;>
Archívum

Cikklista

Elhunyt dr. Tarnawa Ferdinánd

Elhunyt dr. Tarnawa Ferdinánd

Életének 82. évében elhunyt dr. Tarnawa Ferdinánd, aki 1970-71 között a Magyar Röplabda Szövetség elnöke, 1974-75 között a férfi felnőtt válogatott szövetségi kapitánya volt.

Tarnawa tanár úr 1953-ban szerzett testnevelő tanári diplomát és edzői oklevelet a Testnevelési Főiskolán. Ezt követően egészen nyugdíjba vonulásáig – 1991 - a TF tanára volt. 1967-ben kapta tanszékvezetői megbízatását a Sportjáték tanszék élére. Kiss László és Porubszky László kollegáival írták az első olyan röplabdázás tankönyvet, mely a sportág technikáját, taktikáját és oktatását rendszerbe foglalta. Kiváló közösségformáló erényekkel rendelkezett, melyekre az általa irányított Sportjáték tanszék valamennyi dolgozója, oktatója tisztelettel és hálával emlékezik. Olyan emberi és szakmai értékeket adott a tanítványainak, kollegáinak, melyek meghatározóak és kitörölhetetlenül jelen lesznek mindnyájunk életében és lelkében.

Fájdalmunkban némi vigasz, hogy minket is gazdagít életműve, amely által, ha nem enyhül is a fájdalom, de könnyebb azt elviselni. Tanár, pedagógus ember volt a szó legnemesebb értelmében, akire a tanítványai mindig emlékezni fognak. Vezetőként igényes volt beosztottaival szemben, de csak annyit követelt meg a kollegáitól, amennyit elérhetőnek, elvégezhetőnek látott. Edzői munkájában is a céltudatosság, szorgalom, jellemezte.

Folyamatosan fejlesztette tudását. Tanítványai rajongásig szerették.

Edzői pályafutása során mindig hű maradt a TFSE férfi röplabda csapatához – 1958-1991 között, egészen nyugdíjba vonulásáig csak TFSE edző volt -, függetlenül attól, hogy milyen osztályban szerepelt az együttes.

1974-75 között a férfi felnőtt röplabda válogatott szövetségi kapitányaként Európa Bajnokságon irányította a nemzeti csapatot. A magyarországi röplabdázás szakmai kialakulásának, fejlődésének egyik jelentős személyisége volt. A TF egyetemi doktori címét 1985-ben kapta meg. Munkássága során többek között olyan kiváló tanárokat, edzőket nevelt, mint Dunszt Ferenc, Beregszászy Szabolcs, Kiss László, Hera Gábor,  Garamvölgyi Mátyás, Borosnyai Sándor, Kovács József, Nagy István, Rigler Endre, dr. Lantos Csaba, Róka Gaston, Szekér László, Bodrogi Attila, Dunszt István, Torma Ágnes, Góczi Árpád, Őry Tamásné, Vasicsek János, Botos Ferenc, Balázs István, Járosi János, Prouza Ottó, Vocskó György, Illés László, Stevik Péter, Nagy Péter, Simonné Kutas Zita, Fodor Ákos, Karagics Mátyás, Demeter György, Kovács Károly, Schadek Ferencné, Rapcsányi István, Németh Lajos, Ruffing Péter, Kelemen György, Szabó István, Katona János, Nagy Péter, Szappanos Tibor, Novák László, Hönig László.

Köszönjük, hogy voltál nekünk! Emlékedet örökre megőrizzük!

A Sportjáték tanszék nevében: Németh Lajos

Szentpéteri Klára kiállítása

Szentpéteri Klára kiállítása

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Könyvtára szeretettel meghívja Önt a TÁMOP 3.2.4-09/1/KMR-2010-0023 Semmelweis Tudáshálózat projekt keretében szervezett,

Szentpéteri Klára szobrászművész, volt oktatónk "Grácia - egy testnevelő tanár statikus gyakorlatai a képzőművészetben" című kiállításának megnyitójára.

A megnyitóbeszédet tartja: prof. dr. Tihanyi József dékán. A művész életútját bemutatja: dr. habil. Hamar Pál tanszékvezető.

Az esemény ideje: 2010. december 9., 13. óra.

Az esemény helyszíne: Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar, Budapest, Alkotás u. 44. , a könyvtár olvasóterme.

Projekt megnevezése: TÁMOP 3.2.4-09/1/KMR-2010-0023 Semmelweis Tudáshálózat Projektesemény megnevezése: kiállítás Kedvezményezett megnevezése: Semmelweis Egyetem

Major Zsuzsanna PhD kutatási téma ismertetése

Major Zsuzsanna PhD kutatási téma ismertetése

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy Major Zsuzsanna 2010. december 9-én 10 órakor az Új épület II. em. Orvosi Tanszéken ismerteti PhD kutatási témáját "A vegetatív tónus vizsgálata szívfrekvencia-variabilitással és az echocardiográfia szerepe sportolók edzettségi és kondicionális állapotának meghatározásában" címmel. Témavezetője: Dr. Pavlik Gábor egyetemi tanár.
Nyílt nap! (január 8.)

