ösztöndíjat ajánl fogyatékossággal élők számára.

Ezt a kezdeményezést hosszú távú projektként kívánják folytatni, melynek célja, hogy létrejöjjön az online MBA-t végzettek nemzetközi közössége.

Az MBA program teljes rugalmasságot biztosít. A tanulás földrajzi helyzettől, naptól, időtől függetlenül folytatható. Magasan képzett oktatási anyagok jellemzik a szakoktatókat, a teljes tananyag és online kommunikáció is biztosítja a széleskörű tapasztalatcserét, kizárólag angol nyelven. Az online MBA program 16 modulból áll egyéves időszakra. Hetente szerveződik a tanulók tanulmányi ideje, a modulok 3-6 hétig tartanak a befektetett munka függvényében.

Modulok: vezetőképzés, pénzügyek (haladó), személyi fejlesztés és menedzsment, üzleti kommunikáció, stratégiai menedzsment, működési menedzsment, értékesítési menedzsment, emberi erőforrás menedzsment, pénzügyi menedzsment, pénzügyi és ügyvezetési számvitel, döntéshozatal, ügyvezetői gazdasági mennyiségi módszerek, sratégiai információs technológiai menedzsment, üzleti működés alapjai, stratégiai piackutatás, vállalkozástan.

A Cotrugli Üzleti Iskola büszke arra, hogy az MBA képzéssel hasznára lehet fogyatékossággal élő embereknek, szakmai tudásukat javítva üzleti hálózat kiépülését és társadalmi befogadásukat segíti elő.

Jelentkezési határidő: 2015. szeptember 30.

További felvilágosítás angol nyelven: Petra Jug, Project Manager (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | +38599 266 0476 | cotrugli.org)

forrás: rehabportal.hu

A TF-en edz a női felnőtt női röplabda válogatott

A TF-en edz a női felnőtt női röplabda válogatott

Június 15-16. és 22-23. között a TF "D" termében edz a szeptemberi Európa-bajnokságra - 28 év után végre ismét - kijutó női röplabda válogatott, Jan de Brandt és Jókay Zoltán edzők irányításával. Az edzések délelőtt 10.00-12.30 és délután 16.00-18.30 órás időpontokban megtekinthetők, várunk mindenkit szeretettel!
Köztársasági ösztöndíj 2015/2016

Köztársasági ösztöndíj 2015/2016

A nagy múltra visszatekintő köztársasági ösztöndíjat az oktatásért felelős miniszter adományozza egy tanév időtartamára (10 hónapra) a kiemelkedő tanulmányi eredményű, tudományos diákköri munkában illetve szakmai téren kimagasló munkát végző hallgatók részére, a hallgatók tevékenységének pénzbeli elismeréseként, elért eredményük fenntartásának támogatása céljából.

A pályázatot – a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet alapján – a felsőoktatási intézmények írják ki, majd a bírálatot követően felterjesztik a miniszter részére ezen ösztöndíjra javasolt hallgatóik nevét.

Pályázati adatlap letöltése >>>

Köztársasági ösztöndíjra pályázhatnak, valamint az adományozást követően köztársasági ösztöndíj folyósítására jogosultak az államilag támogatott illetve költségtérítéses, teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatók.

A köztársasági ösztöndíj összege 34 ezer forint havonta.

Részletes tájékoztató az államtitkárság honlapján.

forrás: EMMI, Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság

Kreatív pályázat a jövő közlekedéséről

Kreatív pályázat a jövő közlekedéséről

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához csatlakozva ismét meghirdeti egyéni, családi és csoportos kreatív pályázatát. Az alkotások az idei évi Európai Mobilitási Hét témájához kapcsolódva a közlekedési módok helyes megválasztásának üzenetét közvetítik majd.

A pályamunkák a jövő közlekedését ábrázolva valós vagy elképzelt lehetőségeket mutatnak be a közlekedési eszközök kombinálására, a felesleges egyéni autóhasználat kiváltására egyéb közlekedési módokkal. A három kategóriában (rajz, fotó, szabadon választott technika) külön díjazzák hét csoport (óvodás, alsó és felső tagozatos általános iskolás, 14-18 éves, fiatal felnőtt, családi és csoportos alkotások) legjobbjait. A környezetbarát eszközök és anyagok felhasználásával készült művek az elbírálásnál előnyben részesülnek.

