;>
Archívum

Cikklista

Hegyvidék Kártya igénylés

Hegyvidék Kártya igénylés

Kedves hallgatóink!

Nagy örömmel számolunk be arról, hogy a TF Karrier Iroda kezdeményezése sikerrel járt, így az országban elsőként, minden TF-es nappalis hallgató igénybe veheti a Hegyvidék Kártyát és kedvezményes szolgáltatásait!

A Hegyvidék Kártya a kerületi elfogadóhelyeken túl az EDC logóval megjelölt egyéb üzletekben is felhasználható kedvezmények igénybevételére! Aki élni szeretne, ezzel a lehetőséggel, akkor nem kell mást tenni, mint regisztrálni (a regisztrációs díj 1000 forint).

Reméljük minél többen élni fogtok a lehetőséggel!

Szellemet–erkölcsöt–erőt egyesíts!

Szellemet–erkölcsöt–erőt egyesíts!

A TF főépülete (archív)

A Testnevelési Egyetem főépületét 1885–88 között Hauszmann Alajos tervei alapján építették; eredetileg a Magyar Vöröskereszt Erzsébet Kórháza volt, majd az 1900-as évek elején Polgári Tanárképző Főiskola lett belőle – osztja meg a látogatókkal két rögtönzött idegenvezetőnk, dr. Szikora Katalin sporttörténész, egyetemi docens, a TF Társadalomtudományi Tanszékének vezetője és Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina, a Sportszaknyelvi Lektorátus vezetője. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter javaslatára 1925-ben itt alakult meg a Magyar Királyi Testnevelési Főiskola. A fennállása ötvenedik évfordulóját ünneplő intézmény 1975-ben egyetemi rangot kapott, 1985-ben teljes jogú egyetemmé vált, 1989-ben pedig elnevezésében is egyetem lett.

A 90-es évek elején bekövetkező változások természetesen nem hagyták érintetlenül a TF tevékenységét és működését sem. Növekedett a hallgatói létszám, új szakok kezdték meg működésüket, az intézmény elnyerte a tudományos fokozat megszerzésére irányuló (PhD-) képzés jogát. Az egyetem 2000-ig önálló felsőoktatási intézményként végezte oktatói és kutatói tevékenységét, az Országgyűlés által elfogadott felsőoktatási integráció azonban az önállóságot megszüntetve több lehetőséget is felkínált a számára, amelyek közül a Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel és a Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetemmel közösen a Semmelweis Egyetem létrehozását választotta. Ezzel létrejött az ország egyetlen olyan egyeteme, amelyben az egészségkárosodás megelőzésére, a gyógyításra és a rehabilitációra egyaránt képeznek szakembereket, illetve az egészség-, az orvos- és sporttudomány területén is integrált kutatásokat is folytatnak.

Az alapítás évétől az intézményben mintegy nyolcvan magyar olimpiai bajnok szerzett diplomát; világ- és Európa-bajnokok egész sora koptatta és koptatja ma is a TF padjait. Mint köztudott, első ötkarikás aranyérmesünk Hajós Alfréd volt, akinek három ezüstérme van, holott soha nem előzte meg őt senki. Az athéni olimpián ugyanis még ezüstérem volt a bajnok díja, bronz a második helyezetté, a harmadik pedig emlékplakettet kapott; míg az 1924-es, párizsi játékokon úgy lett második, hogy nem adták ki az első díjat. De meg kell említeni Elek Ilona és Csák Ibolya nevét is, akik az első női olimpiai bajnokaink voltak 1936-ban. Csák Ibolya a XII. kerületben lakott, a Böszörményi út egyik házán emléktábla örökíti meg nevét.

A torna tanszék épületében tornász olimpiai bajnokaink arcképcsarnoka fogad. Majdnem mindenkinek van valami köze a TF-hez, a legismertebb talán Keleti Ágnes, aki a Bp. Haladás (a mai TFSE) színeiben lett olimpiai bajnok ’52-ben és ’56-ban, amikor négy aranyérmet is nyert. Kmetykó János a két világháború közötti időszak nagy tornamestere volt, az ő tanítványa például Pelle István, aki a '32-es, Los Angeles-i olimpián diadalmaskodott. De hogy egy korban közelebbi példát is említsünk: azt tudták-e, hogy Csollány Szilveszter ma a TF hallgatója?

A D épületben elhelyezett dicsőségtáblán láthatók Magyarország leghíresebb úszói. Közülük jelenleg is az egyetem hallgatója Güttler Károly, de itt végzett Czene Attila, Darnyi Tamás és Rózsa Norbert is. A lányok képei is itt vannak: Hosszú Katinkáé, Egerszegi Krisztináé vagy Kovács Ágnesé. Szintén itt tanult a vízilabdázók nagy többsége.

