;>
Archívum

2011. május

Az Indiai Köztársaság Nagykövete karunkra látogatott

Az Indiai Köztársaság Nagykövete karunkra látogatott

Május 9-én látogatást tett karunkon H.E. Gauri Shankar Gupta indiai nagykövet, a nagykövetség első titkára, Mr. Sushil Singhal, D.S.C. Rao és S.P.S. Tomar urak, akik egy hetes látogatásra érkeztek az Indiai Ifjúsági és Sportminisztériumból. A vendégek délben Dr. Tihanyi József dékán úr irodájában találkozott karunk vezetőivel, a dékán úr mellett Dr. Tóth Miklós választott dékánnal, Dr. Bognár József tanulmányi dékánhelyettessel, valamint Dr. Kozsla Tibor stratégiai és nemzetközi igazgatóval.

Az indiai nagykövet látogatása

A résztvevők többek közt a sport fontosságáról és a sport indiai helyzetéről beszélgettek, és természetesen szóba került karunk három képviselőinek nemrégiben történt indiai látogatása is.

Ezt követően két vendégünk meglátogatta azt a 34 indiai hallgatót, akik a Nemzetközi Edzőképző Program keretében karunkon tanulnak március végétől június közepéig. A találkozó nagyon jó hangulatban telt, a hallgatók számára nagy megtiszteltetés volt, hogy két, Magyarországon fontos tisztséget betöltő honfitársukkal találkozhattak.

[nggallery id=106]

Tavaszi táborok

Tavaszi táborok

Információ az MSc Sportrekreáció - Sportturizmus szak I. évfolyam nappalis és levelező hallgatói számára a "Természeti rekreáció - sportturizmus", valamint az 5 féléves MA testnevelő szak I. évfolyamán a "Természetjáró tábor" lebonyolításáról.

A tantárgy keretében 3 napos sátortáborozás keretében, zömében  gyalogos turisztikai foglalkozásokhoz illesztett elméleti ismereteket kapnak a hallgatók Magyarország egyik turisztikai szempontból kiemelten kezelendő területén, a Tapolcai-medence tanúhegyei közelében.

Részletek a Sportmenedzsment és Rekreáció Tanszék oldalán.

Kettős TF siker a tornász bajnokságon

Kettős TF siker a tornász bajnokságon

Május 1-ét tornászaink kiváló teljesítménnyel ünnepelték.  Mind a női mind a férfi mezőnyben csapatként első helyen zárt a TF összeállítása a Magyar Egyetemi- és Főiskolás Tornász bajnokságon. A csapat győzelmét értékes szerenkénti érmek követték. A fiúknál összesen 2 arany, 3 ezüst, 3 bronz gyarapította a MEFOB torna kollekciót. Versenyzőink a legkülönbözőbb szakokról: Török D., Puskás P., Duka A., Vecsernyés D., Nagy Z., Gyulai G.,  Fenyvesi Á., Goy B.

A hölgyek versenyében a TF összeállítása 2 arannyal, 1 ezüsttel és 4 bronzéremmel öregbítette karunk jó hírét. Gratulálunk a versenyzőknek: Zoltay F., Boldizsár D., Arató O., Volák A., Szegedi D., Jagicza N., Báthori V. és Oláh D.

Magyar Egyetemi- és Főiskolás Tornász bajnokság 2011

Dr. Nemes András könyvének bemutatója

Dr. Nemes András könyvének bemutatója

Nemes András: Jogi és sportjogi ismeretek (könyvborító)Május 3-án kedden a Kistanács-teremben mutatta be új könyvét Dr. Nemes András, a Sportmenedzsment és Rekreáció Tanszék docense. A könyv a "Jogi- és sportjogi ismeretek" címet viseli, és a HGV Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. gondozásában kerül forgalomba.

A szerző köszöntőjében elmondta, hogy nagy hálával tartozik szponzorainak azért, hogy megszülethetett a könyv. Így megköszönte a támogatást a kiadónak, a Lotus Sports Kft.-nek, a Lex Sportiva Magyar Sportjogi Kft.-nek, a Redbull Hungary Kft.-nek, valamint a Mátyásvíz Kft.-nek.

A nyitó gondolatok után Orosz Zoltán harmonikaművész következett, aki virtuóz játékával varázsolt nem mindennapi hangulatot a terembe. A harmonikaszóló után Tihanyi József dékán úr mondta el gondolatait. Hangsúlyozta, mennyire nagy öröm részt vennie ilyen rendezvényeken. Mint mondta, azok, aki tankönyvírásra adják a fejüket, mind hatalmas munkát vállalnak, hiszen sokkal nehezebb egy jól strukturált könyvet megírni, mint előadást tartani ugyanabban a témában. A köszöntő után dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke a könyv szakmai lektoraként intézett néhány szót az igen népes hallgatósághoz. Kiemelte, hogy e könyv megjelentetése is egy lépés azon az úton, melyet a sportjog az önálló jogággá válás útján tesz.

Nemes András: Jogi és sportjogi ismeretek (könyvbemutató)

A bemutatót Orosz Zoltán játéka, illetve szendvics- és pogácsafogyasztás közben kötetlen beszélgetés zárta.

Bardocz-Bencsik Mariann

A TF műhely az OTDK megnyitóján

A TF műhely az OTDK megnyitóján

2011. április 14. csütörtök délután, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDK) idei, 30. jubileumi konferenciája Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójának megnyitóján egy rövid, mintegy 20 perces műsort adott a TF műhely. A TF Aulában megrendezésre kerülő eseményen egy vidám, sportos, sokmozgásos műsorral léptünk fel, amelyre meghívtuk vendégként a Gyulai Gergely tanár úr vezette TF Minitramp csoportot is.

Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina delegálása

Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina delegálása

Nemerkényiné Hidegkuti Krisztinát, a Kar Sportszaknyelvi csoportjának vezetőjét delegálta a Nemzeti Sportszövetség az április 27. és 29. között Kölnben megrendezésre került Európai Uniós projekt 3. PARTES munkaértekezletére, amely a "Pathways to Coaching Excellence" International Workshop részeként a "Methodology of Teaching Technical English in Sport" címet viselte.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!