;>
Archívum

2010.

Dr. Berkes Péter az Olimpiai lottó bevezetését vizsgálta

Dr. Berkes Péter az Olimpiai lottó bevezetését vizsgálta

Váczi János sportközgazdász és Dr. Berkes Péter, a Sportmenedzsment Tanszék adjunktusa az "Olimpiai lottó" szerencsejáték-termékről fejtette ki a véleményét. A szerencsejáték piacon bevezetésre kerülő, "Olimpiai lottó" nevet viselő új terméknek a segítségével lényegesen bővíthetőek lennének az olimpiai sportági szakszövetségek számára rendelkezésre álló pénzügyi források.

A koncepcióról itt olvashat többet.

Sikeres Nyílt Nap

Sikeres Nyílt Nap

Nyílt Nap 2010 (1) 2010. január 9-én került megrendezésre a hagyományos Nyílt Nap a TF-en. A korábbi évektől eltérően nem a decemberi hónapban, hanem januárban rendeztük, alkalmazkodva a hónap második felében zajló Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításhoz is.

A Nyílt Napon közel 600 érdeklődő vett részt, tekintette meg az előadásokat és a TF-es hallgatók által bemutatott programokat.

Nyílt Nap 2010 (2) A tájékoztató előadások után a résztvevők a szakok jelen lévő képviselőitől kaphattak további információkat és választ esetleges egyéni kérdéseikre. A rögtönzött felmérések azt mutatják, hogy a TF szakjai iránt az elmúlt évekhez hasonlóan töretlenül magas az érdeklődés. A mesterképzés iránt érdeklődők száma természetesen nőtt a tavalyihoz képest, ami a szakok folyamatos beindításának is eredménye.

Nyílt Nap 2010 (3)A TF Nyílt Nap sikeres megrendezéséhez nélkülözhetetlen volt a szakfelelősök, tanárok, a HÖK és technikusok segítségére, amelyet ezúton köszönnek meg a szervezők. Az intézmény legközelebb a 2009. január 22-23. között megrendezendő 10. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon jelenik meg a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban, az „A” pavilon F007-es standján, ahol szeretettel várja az érdeklődőket.

További képek a galériában.

Simon István PhD védése

Simon István PhD védése

Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy Simon István PhD hallgató (Nyugat-Magyarországi Egyetemről, Sopron) védésére 2010. január 15-én 11 órakor kerül sor a Főépületben található első emeleti Díszteremben.

A téma címe: A gyógytestnevelés tantárgy vizsgálata az új típusú tanár-diák kapcsolatrendszerben.  Témavezetője: Dr. habil Gombocz János, egyetemi tanár.

Kérjük, ha idejük engedi, tiszteljék meg a jelöltet a jelenlétükkel.

A TFSE új elnökségének alakuló ülése

A TFSE új elnökségének alakuló ülése

A TFSE új elnöksége 2009.december 15-én megtartotta alakuló ülését, melyet Dr. Tihanyi József Dékán Úr is megtisztelt.

TFSE elnökség (2009.12.15)

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!