Nyílt nap! (január 8.)

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, a TF 2011. január 8-án szombaton rendezi Nyílt Napját a Dr. Bácsalmási Péter Atlétika csarnokban (Budapest XII. Alkotás u. 44. Új épület).

A nyílt nap programja:

  • 10,00 kapunyitás
  • 10,00 bemutató film
  • 10,30 megnyitó és tájékoztató előadás
  • 11,30 szakok bemutatása (fórum)
  • 12,15 a TF bemutatása
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Vitaverseny Brüsszelben

Vitaverseny Brüsszelben

November 25-én és 26-án Brüsszelben az Európai Parlament adott otthont a III. EU Negotiation Moot Szimulációs Versenynek. A megmérettetésre négy ország egyetemeiről érkezett a több mint nyolcvan versenyző. Franciaországból az igen rangos Sciences-Po-ról, az Egyesült Királyságból két egyetemről – az UCL-ről és Surrey-ből -, míg Németérországból Jénából. Magyarországról számos felsőoktatási intézményből jelentkeztek hallgatók a két napos szimulációra. Sok volt a jogászhallgató, akadtak közgazdászok, nyelvszakosok, és volt egy hallgató a TF-ről is. A versenynek egyébként Magyarországon nagy hagyománya van, amit talán az mutat a legjobban, hogy hazánkban az országos vetélkedőt immáron ötödik alkalommal rendezték meg november elején.

A játék kitalálója is magyar: Polner Gergely, az Európai Parlament munkatársa, illetve a magyar elnökség egyik szóvivője fejéből pattant ki a gondolat, hogy egy verseny keretében lehetőséget kellene biztosítani Európa fiataljainak arra, hogy megismerkedjenek az Unióban zajló döntéshozatali mechanizmussal.

Így az első brüsszeli napon a Tanácsot, a második napon a Parlamentet szimulálták a részvevők, és a pénzügyi válságból való kilábalást segítő intézkedéscsomagról vitáztak.

A versenyen először képviseltette magát a Semmelweis Egyetem. Bardocz-Bencsik Mariann elsőéves sportmenedzser szakos hallgató a parlamenti napon csapatával az előkelő második helyet érte el.

OTDK jelentkezés

OTDK jelentkezés

Az Országos TDK-ra a jelentkezés összetett és időigényes. Kérek mindenkit, hogy figyelmesen olvassa át a levelet, mivel esetleges hiány esetén sajnos valóban nincs módunk segíteni!

Jelentkezési határidők:

Könyvbemutató

Könyvbemutató

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Könyvtára és a Magyar Sporttudományi Társaság szeretettel meghívja Önt a TÁMOP 3.2.4-09/1/KMR-2010-0023 Semmelweis Tudáshálózat projekt keretében megrendezendő „Gróf Széchenyi István hatása hazánk sportkultúrájára” cím könyv bemutatójára.

A könyvet bemutatja dr. Rubovszky András, a Széchenyi Társaság ftitkára, a Széchenyi Emlékbizottság 2010 tagja.

A könyv tartalomjegyzéke:

  • Dr. Gémesi György: Beköszöntő
  • Dr. Pelyach István: Széchenyi István gróf, a nemzet ébresztője
  • Dr. Gombocz János: Széchenyi, a nevelő
  • Dr. Szikora Katalin: Európa sportélete gróf Széchenyi István korában
  • Prof. Dr. Dr. h. c. Sótonyi Péter: Széchenyi István, a magyar lóversenyzés meghonosítója
  • Vitéz Győrffy-Villám András: Széchenyi István gróf, és a magyar huszárok
  • Dr. Cserháti László: Gróf Széchenyi István szerepe a hazai evezőssport megteremtésében
  • Dr. Dulin Jenő: Széchenyi István, a balatoni hajózás megalapítója
  • Györfi János: Lelkület - Szellemiség - Alkotás

A bemutató színhelyén lehetség nyílik a könyv kedvezményes megvásárlására és dedikáltatására. Az eseményhez kapcsolódóan dr. Szabó Lajos, a Magyar Sportmúzeum igazgatója bemutatja a Hazai vadászatok és sport Magyarországon cím 1857-es kiadványt.

Az esemény ideje: 2010. december 8. 14. óra.

