# fitnesz

Szeptember 16-án, szombaton a TF-en rendezi karrier- és nyílt napját az IWI Nemzetközi Fitnesziskola. Ennek kapcsán beszélgettünk az egyetem egyik fontos partnerének tulajdonosával és ügyvezetőjével, a TF-es kötődésű dr. Zopcsák Lászlóval.

Certified personal trainer – EREPS és személyiedző-képzés indul május 6-án az IWI Nemzetközi Fitnesziskolában, méghozzá remek ajánlattal a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen BSc-s végzősök, illetve MSc-s hallgatók számára.

December 21. emlékezetes napként vonul be a magyar fitneszsport történetébe, hiszen együttműködési megállapodást írt alá a TF és a magyar tulajdonú IWI Nemzetközi Fitnesziskola, miközben egyetemünk vezető szerepet kap a Monspart Sarolta Aktív Életmód Stratégia kidolgozásában.

2021. december 9-én Szilágyi Eszter instruktor tartott zumba fitneszórát egyetemünkön az elsőéves osztatlan tanár szakos hallgatóknak.

Két bajnoki címet is szerzett szombaton a Testnevelési Egyetem harmadéves testépítő- és fitneszszakedző szakos hallgatója, aki a bikini fitnesz kategóriában a felnőtt és az egyetemi testépítő- és fitneszbajnokságon (MEFOB) is a legjobbnak bizonyult. A szintén TE-s Márkus Nikolett negyedik lett ugyanebben a kategóriában a MEFOB-on.

A Nemzeti Funkcionális Fitneszversenyzési Sportági Szövetség (NEFFISZ) egyik alapító-elnökségi tagja, Patakfalvi-Vigh Dániel a Testnevelési Egyetem Sportegyesületének (TFSE) Funkcionális Fitnesz szakosztályvezetője lett.

A Nemzeti Funkcionális Fitneszversenyzési Sportági Szövetség (NEFFISZ) egyik alapító-elnökségi tagja, Patakfalvi-Vigh Dániel a Testnevelési Egyetem Sportegyesületének (TFSE) Funkcionális Fitnesz szakosztályvezetője lett.

Az elmúlt hétvégén a Testnevelési Egyetem adott otthont az IFBB által szervezett junior testépítő- és fitnesz-világbajnokságnak Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos rektor fővédnökségével. A magyar versenyzők három ezüst- és egy bronzérmet szereztek.

Rekordlétszámú magyar válogatott várja a november 22. és 24. között a Testnevelési Egyetemen látható junior testépítő és fitnesz-világbajnokságot. A hazai szövetség elnöke szerint több magyar versenyző is jó eséllyel pályázik az éremre.

Az idei tanévben a Testnevelési Egyetem rekreációszervezés–egészségfejlesztés szakos hallgatói immár másodszorra érkeznek szakmai gyakorlatra egy olyan egészség és fitnesz klubba, ahol kipróbálhatják magukat a gyakorlatban, de friss és korszerű tapasztalatokra is szert tehetnek.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!