• Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó

    Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

  • Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt

    Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

  • Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en

    Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

  • Szeptembertől ismét inkluzívsportoktató-képzés a TF-en!

    Ekler Luca vágya, hogy minél több szakember helyezkedjen el a parasport területén.

  • Resperger Viktória: „Új időszámítás kezdődik a tanszék életében”

    Ambiciózus tervekkel lát neki a munkának dr. Resperger Viktória, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének frissen kinevezett vezetője.

  • Felavattuk a TF100 Falat

    Fotókiállítás-megnyitóval egybekötött sajtónyilvános eseményen, ünnepélyes keretek között leplezték le a TF meghatározó oktatói, hallgatói, személyiségei közül huszonötöt megjelenítő TF100 Falat szerda délután az aula előterében.

  • Egy estére a TF-re „költözött” Máramaros megye és az erdélyi sporttörténet

    „Máramaros és a magyar sporttörténet” címmel rendeztek csütörtökön kiállítással, könyvbemutatóval, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött baráti találkozót a TF-en.

Fair play-díjat javasol a Magyar Úszószövetség a TF-en tanuló Horváth Dávidnak
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 19.

Jó eredményekkel és sportszerű cselekedettel tért vissza versenyzőként az uszodába Horváth Dávid.

Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

Meghívó Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 24-26. között rendezi meg a hallgatók számára életre hívott, hosszú múltra visszatekintő, immár 24. Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciát.

Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

Megjelent Koller Ákosék szakcikke a világhírű Scientific Reportsban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Fiatal nőkben a nagyobb intenzitású fizikai aktivitás a Covid-19 fertőzés idején és után csökkenti a mentális és neurológiai tüneteket.

Végső búcsút vettünk Morvai Attilától
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 16.

A TF egykori gondnoka, Morvai Attila 83 éves korában hunyt el, temetését április 15-én tartották a gödöllői városi köztemetőben.

Nívós konferencián vett részt több TF-es kötődésű edzőlegenda
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 15.

A hétvégén a budai Várnegyedben megrendezett sporttudományos és innovációs konferencián kerekasztalvendégként volt jelen prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök és a TF-en is oktató dr. Kemény Dénes, illetve dr. Rátgéber László.

Eseménynaptár


# koronavírus

Többen kérdezik tőlem, hogy “akkor most milyen vakcinát érdemes beadatni?”. Sőt, sok laikus ismerősöm nem is kérdez, határozott véleménye van arról, melyik típusú oltásnak mik a hátrányai és előnyei és ez alapján meg van győződve arról, hogy mikor melyiket adatja be magának. Ezek a vélemények már-már megkövesedett tényekként keringenek a médiában és persze a közösségi térben, politikával, bulvárral és összeesküvés-elméletekkel színezve . Dr. Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettesének írása.

Sportnyelven szólva: két hetet kellett kihagynia a Testnevelési Egyetem általános rektorhelyettesének, Dr. habil. Sterbenz Tamásnak a napi munkából. Azonban nem csupán emiatt volt említést érdemlő az elmúlt időszak az Egyetem számára, mivel a MAB Akkreditáció folyamata és a tervezett szakfejlesztés nagy jelentőségű esemény, oktató és hallgató számára egyaránt. 

Már három webkonferenciát szervezett a COVID és a sport kapcsolatáról Dr. Szelid Zsolt az elmúlt másfél hónapban, s valamennyiszer fontos témákat boncolgatott kollégáival. A Testnevelési Egyetem sportkardiológusával arról (is) beszélgettünk, hogy az eddigi három „összejövetelnek” melyek voltak a legfontosabb tapasztalatai.

Kedves Hallgatók! Tekintettel arra, hogy a felsőoktatási intézményt személyesen nem látogathatják, a Tanulmányi Hivatal munkatársaival a kapcsolatot elsősorban e-mailen tudják tartani. Kérjük, hogy a telefonos és személyes ügyintézést csak halaszthatatlan esetekben (pl: oklevél átvétel, diákigazolványra érvényesítő matrica) vegyék igénybe.

Kedves Hallgatók! Tekintettel arra, hogy a felsőoktatási intézményt személyesen nem látogathatják, a Tanulmányi Hivatal munkatársaival a kapcsolatot elsősorban e-mailen tudják tartani. Kérjük, hogy a telefonos és személyes ügyintézést csak halaszthatatlan esetekben (pl: oklevél átvétel, diákigazolványra érvényesítő matrica) vegyék igénybe.

Megjelent a Testnevelési Egyetem Kancellárjának 2020. évi 9. sz. rendelkezése a Testnevelési Egyetem Kerezsi Endre Kollégiumának ideiglenes bezárásáról.

