A Nemzetközi Röplabda Szövetség első alkalommal 1949-ben rendezte meg a férfi világbajnokságot Prágában. A mostani már a tizennyolcadik világverseny. Az elsőt követő harmadik évben volt a következő, de 1952 óta négyévente jön össze a férfi röplabdázás elitje. A volt Szovjetunió hat – érdekes, hogy Oroszország néven még nem nyertek -, Brazília és Olaszország három, Csehszlovákia két, Lengyelország, NDK és az USA egy-egy alkalommal nyert aranyérmet. A magyar férfiak legjobb eredményüket 1952-ben érték el, amikor az 5. helyen végeztek. Sajnos nemzeti együttesünknek 1978 óta nem sikerült eljutni a világbajnokságra. Az FIVB (Nemzetközi Röplabda Szövetség) 220 tagországgal rendelkezik. A döntőben 24 nemzeti válogatottnak van lehetősége minél jobb eredményt elérnie. A selejtezőket földrészek szerint bonyolítják le. Európának 8+1 (rendező), Észak- és Közép Amerikának 5, Ázsiának 4, Afrikának és Dél-Amerikának 3-3 hely jut. A rendező ország csapata, valamint az legutóbbi Európa-bajnok (Oroszország) és az európai II. Olaszország jutott selejtező nélkül a legjobb 24 közé Európában. A többi európai és más kontinens országainak csapatai hosszú selejtező rendszerben játszottak. A magyar válogatott az első fordulóból nem jutott tovább.
Európát Belgium, Bulgária, Finnország, Franciaország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország és Szerbia, Ázsiát Ausztrália, Irán, Kína és Korea, Afrikát Egyiptom, Kamerun és Tunézia, Észak- és Közép Amerikát Kanada, Kuba, Mexikó, Puerto Rico és USA, Dél Amerikát Argentína, Brazília és Venezuela képviselte. A világranglista első 24 országából a csehek, és meglepetésre a japánok nem jutottak szerepléshez, ellenben a 26. helyen álló Finnország és a 35. helyezett Venezuela nemzeti együttese sikeresen vívta meg a selejtezőket.
A csapatokat négy csoportba sorsolták (egy csoportban hat együttes). Mindenki játszott mindenkivel, majd a csoportok első négy helyezettje került két nyolcas csoportba, ahova az ugyanazon csoportból érkezők az egymás elleni eredményeket magukkal hozták. Ezt követően is kialakult egy sorrend. Ezen sorrend alapján az első három helyezett válogatott került a legjobb hat közé, ahol két csoportba sorsolták őket. Itt mindenki játszott mindenkivel, majd az első két-két helyezett játszotta az elődöntőket. A két győztes játszotta döntőt, a két vesztes a bronzmérkőzést.
Lengyelországban hihetetlen módon népszerű a röplabdázás. A marketingje jobb, mint a labdarúgásé! Az elmúlt években több nagy versenyt rendeztek már (férfi Eb 2013, férfi Bajnokok Ligája döntő 2013, női Eb 2009, stb.), igen nagy tapasztalattal rendelkeznek rendezés terén. Nem is volt ezzel semmi gond. Közönségük fantasztikus, megállás nélkül űzik, hajtják válogatottjukat. Amikor megérkeznek a csarnokhoz a többségük "civil" ruhában van, majd a belépés előtt felveszik magukra a nemzeti színű pólóikat, sáljukat, kalapjaikat stb. Egy népünnepély a röplabdamérkőzés.
Ez a segítség kellett is ahhoz, hogy végül megnyerjék a világbajnokságot. A döntőben Brazíliát győzték le 3:1 arányban. A bronzérmet Németország szerezte meg miután 3:0 arányban legyőzték Franciaországot.
A mai férfi röplabdázásban meghatározó a (felugrásos) nyitás és a támadás. Mindezt a játékosok hihetetlen erővel hajtják végre. Átlagosan a játékosok lendületszerzésből történő felugrás utáni érintőmagassága 350-360 cm között van. Ugyanez az ún. blokk (helyből, lendületszerzés nélküli) felugrásnál 330-340 cm. Új technikai, vagy taktikai elemet nem lehetett felfedezni. Nagyjából ugyanolyan taktikai megoldásokat alkalmaztak a csapatok.
szöveg és kép: Németh Lajos
