2011. április

Aula-büfé szavazás eredménye

Hamarosan megújul az Új épület földszintjén, az Aula terében található büfé, és környezete. Az üzemeltető három tervet készített, ezek közül nyílt szavazással választottuk ki a megvalósítandót.

Első (1.) változat, két nézetben:

Aula büfé látványterv 1/1 Aula büfé látványterv 1/2

Második (2.) változat, két nézetben:

Aula büfé látványterv 2/1 Aula büfé látványterv 2/2

Harmadik (3.) változat, két nézetben:

Aula büfé látványterv 3/1 Aula büfé látványterv 3/2

A február 25-én kiírt szavazásra 367 voks érkezett, és ezek alapján nagy fölénnyel a második (2.) változat nyerte el a látogatók tetszését. A végeredmény itt látható:

Aula-büfé szavazás eredménye

Aula-büfé szavazás eredménye

Úszószeminárium a TF-en

Az Európai Úszó Liga (LEN), a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara - közhasználatú elnevezéssel a TF -, s a Magyar Úszó Szövetség szervezésében rendezik meg szombaton és vasárnap Budapesten az első LEN Learn to Swim (Tanulj úszni) nemzetközi szemináriumot.

Az Alkotás úti TF-központban zajló konferencia, amelyre 15 országból várják a nemzeti szövetségek képviselőit, valamint sportegyetemek oktatóit, a magyar szakemberek éves továbbképzése is lesz egyben.

A nemzeti programokat bemutató, illetve az úszásoktatás módszertanával foglalkozó előadásokat brit, holland, dán, szlovén szakemberek tartják, de szót kap Sós Csaba, a TF Úszás és Vízi Sportok tanszékét vezető docens, és hivatali elődje, Tóth Ákos docens is.

Az esemény fővédnöke Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, védnöke Tihanyi József, a TF dékánja, az olimpiai aranyérmes Kovács Ágnes, a tanintézmény Nemzetközi és Stratégiai Igazgatóságának tagja és Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

forrás: mti.hu

Úszószeminárium a TF-en

Három kutatási téma ismertetése

Tájékoztatjuk a honlap olvasóit arról, hogy 2011. április 21-én 11 órakor a Főépület II. emeleti 57-es teremben három hallgató ismerteti kutatási témáját.
  • Barthalos István: Életmód- és egészségfejlesztő program hatásvizsgálata idős nőknél.
  • Kováchné Vécsey Magdolna: Effects of a six-month intervention program on physical and psychologica well-being of older adults.
  • Kopkáné Plachy Judit: A rendszeres fizikai aktivitás hatása az idős kori függetlenség megőrzésére 60 év fölötti nők esetében: randomizált kontrollált kísérlet.
Témavezetőjük Dr. Bognár József, egyetemi docens.

Három kutatási téma ismertetése

DVD – Diplomaosztó 2011. február 25.

A 2011. februári diplomaosztóról készült DVD április 4-től (hétfőtől) kezdve átvehető Szilágyiné Barra Jolánnál a Dékánhelyettesi Irodában, 8:30 és 16:00 (pénteken 8:30-13:30) között. Utánrendelésre ugyanitt, ugyanekkor van lehetőség.

DVD – Diplomaosztó 2011. február 25.

(Spiro)Ergometria a gyakorlatban (konferencia)

A MAGYAR SPORTTUDOMÁNYI TÁRSASÁG és a SCHILLER tisztelettel meghívja a „(Spiro)Ergometria a klinikai és a sportági gyakorlatban” szakmai konferenciára.

Helyszín: Magyar Sport Háza, I. emeleti konferencia terem

Időpont: 2011. április 20. szerda, 12:00-18:00

Regisztráció és büfé: 12:00-13:00

­

I. szekció (Spiro)Ergometria a klinikai gyakorlatban - moderátor: Apor Péter

  • 13:00 Köszöntő: Tóth Miklós
  • 13:05 A (spiro)ergométerek felépítése, működése, mérhető paraméterek, azok  megjelenítése, adatexport (Angyalfi Gábor, Schiller-Diamed Kft.)
  • 13:20 Spiroergometria szerepe a pulmonológiában (Somfay Attila, Szegedi Tudományegyetem  Tüdőgyógyászati Tanszék)
  • 13:35 Spiroergometria a kardiológiában (Csósza Györgyi Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika)
  • 13:50 Spiroergometria szerepe a kardiológiai rehabilitációban (Simon Attila, Balatonfüredi Állami Szívkórház)
  • 14:05 Spiroergometria szerepe a kardiológiai kórképek és a szívtranszplantáció elbírálásában (Karlócai Kristóf, Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika)
  • 14:20 Spiroergometria a máj- és vesebetegségek rehabilitációjában
  • (Tóth Szabolcs, Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika)
  • 14:35 A spiroergometria szerepe a primer prevencióban (G. Noé Judit, Dósa Andrea, Semmelweis Egyetem TSK, Pannon Egyetem Veszprém)
  • 14:50 Kérdések, vita, konzultáció
  • 15:00-15:45 Uzsonnafogadás
II. szekció: (Spiro)Ergometria a sportági gyakorlatban - moderátor: Martos Éva

  • 15:45 Spiroergometria a sportági gyakorlatban (Szabó Tamás, Nemzeti Sport Intézet)
  • 16:10 A spiroergometriás eredmények értékelése (Györe István, MH dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ, Orvosi Élettani Osztály)
  • 16:25 Telemetriás lehetőségek a spiroergometriában (Petrekanits Máté, Semmelweis Egyetem Sporttudományi Intézet)
  • 16:40 Spiroergometriás mérési eredmények  a laborban, edzésen, mérkőzésen
  • (Ihász Ferenc, Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar)
  • 16:55 A spiroergometriás vizsgálatokhoz társuló kiegészítő mérések lehetőségei.
  • (Komka Zsolt, Semmelweis Egyetem TSK)
  • 17:10 A spiroergometriás vizsgálati eredmények felhasználása egy gyakorló edző szemével   (Konkoly Csaba, Győri ETO KC)
  • 17:25 Kérdések, vita, konzultáció
A részvétel ingyenes!

