2016. június

NET diplomaosztó

A Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam 2016. évi tavaszi kurzusának diplomaosztóját június 7-én rendezte meg a Testnevelési Egyetem Nemzetközi Osztálya.

Ez az esemény zárta le a márciustól júniusig tartó tanfolyamot, amire a világ szinte minden pontjáról érkeztek edzők. Akadt olyan ország, ahonnan a tanfolyam 44 éves történelme során most érkezett először jelentkező, úgy mint Laosz és Venezuela.

NET diplomaosztó

Természetjárás, táborozás (2)

Információ az MA Testnevelőtanár-gyógytestnevelő szak 1. éves nappali hallgatói számára a „Természetjárás/táborozás ” tantárgy lebonyolításáról.

A tantárgy 3-napos/ 2-éjszakás sátortáborozás keretében valósul meg. A Neptunban a következő őszi félévre kell majd felvenni.

Természetjárás, táborozás (2)

Természetjárás, táborozás (1)

Információ az osztatlan tanárképzés I. évfolyamának nappali hallgatói számára a „Természetjárás/táborozás ” tantárgy lebonyolításáról.

A tantárgy 3-napos/ 2-éjszakás sátortáborozás keretében valósul meg. A Neptunban a következő őszi félévre kell majd felvenni.

Természetjárás, táborozás (1)

Vízi tábor

A táborban gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt a hallgatók! Sportfelszerelés használata kötelező!

Vízi tábor

Kerékpáros tábor

A program csak a kijelölt csoportban teljesíthető!

Csoportbeosztás >>>

Kerékpáros tábor

Emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyam

2018. őszén a Magyar Testnevelési Egyetem Támogató Köre Alapítvány emelt szintű testnevelés érettségire felkészítő tanfolyamot indít. A tanfolyam novemberben kezdődik és 2019. májusig tart. A foglalkozásokon résztvevőket a TF tanárai - TF hallgatók segítségével - készítik fel az emelt szintű testnevelési érettségi vizsgára.

Emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyam