• Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó

    Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

  • Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt

    Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

  • Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en

    Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

  • Szeptembertől ismét inkluzívsportoktató-képzés a TF-en!

    Ekler Luca vágya, hogy minél több szakember helyezkedjen el a parasport területén.

  • Resperger Viktória: „Új időszámítás kezdődik a tanszék életében”

    Ambiciózus tervekkel lát neki a munkának dr. Resperger Viktória, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének frissen kinevezett vezetője.

  • Felavattuk a TF100 Falat

    Fotókiállítás-megnyitóval egybekötött sajtónyilvános eseményen, ünnepélyes keretek között leplezték le a TF meghatározó oktatói, hallgatói, személyiségei közül huszonötöt megjelenítő TF100 Falat szerda délután az aula előterében.

  • Egy estére a TF-re „költözött” Máramaros megye és az erdélyi sporttörténet

    „Máramaros és a magyar sporttörténet” címmel rendeztek csütörtökön kiállítással, könyvbemutatóval, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött baráti találkozót a TF-en.

Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

Meghívó Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 24-26. között rendezi meg a hallgatók számára életre hívott, hosszú múltra visszatekintő, immár 24. Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciát.

Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

Megjelent Koller Ákosék szakcikke a világhírű Scientific Reportsban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Fiatal nőkben a nagyobb intenzitású fizikai aktivitás a Covid-19 fertőzés idején és után csökkenti a mentális és neurológiai tüneteket.

Végső búcsút vettünk Morvai Attilától
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 16.

A TF egykori gondnoka, Morvai Attila 83 éves korában hunyt el, temetését április 15-én tartották a gödöllői városi köztemetőben.

Nívós konferencián vett részt több TF-es kötődésű edzőlegenda
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 15.

A hétvégén a budai Várnegyedben megrendezett sporttudományos és innovációs konferencián kerekasztalvendégként volt jelen prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök és a TF-en is oktató dr. Kemény Dénes, illetve dr. Rátgéber László.

Szeptembertől ismét inkluzívsportoktató-képzés a TF-en!
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 15.

Ekler Luca vágya, hogy minél több szakember helyezkedjen el a parasport területén.

Eseménynaptár


# jelentkezési felhívás

A TF hallgatói hamarosan ismét felvehetik a Neptunban Magyarország első felsőoktatási szintű startupkurzusát, amely az innovációk és a vállalkozók világába vezeti be az érdeklődőket.

Továbbra is várják a sportdiplomácia iránt érdeklődők jelentkezését dr. Farkas Péter és munkatársai a TF kétféléves szakirányú továbbképzésére, a Nemzetközi Sportkapcsolatok - Sportdiplomácia képzésre.

Kézilabdáztál az egyetem előtt és szeretnéd folytatni? Szívesen játszanál egy új csapatban?

A 2023/24-aes tanév I. félévére a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Tanulmányi Hivatala pályázatot ír ki hallgatói lakhatási ösztöndíj elnyerésére az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzatának 35/I.§ -a alapján.

Hamarosan jelentkezhetsz a pótfelvételi keretében a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem mester szintű, két féléves testnevelőtanár-képzésére.

Ha érdekel a kézilabda, a labdarúgás vagy a kosárlabda, és nem áll távol tőled, hogy edző legyél, jelentkezz a TF mesteredzőképzésére!

Várjuk azok jelentkezését, akik női torna, ritmikus gimnasztika, kajak-kenu, röplabda, evezés vagy jégkorongedzők szeretnének lenni, és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen kívánják megszerezni alapfokú diplomájukat.

A nyár végéig várják a sportdiplomácia iránt érdeklődők jelentkezését dr. Farkas Péter és munkatársai a TF kétféléves szakirányú továbbképzésére.

Szeretnél új, hiánypótló kutatásokban részt venni? Érdekel az egészséges öregedés és a testmozgás kapcsolata? Mesterfokozattal rendelkezők az alábbi három vadonatúj témában csatlakozhatnak prof. dr. Hortobágyi Tibor, a mozgástudományok nemzetközileg elismert szakembere kutatócsoportjához.

Budapest Főváros Önkormányzata a BUDAPEST ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM keretében pályázatot hirdet felsőfokú tanulmányokat folytató, nappali tagozatos hallgatók számára.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem a 2023. szeptember 1-től kezdődő félévre felvételt hirdet 4 programban – ösztöndíjas és önköltséges – tanulmányokra.

Tájékoztatjuk hallgatóinkat, hogy az oktatásért felelős miniszter a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv.), valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007.(III.26.) Korm. rendelet (a továbbiakban Kormányrendelet) alapján nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat adományozhat a felsőoktatási intézmények kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói részére.

A Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet a diplomáciai pálya iránt érdeklődők számára Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg.

A doktori képzés során, a 4. félévben a hallgatóknak nyilvános komplex vizsgát kell tenniük. A második képzési szakaszba lépés feltétele a sikeres komplex vizsga, a vizsgára jelentkezés feltétele az előírt tanulmányi kreditpontok teljesítése.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sporttudományok Doktori Iskola a 2023. szeptember 1-től kezdődő félévre jelentkezést hirdet egyéni felkészülők részére.

Már jelentkezhetnek az érintettek a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram 2022/2023-as tanévének második félévére.

A Sporttudományok Doktori Iskola a Doktori Szabályzat 27/A. § alapján a 2022/23. tanév II. félévére pályázatot ír ki Prof. Dr. Szécsényi József egyetemi doktori ösztöndíj elnyerésére.

Már jelentkezhetünk a kineziológusok 31. nemzetközi tudományos konferenciájára, amelyet június 28. és július 1. között rendeznek a festői szépségű horvát tengerparti városban, Zadarban.

Egy online űrlap töltésével lehet jelentkezni ingyenes korrepetálásra a hallgatók által nehezebbnek vélt tantárgyakból.

Továbbra is beadhatják absztraktjaikat az érdeklődők az Európai Sportszociológiai Társaság konferenciájára, amely 2023. május 30. és június 2. között kerül megrendezésre a TF-en.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!