Tekintettel a férőhelyek korlátozott számára, részvételi szándékát kérjük visszajelezni április 19.  16:00-ig online vagy e-mailen (nora.bendiner @helka.iif.hu)

(Spiro)Ergometria a gyakorlatban (konferencia)

9 nap múlva OTDK!

A TF jövő héten, április 14-16-án rendezi a XXX. Jubileumi Országos TDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekcióját. A rendezvényre 106 előadást fogadott el az OTDT, amelyet 11 szekcióba osztottunk.

9 nap múlva OTDK!

Kettős karrier (EU konferencia)

Kettős karrier (EU konferencia)Kettős karrier: a tanulás és az élsport sikeres kombinációja. Európai konferencia a TF-en.

Nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában komoly probléma, hogy miként kezdjen új életet egy sportoló pályafutása befejeztével. Ezzel kapcsolatban gyűjtötte össze a leghasznosabb tapasztalatokat 4 Európai Uniós pályázati konzorcium, amelyek beszámolóit tartották meg Budapesten március 30-án délután. Az Európai Bizottság és a NEFMI Sportért Felelős Államtitkárság (SFÁ) közös rendezvényén a 14 tagállamból érkezett minisztériumi delegáltak, az EU Sport Főosztályának vezetősége, valamint az európai szakmai szervezetek és a magyar sport országos szervezeteinek képviselőit a TF dékánja, Tihanyi József köszöntötte. Ezt követően Füzi Ákos, Nagy Zsigmond és Farkas Judit előadásában hallhattak ismertetőt a hazai kettős karrier helyzetéről és programjairól. Bertáné Göntér Krisztina a NEFMI SFÁ EU főtanácsadója moderálta a négyfős panelt, ahol a lezárt projekt képviselői adhattak további információt a kettős karriert érintő munkájuk eredményeiből.

Délelőtt a brüsszeli székhelyű Európai Olimpiai Bizottságok EU Sportirodája által vezetett  projekt záró konferenciája részletesen adott számot az eredményekről. Az előadók javaslatot tettek arra, hogy négy érdekelt csoport szempontjait figyelembe véve (sportolók, sportszervezetek, oktatási intézmények és a munka világának szervezetei) milyen irányokba és milyen szinten szükséges a kettős karrier kérdését fejleszteni.

A pályázatban magyar részről a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara vett részt. Farkas Judit gyűjtötte össze a magyar helyzetkép felvázolásához szükséges adatokat a különböző sportszervezetektől, amit egy on-line kérdőív egészített ki. A rekordszámú magyar választ hozó kutatás hasznos és néhol megdöbbentően keserű szöveges válaszokat is tartalmaz, melyek figyelembe vétele erkölcsi kötelessége a magyar sport szereplőinek. Sok volt élversenyzőnk él a média által bemutatott sikeres sportolókkal ellentétesen. Az Európai Unió is ezért vette a támogatott témák közé, valamint azért, mert a kiegyensúlyozott sportolói életpálya alapjául szolgáló szülői, iskolai támogatása mellett fontos szerep jut a sportszervezeteknek abban, hogy serdülőkorban ne hagyjon fel a sportolók kétharmada a sportolással.

Az európai projekt koordinátora hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a sportolók már a karrierjük alatt felkészüljenek arra az életre, mely visszavonulásuk után vár rájuk. Az előkészítést azonban nem a felsőoktatásban kell elkezdeni, hanem már sokkal korábban fel kell hívni az élsportra készülő gyerekeket ennek fontosságára és meg kell hozzá teremteni a feltételeket, mint ahogy a MOB Olimpiai Életút Programja teszi ezt 28 felsőoktatási intézménnyel kötött szerződésével. A 2002 óta működő program igazgatóságának a TF ad helyet, vezetője Prof. Istvánfi Csaba, a TF volt rektora.

Folker Hellmund, az Európai Olimpiai Bizottságok EU Sportirodájának igazgatója elmondta: a programba minden érintett területről igyekeztek szakértőket hívni, így a sportolók és a munka világának képviselőit is, ezen kívül a sportszervezeteket is bevonták a közös munkába. Az igazgató kiemelte: nagyon fontos, hogy a TF-hez hasonlóan más európai felsőoktatási intézmények is bekapcsolódjanak a folyamatba.

A konferencián részt vett a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) főtitkára is. Szántó Éva elmondta: az NSSZ-nél már eredményesen működik egy sportolókat segítő program. A partnercégnél a volt sportemberek kimutathatóan jobban teljesítenek munkatársaiknál.

Bart Ooijen, az Európai Unió Sport Főosztályának munkatársa kijelentette: az EU a jövőben akkor támogathatja a kettős karrier témáját projektek formájában, ha az országok sportszervezetei közös programot dolgoznak ki a begyűjtött tapasztalatok alapján.

(A Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálata nyomán TF Stratégiai és Nemzetközi Igazgatóság. Fotó: NSSZ Sajtószolgálat)

Kettős karrier (EU konferencia)