;>
Archívum

2014. november

Az első 2 hónap a Testnevelési Egyetem életében

Az első 2 hónap a Testnevelési Egyetem életében

Gyorsan szalad az idő. Szinte most volt az újra önállóvá vált TF tanévnyitója, pedig már 2 hónap telt el azóta! Erről az időszakról kérdeztük Sterbenz Tamást a TF megbízott intézményvezetőjét.

Az első 2 hónap a Testnevelési Egyetem életében

Visszatekintve, azt mondhatom, hogy nagyobb döccenők nélkül telt el ez az időszak. Ami borzolta kissé a kedélyeket, az a tény volt, hogy adminisztrációs gondok miatt csúszás keletkezett a cafetéria és a bérkompenzációs kifizetésekben, illetve a TB átjelentés miatt. Most már minden rendeződni látszik és a cafetéria-juttatásokat is nemsokára mindenki megkapja. Mindamellett, hogy egy kis türelmet és megértést kérek, azt javasolnám a kollégáknak, hogy amennyiben bármilyen adminisztrációs okból nem kapták meg juttatásaikat, hivatalosan keressenek meg engem, és ígérem, hogy soron kívül orvosoljuk azt. A problémákat meg kell oldani, ez természetes.

Az előzővel kapcsolatos fontos hír: Megtörtént a rendkívüli kormánytámogatás (350 millió Ft) aláírása, így napokon belül megkezdődnek az elmaradt és szükséges kifizetések, beszerzések és fejlesztések.

Hrabacsik Mihálynak, a Tanulmányi Osztály vezetőjének – aki nyugállományba vonul – köszönetemet szeretném kifejezni. Vezetése alatt a Tanulmányi Osztály hatalmas szervezeti és személyi fejlesztésen ment keresztül, a törvények és szabályzatok betartásával pedig minden a helyére került. Ezzel átláthatóvá és hatékonyabbá vált az osztály működése. A Tanulmányi Osztály vezetői posztjára kiírtuk a pályázatot és 2015. január 1-től kinevezésre kerül az új vezető.

Pénteken nyilvánosságra hozták a kancellárok névsorát: 2014. november 15-től Genzwein Ferenc lesz a TF-re kinevezett személy. Örülünk, hogy van "sportos" múltja, és reméljük, hogy jó lesz a munkakapcsolat közte és a megválasztandó rektor között.

Ezen a héten lesz az egyetem jövője szempontjából legfontosabb esemény, a rektorválasztás. A TF Szenátusa november 6-án, csütörtökön hallgatja meg a két jelöltet, Csende Zsoltot és Mocsai Lajost. A Szenátus a megszokott helyén, a Kis Tanácsteremben tartja ülését, de a TF minden érdeklődő dolgozója végigkövetheti az eseményeket a Hepp Ferenc teremben kihelyezett kivetítőn. A jelöltek programjainak bemutatása után fél óra áll minden szenátusi tag rendelkezésére, hogy az őt jelölő szervezeti egységével megvitassa a hallottakat, kialakítsa a véleményét és megtörténhessen a szavazás. Nagyon fontosnak tartom, hogy a Szenátus minden tagja éljen az autonómia adta lehetőséggel és a TF érdekeit és jövőjét szem előtt tartva hozza meg döntését és szavazzon.  A szavazás után december 17-től lehet megválasztott rektora az Egyetemnek.

Egy sima, egy fordított

Egy sima, egy fordított

Zsinórban ötödik győzelmét szerezte meg női ANB csapatunk csütörtökön, a Kanizsiai Vadmacskák ellen. Végig uralva a játékot, mind lepattanókban (52-21), és dobószázalékban is (53%-27%), remek védekezéssel, magabiztosan szerezték meg a győzelmet. nTFSE-Kanizsia Vadmacskák SE 86-44 (23-14, 15-6, 23-7, 25-17). Pontszerzők: Mányoki Judit (25/12, 7 lepattanó, 8 assist), Németh Alma (23), Karlócai Julianna (15/3, 15 lepattanó), Lakatos Dóra (10), Bodnár Fanni (7), Miháczi Diána (2), Sánorfi Réka (2), Rakolczai Beatrix (2).

Kemény vereséget szenvedett el az NB II férfi csapatunk a MAFC BME csapata ellen. A meccs első két negyedében úgy tűnt, hogy győzelemmel zárja a hazai csapat a találkozót. Összeszedetten játszottak a srácok, 14 pontos fölénnyel fordulhattak, ám a MAFC BME csapata szívós és akaratos játékkal először felőrölte ezt a különbséget, majd a vezetést is átvette a negyedik negyed elején. A végjátékban se tudott feljönni csapatunk fejben az ellenfél szintjére, így végül 7 pontos vereséggel zárta a találkozót a TFSE. TFSE- MAFC BME 68-75 (16-20, 28-11, 10-24, 13-20). Pontszerzők: Tápai Attila (14/9), Bódi Bence (13/3), Katona Péter (11/3), Takács Máté (8/3), Bárdics Gergő (8), Jókai Mátyás (5/3), Arató Balázs (4), Krajnyák Levente (3), Oláh Olivér (2).

Szenátusi ülés

Szenátusi ülés

A Testnevelési Egyetem Szenátusa 2014. október 30-án tartott ülésén elfogadta az Egyetem fogyatékosügyi szabályzatát, határozott az OKJ képzések indításainak dokumentumairól. A Szenátus tagjai tárgyalták a campus őrzés-védelmi szolgáltatásának kérdéseit, és  a Szenátus 2014. november 6-i ülésén napirenden szereplő rektorválasztás kérdéseit is megvitatták.
2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!