Győri út 13.: ez az egyetem eredeti bejárata, innen látható, ahogy a főépületet a két kisebb épület szimmetrikusan veszi körül. A második világháborúban a TF bombatámadást kapott, a bal oldali szárny teljesen elpusztult, helyette hasonló stílusban új épületet emeltek. Innen indultak el 1956-ban a Bem-szoborhoz a forradalmár hallgatók, akik közül hárman elestek. A forradalom ötvenedik évfordulóján emléktáblát avattak a régi főbejárattól jobbra elhelyezkedő kollégium falán.

A főépületbe belépve az első emeletre sétálunk fel. A tanácsteremben az igazgatók, rektorok és dékánok portréi díszítik a falakat, a kezdetektől a mai napig. Szintén itt állították ki a látogatók kedvéért azt a két plexilap között lévő régi zászlót, amelyet még Klebelsberg Kunó felesége adományozott az intézménynek. Hátoldalán a régi angyalos címer és a főiskola jelmondata: Szellemet–erkölcsöt–erőt egyesíts!

A TF épületegyüttesét az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség 1987-ben városképi jelentőségű műemlékké nyilvánította, 2003-ban Magyar Örökség Díjjal tüntették ki. A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozatára idén először nyitotta meg a kapuit, és az ígéretek szerint az intézmény vezetősége hagyományt kíván teremteni, jövőre legalábbis mindenképpen lesz folytatás.

(A cikk a Hegyvidék című kerületi lap szeptember 27-i számában jelent meg)

Apor Péter könyvének bemutatója

Apor Péter könyvének bemutatója

A Magyar Sporttudományi Társaság és a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara tisztelettel meghívja az érdeklődőket Apor Péter közelmúltban megjelent Aporizmák című könyvének bemutatójára 2011. október 11-én (kedden) 13 órára a TF Kistanácstermébe. A könyvet bemutatja dr. Mónus András.

A helyszínen lehetőség lesz a könyv megvásárlására és dedikálásra is.

Apor Péter - Aporizmák (könyvborító)Apor Péter - Aporizmák (könyvborító)

MET kongresszus

MET kongresszus

2011. október 27-28-án kerül megrendezésre a Magyar Edzők Társaságának V. Országos Kongresszus, melynek témája az edzéstudomány az olimpiai felkészülés, az utánpótlás-nevelés és a szabadidősport szolgálatában.

A kongresszus helyszíne: Pécs, Pécsi Tudományegyetem

A kongresszus főrendezője: Magyar Edzők Társasága

Társrendező és házigazda: Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Testnevelés és Sporttudományi Intézet

Az előadásokat három szekcióban rendezik meg:

  • szabadidősport
  • tehetséggondozás
  • utánpótlás-nevelés
A kongresszuson való részvételhez előzetes jelentkezés szükséges! Telefon: 1-460-6981; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Regisztrációs díjak:

  • MET és MSTT tagok, a szekcióülések előadói és a nappali hallgatók részére: 5.000.- Ft
  • Nem MET és MSTT tagok részére: 10.000.- Ft
A regisztráció nélküli részvétel az előadásokon mindenki számára díjmentes. Szállásról a résztvevőknek maguknak kell gondoskodniuk.

Bővebb információ a MET, illetve a MSTT honlapján található.

Diplomaosztó DVD

Diplomaosztó DVD

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a 2011. július 16-án megrendezett diplomaosztó ünnepségről készített felvételt tartalmazó DVD-t átvehetik a Tanulmányi Osztályon, az Oktatásszervezési Csoport munkatársaitól (Ferencz Beáta, Kisbán Krisztián), ügyfélfogadási időben.
A TF bemutatása

A TF bemutatása

Karunk életéről az ECHO televízió munkatársai filmet forgattak. Az interjúkat, gyakorlati és elméleti órák bemutatását is tartalmazó összeállítás 2011 október 7-én pénteken, 22 óra 30 perckor kerül adásba a csatorna "Oktatás világa" című műsorának keretén belül, majd október 9-én vasárnap 11 óra 30 perckor ezt megismétlik.
Emlékezés az aradi vértanúkra

Emlékezés az aradi vértanúkra

Az aradi vértanúkTisztelettel meghívunk mindekit a 162 esztendeje, 1849. október 6.-án Aradon kivégzett vértanúk tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésünkre. Helyszín: a Győri úti udvar, kettős kopjafa. Időpont: 2011. október 6. 12.30 óra. Kegyelettel emlékezzünk reájuk!

