# Lőkös Dániel

Május 25-én, szerdán a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Róma termében tartotta alakuló ülését az egyetem Masters Clubja, amely az egyetemünkről nyugdíjba vonult oktatók és kutatók közössége.  Az első, történelminek nevezhető találkozón csaknem negyvenen vettek részt.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (MTSE) kiemelt értékként kezeli az egyetemi polgárok aktív közösséggé szerveződésének támogatását, ezért is ápolja a kapcsolatot a nyugdíjas oktatókkal.

A Testnevelési Egyetem megújulásával és folyamatos fejlődésével párhuzamosan, annak szerves részeként gőzerővel dolgozik és működik az Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói Szolgáltatások Iroda, amely sok más mellett az egyetemi közösségépítést és a szolgáltatások fejlesztését is jelentős mértékben segíti.

Kötetlen baráti megbeszélés keretében cseréltek eszmét, és persze érezték jól magukat a Testnevelési Egyetem alumni tagjai a szeptember 25-én rendezett bográcsozáson.

Nagyszerű lehetőséget kínál nem csupán jelenlegi hallgatói számára a Testnevelési Egyetem: az Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói Szolgáltatások Iroda keretében elkezdte működését az intézmény állásportálja. Erről, illetve a kezdeményezés hátteréről Dr. Lőkös Dániel irodavezetővel beszélgettünk.

November 3. és 5. között online bonyolították az országos állásbörzét, amelyre az Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói szolgáltatások Iroda (AKSI) az állásinterjúkon a siker elérését célzó konkrét technikák megismertetésével támogatta a hallgatók felkészülését.

Az idén is lehet jelentkezni a Testnevelési Egyetemen diákmentornak. A pályázat leadására szeptember 15-ig nyílik lehetőség, és szeptember 20-ig lesznek kiválasztva a kompetenciájuknak megfelelő tantárgyak mellé „rendelt” mentorok.

A 2017–2018-as tanév óta működik a Testnevelési Egyetemen a diákmentori szolgálat, amelyet – rektori és kancellári döntés után – 2019 őszétől a saját költségvetéséből fedezi az intézmény. A hasznos és sikeres programról Dr. Lőkös Dániellel, az Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói Szolgáltatások Irodájának vezetőjével beszélgettünk.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!