Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. december 1. A világ egyik legjobb vízilabdaedzője, Varga Zsolt látogat a TF-re Az olimpiai bajnok Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya lesz a jövő kedden záruló „Sikeres edzői életpályamodell” című előadássorozat utolsó vendége az Athén teremben. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. november 21. Az MKSZ díszebéden köszöntötte Mocsai Lajost és korábbi játékosait A Magyar Kézilabda-szövetség hétfői gálaebédén az 1998-as Eb-n bronzérmes, illetve a 2003-as vb-n ezüstérmes női kézilabda-válogatott kapitánya, prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök örömmel idézte fel a régi sikereket. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. november 20. Az olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron mestere, Decsi András látogat a TF-re A magyar férfi kardválogatott vezetőedzője november 21-én, kedden délután fél négykor tart előadást a „Sikeres edzői életpályamodell” című sorozat soros állomásán. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. november 9. SMSZ-emlékdíjat kapott a Dr. Koltai Jenő Sportközpont A Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége emlékdíját vehette át csütörtökön a TF Csörsz utcai létesítményéért prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. november 6. Szilárdi Katalin kajak-kenu mesteredző lesz a TF vendége November 7-én, kedden Szilárdi Katalin Arany Érdemrenddel kitüntetett kajak-kenu szakedző, mesteredző látogat egyetemünkre a „Sikeres edzői életpályamodell” című előadássorozat soros állomásán. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. október 24. Németh Zsolt mesteredző lesz ma a TF vendége A kitűnő magyar atlétaedző, Németh Zsolt látogat a TF-re a „Sikeres edzői életpályamodell” című előadássorozat következő, mai állomásán. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. október 9. Kemény Dénes vízilabdaedző-ikon lesz a TF vendége A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdaedző, dr. Kemény Dénes előadását hallgathatjuk meg a „Sikeres edzői életpályamodell” című előadássorozat következő, keddi állomásán a TF-en. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. október 3. Színes programkínálattal várta a résztvevőket az új Megszállottak Klubja Október 2-án, hétfőn tartotta soros rendezvényét a nem olimpiai sportágakban világsikereket elért sportolókat tömörítő Megszállottak Klubja, amely színes programpalettával lepte meg a csaknem százfős hallgatóságot a TF Athén termében. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. szeptember 27. Mocsai Lajos: „A hagyományok és az újítások mentén formálódik az idei Sportinno” Prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök a VI. Sport és Innováció Konferencia gazdag programkínálatára, időszerű témáira, valamint a hagyomány és az újítás kettősségére hívta fel a figyelmet. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. szeptember 26. Különleges emberek különleges találkozása a Megszállottak Klubjának rendezvénye Október 2-án tartja egész napos konferenciáját a TF-en a Megszállottak Klubja, amelyhez prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke mondott némi kedvcsinálót. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. szeptember 11. Bánhidi Ákos, az olimpiai bajnok Liu testvérek korábbi trénere lesz a TF vendége A remek szakember a „Sikeres edzői életpályamodell” című előadássorozat második állomásán árul el érdekességeket a hallgatóságnak. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. szeptember 6. Elindult a „Sikeres edzői életpályamodell” elnevezésű előadássorozat a TF-en A hiánypótló kurzus első előadásán – amelyet több mint százan követtek figyelemmel kedd délután az Athén teremben – prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, a program felelőse beszélt az edzői karrier buktatóiról és örömeiről. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. augusztus 30. Most kezdődik csak igazán a verseny – megtartották az új tanév első összdolgozói értekezletét Augusztus 30-án az egyetem Athén termében tartották a TF soros összdolgozói értekezletét, amelyen több fontos bejelentést is tettek. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. augusztus 26. Szeptembertől új, hiánypótló tantárgyat vehetünk fel a TF-en „Sikeres edzői életpályamodell” címmel új, szabadon választható tantárgy indul szeptembertől a TF-en. A programot – amelyet prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök ajánl a jelentkezőknek – a Magyar Edzők Társaságával közösen szervezi intézményünk. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. június 15. Több mint 120 résztvevő és TF-es jelenlét a NEKA konferenciáján Június 14-én, szerdán Balatonbogláron tartotta szakmai konferenciáját a Kézilabda-specifikus Módszertani Központ és a tízéves Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA). Az eseményen egyetemünk is képviseltette magát. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. június 2. Pedagógusnap verőfényes napsütésben Június első napján a TF-étterem teraszán tartották az ebéddel egybekötött pedagógusnapot, amelynek során a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem dolgozóit köszöntötték. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. május 11. Újabb díszdoktorok nevei kerültek fel a márványtáblára Május 10-én nyilvános tiszteletbeli doktori (Doctor Honoris Causa) márványtábla-avatást tartottak a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen. Ezúttal dr. Li Li Ji és dr. Scott Powers neve került fel a dicsőségtáblára. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. május 9. Emléktabló készül a TF-en a mesteredzők tiszteletére Idén nyáron avatják fel a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) új, minden igényt kielégítő csarnokát, és a Magyar Edzők Társasága (MET) szeptemberben már ott tünteti ki az arra érdemes szakembereket mesteredzői diplomával, valamint életműdíjakkal. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. április 18. Mocsai Lajossal készített interjút az Index Terjedelmes interjút közölt az Index prof. dr. h. c. Mocsai Lajossal, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet fenntartó kuratórium elnökével, aki többek között a honi kézilabdában betöltött szerepéről is beszélt. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem2023. április 12. Egy év után újra a TF-re látogatott az IASP vezetője Budapesti látogatása során a Testnevelési Egyetemért Alapítvány elnökével, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajossal tartott egyeztetést Luis Sanz a Tudományos Parkok Nemzetközi Szövetség (IASP) korábbi főigazgatója, a szervezet tudásmegosztási programjának vezetője. 1. oldal / 6 ElsőElőző123456TovábbUtolsó