Aradi vár! Aradi vár! Halál völgye, Híres nemes magyar hősök temetője. Viruljanak környékeden sírvirágok, S felejthetetlen legyen hát az ő halálok”

(Riadj magyar!)

(kép: Magyar Elektronikus Könyvtár)

Frissítés: képek az ünnepségről

[nggallery id=128]

Az eseményről cikk jelent meg a Hegyvidék című kerületi újságban, itt olvasható.

Elhunyt Dr. Schulek Ágoston

Elhunyt Dr. Schulek Ágoston

Megrendülten és mély fájdalommal tudatjuk, hogy 68 éves korában elhunyt  Dr. Schulek Ágoston, a TF volt rektor helyettese, a MASZ  tiszteletbeli elnöke, az Európai Atlétikai Szövetség örökös tiszteletbeli tanácstagja,  az atlétika tanszék nyugalmazott docense, sokszoros válogatott, bajnok és csúcstartó atléta.

Dr. Schulek Ágoston

A hazai és nemzetközi sportvilág, az atléták és a TF nagy családja megrendülten búcsúzik Dr. Schulek Ágostontól.

Az élet kegyetlen gyorsasággal szólította el, sokrétű tevékenysége befejezetlen maradt – de élete teljes volt. A sport, az atlétika, a tanítás, az oktatás közegében – és az örök polgári értékek továbbadásában is mindig a legjobbat kereső igazi tanárra, kiváló edzőre, sportdiplomatára, családapára, kollégára, barátra emlékezve íratja a sorokat a megváltoztathatatlan.

Dr.Schulek Ágoston nyolc gyermekes családba született, a József Attila gimnázium után a Testnevelési Főiskola tanári és atléta szakedzői szakán végzett. Versenyzőként rúdugrásban hétszer javított országos csúcsot. Egyéni csúcsa 490 cm. Háromszor nyert magyar bajnokságot, tizenötszörös válogatott. 1963 - tól öt évig a TFSE, majd a Vasas SC sportolója, 1970-ben 9. helyezett volt a fedett pályás Európa-bajnokságon. A sikeres versenyzői pályafutást eredményes edzői, tanári, sportvezetői pálya követte.

Oktatói munkája mellett 1970-től Vasas, majd a TFSE edzője, négy évig dolgozott a kuvaiti válogatott ugróedzőjeként, 1987 és 1989 között a magyar atlétaválogatott szövetségi kapitányi feladatait látta el. Mesteredzői címet kapott, bajnokok és válogatottak sorát nevelte. Tanítványa volt többek között Szalma László kétszeres Európa-bajnok távolugró és edzője  volt Bagyula István világbajnoki ezüstérmes rúdugrónak is.

Tanári pályáján számára meghatározó volt a TF, a Magyar Testnevelési Egyetem atlétika tanszék docense, majd 1990-től négy éven át az egyetem általános és tanulmányi rektorhelyettese volt. 2000- től a gödöllői Szent István Egyetem sportigazgatójaként, majd a testnevelési tanszék vezetőjeként foglakozott a hallgatókkal. 2004-től a Magyar Testnevelési Egyetem Támogató Köre Alapítvány kuratóriumának elnöke. Az utolsó időkig oktatta a jövő testnevelőit, edzőit  -  IOC és az IAAF felkérésére a nemzetközi edzőképzésben is - nemcsak a szakmára, hanem az általa helyesnek tartott életútra is.

A sportért, az atlétikáért való tenni akarás, az edző munka mellett sok feladatot adott sportvezetőként is Schulek Ágostonnak. A versenyzőkkel, edzőkkel és a vezetőkkel mindig empatikus és segítőkész baráti kapcsolata a MASZ elnökeként sem változott. A szövetség első embereként több mint 11 évig irányította a sportágat, tevékenységét tiszteletbeli elnöki címmel ismerte el a hazai atlétika közössége.

A Zsivotzky Gyula és Gyulai István Alapítvány a Magyar Atlétikáért kuratóriumi elnökeként is aktívan részt vett a magyar atlétika mindennapjaiban. Tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének (1991-2001 és 2009-től napjainkig), négy éven át a szervezet alelnökeként szolgálta az egyetemes magyar sportot. Tudása és rátermettsége révén lehetősége volt az atlétikáért nemzetközi szinten is tenni, 1995 és 2007 között az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) alelnöke volt. 1998-ban  Bp-en megrendezett nagysikerű Euróba Bajnokság szervező bizottságának elnöke. 2008-ban megkapta a szövetség tiszteletbeli örökös tanácstagja elismerést.