A Testnevelési Egyetem Rektorának 2020. évi 7. sz. rendelkezése a Testnevelési Egyetemen a digitális munkarendű oktatás elrendeléséről.

Immár a második webkonferenciát szervezi a Testnevelési Egyetem Sportélettani Kutató Központja, a téma továbbra is a COVID-19 hatása a sportra, illetve a vírushelyzet utáni visszatérés lehetőségei. A hétfőn 18 órától megrendezendő eseményen ezúttal Dr. Pánics Gergely, Dr. Toman József és Dr. Szelid Zsolt tart előadást.

A Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettesét, Dr. Lacza Zsombort kérdeztük a koronavírus-járvány alakulásáról, a védekezés legfontosabb elemeiről és az egyre fokozódó helyzetben a terápiás lehetőségekről. A kutatóorvos Dr Lacza Zsombor – még csütörtökön, tehát a kormányzati szigorítás bejelentése előtt – nem kertelt, egyszerűen butaságnak nevezete, ha valaki nem hordja a maszkot.

A kvantumbiológiai együttműködés jegyében a koronavírus-járvány elleni védekezést elősegítő csomagokat adott át a Testnevelési Egyetemnek Tian Rui, a magyar és kínai egyetemek együttműködésének szervezője. A TE képviseltében Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, az egyetem rektora vette át a védőfelszereléseket tartalmazó szettet.

„Kedvenc Online Tanárom” különdíjra várja a jelöléseket a MOL Alapítvány a MESTER-M program keretében. Azokat a tanárokat és edzőket szeretnék elismerni, akik a tavaszi COVID-19 járvány során kimagasló munkát végeztek az online oktatásban.

Webkonferencia-sorozat indul október 26-án 18 órától a Microsoft Teams felületen, amelynek témája a COVID utáni visszatérés a sportba. A rendkívül fontos és hasznos kezdeményezés elsősorban természetesen a sporttal kapcsolatos, de a konferencián szerzett tapasztalatok voltaképpen átültethetők a civil életbe.

A Testnevelési Egyetem Rekreáció Tanszéke az oktatásban igyekszik rugalmasan alkalmazkodni az állandóan változó járványhelyzethez, és azt javasolja, hogy a megváltozott körülmények ellenére is építsük be a rendszeres fizikai aktivitást hétköznapjainkba.   

Szingapúri irányítással nagyszabású virtuális konferenciát rendeznek október 20. és 22. között az edzők számára, természetesen magyar szakemberek is jelentkezhetnek.

A Testnevelési Egyetem Rektorának és Kancellárjának 2020. évi 4. sz. közös rendelkezése a Testnevelési Egyetem területére történő belépés – egészségügyi válsághelyzet során alkalmazandó – szabályairól.

Úgy tűnik, hogy – a hazai látvány-csapatsportágak pontvadászataival ellentétben, a bevezetett szabályozások eredményeként – a koronavírus-járvány érdemben nem befolyásolja a Magyar Egyetemi-Főiskolai országos bajnokság lebonyolítását. Nem tudni, meddig marad ez így, de azt igen, hogy a MEFS tett lépéseket azért, hogy a helyzet a lehetőségekhez mérten jó legyen.  

Ahogy Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora korábban már utalt rá, a lehető legjobban igyekszik felkészülni a Testnevelési Egyetem a koronavírus-járvány újabb hullámára. Ennek részeként az L/1-es épület földszintjén, a 11-es szobában elkülönítőt állított fel az intézmény az esetleg előforduló esetek kivizsgálására.

A Testnevelési Egyetem digitális fejlesztése ezekben a hónapokban zajlik. Ennek egyik leginkább kézzelfogható jele az Aulában felszerelt LED-fal, amelyen mostantól több információt is megosztunk, aktuálisan egy új rövidfilmet is bemutatunk. A felületen arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, mennyire fontos a koronavírus-járvány második hulláma alatt a higéniás rendszabályok betartása.

Csaknem egy hónapja, hogy teljes mértékben újraindult az élet a Testnevelési Egyetemen, a hallgatók és az oktatók egyaránt bejárnak az intézménybe. Dr. Osváth Péter, az Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék egyetemi docense is újrakezdte a munkát, kíváncsiak voltunk rá, milyen tapasztalatokkal gazdagodott az elmúlt egy hónapban. 

Nagyinterjú jelent meg az index.hu oldalon Dr. Lacza Zsomborral, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettesével, aki az eddigi adatok alapján hatékony áthidaló gyógymódnak nevezi a munkatársaival közösen kifejlesztett vérplazma-terápiát a koronavírus-betegség kezelésében. A jó hír után jöjjön a kellemetlen: a kutató szerint a járványhelyzetet illetően rosszabbul állunk, mint ahogy kinéz. Ch. Gál András írását változtatás nélkül közüljük.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!