A hagyományos pályázatot évről évre növekvő érdeklődés mellett rendezik meg a minisztériumok, tavaly több mint 2100 pályamunka érkezett az ország minden részéből és a határokon túlról is.

A pályázatokat 2015. június 30-ig kell postára adni a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium "Európai Mobilitási Hét pályázat" 1440 Budapest, Pf. 1. címre vagy elektronikus úton beküldeni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

A legjobban sikerült művek alkotóit kerékpárral, rollerrel, a csoportos alkotások fődíjasait program alapú nyereményekkel jutalmazzák. A szeptemberi Európai Mobilitási Hétre tervezett eredményhirdetésen és díjátadón további értékes különdíjak is gazdára találnak.

Letölthető a részletes pályázati felhívás itt.

Atlétika MEFOB 2015

Atlétika MEFOB 2015

Ebben az esztendőben is a Testnevelési Egyetem Dr. Koltai Jenő Sportközpontjában zajlott a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság (MEFOB), amelyen rajzhoz állhattak meghívott atléták is. A versenyen 22 intézmény több mint 400 sportoló rajthoz állásával bebizonyította, hogy az egyik legnagyobb rendezvény az egyetemi bajnokságok között.

Atlétika MEFOB 2015

A megnyitón a megjelent intézményi képviselőket, edzőket, versenyzőket, vendégeket üdvözölte a Testnevelési Egyetem Rektorhelyettese, dr. Sterbenz Tamás úr, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, Gyulai Miklós úr, és Prof. Kiss Ádám úr, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnöke, aki egyben az eseményt nyitotta meg.

Rektorhelyettes úr megemlítette, hogy 14 év után a TF ismét önálló intézményként rendezheti meg az atléták versenyét, míg a MASZ elnöke a versenyzői emlékei közül emelte ki, hogy milyen fontos volt számara a MEFOB-on való indulás, különösen itt a TF-en. Végezetül a megnyitón a MEFS elnöke köszöntőjében az egyetemi sport jelentőségét hangsúlyozta, és kívánt mindenkinek jó versenyzést, valamint a legjobbaknak, a kiválasztottaknak eredményes felkészülést az idei Universiádéra.

Ebben az évben is az első éves TF-es hallgatók segítették szakmai gyakorlat keretében a sikeres lebonyolítást. Szerencsére idén nem zavarta meg a rendezvényt a rossz idő, úgyhogy jó eredmények születtek. Az idei legjobb eredményt 100 méteren Nguyen Anasztázia érte el új U23/utánpótlás csúccsal, 11,43 mp-re javítva Szabó Enikő 2000-ben beállított 11,50-es eredményét.

A két napos versenyen az intézmények közötti pontversenyben a Testnevelési Egyetem (TF) végzett az élen, elnyerve ezzel a dr. Schulek Ágoston vándorserleget.

Atlétika MEFOB 2015

A MOB legújabb arany fokozatú támogatója, a SCITEC Nutrition is szponzora volt a versenynek, ezen kívül még  a Diapolo sportruházat gyártó cég, illetve a Testnevelési Egyetem Támogató Köre Alapítvány segítette a szervezőket, hogy a verseny még sikeresebb  legyen.

A szervezőbizottság gratulál az eredményesen szereplő versenyzőknek, és megköszöni a segítséget mindenkinek, aki tevékenyen hozzájárult a sikeres atlétikai verseny lebonyolításához a TF Csörsz utcai pályáján.

[nggallery id=282]

Kendó világbajnokság: 3. hely a csapatversenyben

Kendó világbajnokság: 3. hely a csapatversenyben

Tóth Balázs, egyetemünk hallgatója tagja volt a május utolsó hétvégéjén Tokióban megrendezett 16. Kendó világbajnokságon 3. helyezést elért magyar válogatott férfi csapatnak. Balázs végig a kezdő csapatban vívott.

Kendó világbajnokság: 3. hely a csapatversenyben

Románia, Ausztrália, Chile, Belgium és Kína legyőzése után a hazai Japán válogatott állította meg hazánkat a menetelésben.

Ezúton is gratulálunk!

fotó: facebook.com/hungariankendoteam

A Nemzeti Összetartozás Napja

A Nemzeti Összetartozás Napja

Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján a TF műhely Kulturális Egyesület megemlékezést tartott a Hepp Ferenc teremben.  A zenés irodalmi műsor keretében elsősorban határon túli költők verseivel, illetve írásaival idéztek fel tényeket és érzelmeket az elmúlt 95 évből.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!