Dr.Schulek Ágostont a hazai és nemzetközi atlétikai élet kiemelkedő vezetési és szervezési munkájáért a Nemzetközi Atlétikai Szövetség veterán jelvényével - a magyarságot, a társadalmi megújulást szolgáló magatartásért a Széchenyi Társaság díjával ismerték el.

A sportágért, a fiatalok neveléséért végzett munkája mellett jelentős feladatokat vállalt a magyar nemzet megújulásáért: a Magyar Örökség és az Európai Egyesület elnökeként a hazaszeretet, hit, a tiszta, megalkuvás nélküli élet volt a vezérelve. Közel húsz éve a TF Esték értékeket adó összejöveteleinek alapítója és szervezője, kezdetektől a Civil Összefogás Fórum szóvivője volt.

Schulek Ágoston elment. Mindig optimista, derűt és tenni akarást sugárzó alakját sokáig keresni fogjuk az atlétikai pályákon, a megbeszéléseken, a baráti összejöveteleken. A családért és a közösségért élte szép és tartalmas életét - és az atlétikáért, amelynek minden tagja tudta, bármikor bizalommal fordulhat hozzá.

Szellemisége, stílusa, tevékenysége velünk marad – és biztos, hogy fentről, a sajnos egyre nagyobb létszámú Égi Tanácsból vigyázó szemét továbbra is szeretett sportágán tartja.

Dr. Schulek Ágoston életútját, személyiségét, atlétikáért végzett tevékenységét a sportág nagy családja nem fogja elfelejteni!

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF), a Magyar Atlétikai Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti Dr. Schulek Ágostont.

(szöveg és fotó: Magyar Atlétikai Szövetség)

Lezárultak a Semmelweis Tudáshálózat pályázati munkái

Lezárultak a Semmelweis Tudáshálózat pályázati munkái

Az Informatio Scientifica – Informatio Medicata konferencia zárónapján, szeptember 23-án került sor a Balassi Intézetben a Semmelweis Tudáshálózat elnevezésű TÁMOP-pályázat munkálatainak ünnepélyes lezárására. A pályázati feladatokat, amelyek elsősorban a könyvtári szolgáltatás fejlesztésére, a felhasználók magasabb színvonalú, a kor igényeinek megfelelő kiszolgálásának elősegítésére irányultak, egyetemünk Központi Könyvtára menedzselte, a kari és tanszéki könyvtárak részvételével.

A munkából a TF kari könyvtára is alaposan kivette a részét, így például az elektronikus könyvkatalógusban rögzített 13.500 új rekordból 6000-et a mi kollégáink készítettek el. Karunk fontos szerepet vállalt a pályázat keretében megtartott ötven, szerteágazó témájú előadás megszervezésében is.

A zárórendezvényen a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma részéről Réthelyi Miklós miniszter emléklapot adott át mindazoknak, akiknek közreműködése hozzájárult az előadás-sorozat sikeréhez, így többek között az Úszás és Vízi Sportok Tanszék oktatóinak: Tóth Ákos, Sós Csaba és Egressy János docenseknek.; Gál Eszternek; a Magyar Táncművészeti Főiskola tanársegédének; Németh Endrének, a Küzdősportok Tanszék adjunktusának; Reigl Mariannak, a Sportjáték Tanszék docensének; Rubovszky Andrásnak, a Széchenyi Társaság főtitkárának; Szabó Lajosnak, a Magyar Sportmúzeum igazgatójának; Szentpéteri Klára szobrászművésznek, karunk egykori oktatójának; valamint Csanádi Árpádnénak, aki elhunyt férje könyveit adományozta könyvtárunknak.

Semmelweis Tudáshálózat (TÁMOP) zárásSemmelweis Tudáshálózat (TÁMOP) zárásSemmelweis Tudáshálózat (TÁMOP) zárás

Beszámoló az Interski Kongresszusról

Beszámoló az Interski Kongresszusról

A csoportos síelés lélegzetelállító filmjeleneteit vetítjük 2011. október 4-én, kedden 18,00 és 20,00 óra között a TF Aulában (Bp. XII. Alkotás utca 44.), ahol a síoktatók olimpiájának is nevezett Interski Kongresszus beszámolójára kerül sor, a Síoktatók Magyarországi Szövetségének és a TF Felnőttképzési Csoportjának a szervezésében.

Beszámoló az Interski Kongresszusról

A síoktató képzés hallgatói mellett minden érdeklődő pozitív motivációt kap a következő havas idényre a kiemelkedő sikert elkönyvelő magyar csapat tagjaitól.

A belépés ingyenes.

(fotó: Dosek Ágoston)

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!