2020. október

Rekreáció tábor

Kedves Hallgatók! A 2020-21-es tanév I. szemeszterében tartandó Rekreáció tábor csoportbeosztásait és fontosabb adatait itt láthatjátok. A létszámra való tekintettel idén 9 csoportban valósul meg a tábor a 3. K-héten, 2020. november 2-6. között.

Rekreáció tábor

Radák Zsolt: Kevés Nobel-díjas van, aki nem mozog!

A Testnevelési Egyetem három oktatója, vezető kutatója is előad a 2020. október 20-án kezdődött, hétnapos, de november közepéig az online térben zajló igen rangos IV. World Conference on Exercise Medicine konferencián. Dr. Berkes István és Dr. Lacza Zsombor későbbi időpontban tartja meg előadását a maláj szervezésében megvalósuló eseményen, Prof. Dr. Radák Zsolt azonban rögtön a nyitónapon megtartotta. 

Radák Zsolt: Kevés Nobel-díjas van, aki nem mozog!

Remek nyitány a kosárlabda MEFOB-on

A koronavírus-járvány miatti hosszas kihagyást követően végre elkezdődött az egyetemi kosárlabda-bajnokság 2020/2021-es idénye, amelynek nyitányán a TFSE férfi és női csapata is győzelemmel kezdett.

Remek nyitány a kosárlabda MEFOB-on

Bagó Marcell PhD értekezésének házi vitája

A Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Bagó Marcell doktorjelölt PhD értekezésének házi vitájára. Téma címe: Kísérleti eszközök és módszerek fejlesztése a hipoxia és annak sportra gyakorolt hatásának vizsgálatára.

Bagó Marcell PhD értekezésének házi vitája

Koszorúzással és karanténvideóval emlékezünk 1956-ról

Az erősödő járványügyi helyzet miatt idén különös módon, karanténvideóval idézzük fel az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékeit, de akinek kedve tartja, koszorúzáson is részt vehet a Testnevelési Egyetem kertjében.

Koszorúzással és karanténvideóval emlékezünk 1956-ról

Olimpiai bajnokok egymás közt, kötetlenül

Hogyan alkalmazkodik egymáshoz két erős egyéniség? Hogy tudott onnan gólt lőni, ahonnan jószerével nem is lehet? Milyen jelentősége volt a lámpa lekapcsolásának? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk, ha megtekintjük a Magyar Olimpiai Bizottság szurkolói márkája, a Magyarock legújabb YouTube-videóját, amelyben összesen négy vízilabdás olimpiai bajnoki cím szakmáz, beszélget és mókázik: a háromszoros aranyérmes (2000, 2004, 2008) Biros Péter és az egyszeres győztes (2008), nem mellesleg egykoron a Testnevelési Egyetemre járó Varga Dániel.

Olimpiai bajnokok egymás közt, kötetlenül

Pro Universitate-díj Dubecz Józsefnek

Jelentős elismerésben részesült Dubecz József, a Testnevelési Egyetem ismert oktatója, idén ugyanis ő kapta meg a Pro Universitate-díjat. A hetvenéves egyetemi docens, mestertanár több mint három évtizeden át dolgozott a közoktatásban, kivételes munkásságát előzőleg Kiváló Munkáért-díjjal és Kerezsi Endre-díjjal egyaránt elismerték.

Pro Universitate-díj Dubecz Józsefnek

A Házi TDK jelentkezési határidejének módosítása

Tisztelt Hallgatók és Témavezetők! A Testnevelési Egyetem 2020/2021. tanévi Házi Tudományos Diákköri Konferenciájára való jelentkezést és az absztrakt leadásának határidejét meghosszabbítottuk 2020. október 25, vasárnap éjfélig.

A Házi TDK jelentkezési határidejének módosítása

Szociális hallgatói ösztöndíjjal a sikeres jövőért

Öt TE-hallgatónak adott át szociális ösztöndíjat a Testnevelési Egyetem rektora, amely eredményesebb tanulmányi és sporteredményük elérését segíti a 2020/2021-es tanévben. Az ösztöndíj létrehozása a Föld-Trans Kft. támogatásával valósult meg, és a cég, valamint az egyetem közös ötlete volt.

Szociális hallgatói ösztöndíjjal a sikeres jövőért

Sportmédia-képzés: a technikai háttér és az évfolyam is új

Kétezertizennyolcban indult útjára a Testnevelési Egyetemen a három féléves sportmédia szakirányú továbbképzés. Az első évfolyam után október elején újabb, a sportmédia lehetőségei iránt érdeklődő 13 hallgató kezdte meg tanulmányait a TE képzésén. Dr. Gál Andrea, a Társadalomtudományi Tanszék vezetője, a képzés szakfelelőse így foglalta össze az elmúlt két év tapasztalatait.

Sportmédia-képzés: a technikai háttér és az évfolyam is új