Az esemény helyszíne: Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar. 1123 Budapest, Alkotás u. 44. Tanácsterem

Projekt megnevezése: TÁMOP 3.2.4-09/1/KMR-2010-0023 Semmelweis Tudáshálózat Projektesemény megnevezése: Író-olvasótalálkozó Kedvezményezett megnevezése: Semmelweis Egyetem

A TFSE Úszószakosztály eredményei

A TFSE Úszószakosztály eredményei

Dr. Egressy János csoport: Hód kupa eredmények
  1. Kutasi Máté, 200m mell, 200m hát, 100m  mell, Farkas Adél 100 m hát, 200m h, Labán Eszter, 100m mell,
  2. Kutasi Máté, 50 m mell 200m pillangó, Zsembery Bendegúz, 200m hát, Farkas Adél, 200m gyors, Bánkövi Orsolya, 50m pillangó, Zsembery Júlia, 50 m hát,
  3. Zsembery Bendegúz, 200m pillangó, 100m hát, Zsembery Júla, 200m hát, 100m pillangó, 100m pillangó,Farkas Adél, 200m pillangó,
  4. Farkas Adél, 200m mell, Hanzlik Péter, 100m,200m pillangó,Labán Eszter, 100m hát, Somlyay Miklós 50m hát,
  5. Kutasi Máté 100m pillangó, Balogh Ádám 100m mell, Bánkövi Orsolya, 100m pillangó, Labán Eszter, 50m mell,
  6. Csomós Bálint, 200m mell, Zsembery Júlia, 200m pillangó, Szondi Laura, 200m mell, Kovács Rebeka, 200m mell, Balogh Ádám, 200m mell, Somlyay Miklós, 200m hát, Zsembery Bendegúz 200m gyors
Szájer Péter  csoport: Sopron eredmények (Dr. Csík Ferenc Emlékverseny)
  1. Kaya Deniz 33m gyors, hát, pillangó, 100m gyors, Örményi Márton 100m mell, Ivanovics Réka 33m hát, mell, 100m gyors, Szabó-Feltóthy Eszter 33m hát,
  2. Kaya Deniz 33m mell, Örményi Márton 33m gyors,100m gyors, Hollántzki Dominika 33m hát, Szabó-Feltóthy Eszter 33m gyors, pillangó, Szabó-Feltóthy Laura 100m mell,
  3. Veres Albert 33m mell, 100m gyors, Keresztúri András 100m hát, 133m vegyes, Elek Boldizsár 100m mell, Ivanovics Réka 33m gyors, Telegdy Zsófia 100m gyors, Hollántzki Dominika 33m pillangó,  Szabó-Feltóthy Eszter 33m mell, 100m gyors,
  4. Veres Albert 33m gyors, hát, Örményi Márton 100m hát, Keresztúti András 33m pillangó, Szabó- Feltóthy Pál 100m hát, Telegdy Zsófia 33m gyors, hát, pillangó, Hollátzki Dominika 33m mell, 100m gyors,  Mangel Viola 33m mell, Szabó-Feltóthy Laura 33m gyors, 100m hát, 133m vegyes, 100m gyors, Fiú váltó Kaya-Keresztúri-Márton-Örményi 4*33m gyors,
  5. Elek Boldizsár 33m pillangó, Hollántzki Dominika 33m gyors, Vörösházy Vanda 100m gyors, Szabó-Feltóthy Laura 33m pillangó, Eördögh Barbara 100m mell, Lány Váltó:Kellermayer-Szabó-Feltóthy L.-Szabó-Feltóthy E.-Vörösházy Vanda,
  6. Mangel Viola 33m hát, 100m gyors, Vörösházy Vanda 33m gyors, Keresztúri András 100m gyors, Győri János 33m pillangó
Akadálymentes mellékhelyiség és pelenkázó

Akadálymentes mellékhelyiség és pelenkázó

Örömmel értesítjük az érintetteket, hogy az Új épület alagsorában befejeződött az akadálymentesítési program első szakasza, így mostantól a lépcső alatti raktár helyén mozgáskorlátozottak számára kialakított mellékhelyiség üzemel. A tervezésnél gondoltak a kismamákra is, akik végre megfelelő körülmények között tudnak pelenkázni.

Váratlan helyzet esetére riasztó berendezés jelzi a biztonsági szolgálat számára az azonnali segítségadás szükségét.

A helyiség kulcsát a portástól kell kérni, majd távozáskor visszaadni.

Sporttal a Föld körül

Sporttal a Föld körül

Nagy szeretettel hívunk minden érdeklődőt a harmadéves Rekreáció szakos hallgatók nevében a Rekreáció esemény és tevékenység szervezés tantárgy félévzáró vizsgafeladataként megrendezésre kerülő eseményre, melynek témája az idén a Sporttal a Föld körül lesz.

A rendezvényen 12 ország nemzeti sportjait, kultúráját, jellegzetességeit mutatják be a hallgatók.

Időpont: 2010. december 4, szombat, 9-16 óra. Helyszín: 1123 Budapest Alkotás út 44, TF Atlétika csarnoka

Kérjük, hozzanak magukkal sportfelszerelést!

Köszönettel: Dr. Irmai István és a harmadéves Rekreáció szakos hallgatók

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!