• Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó

    Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

  • Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt

    Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

  • Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en

    Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

  • Szeptembertől ismét inkluzívsportoktató-képzés a TF-en!

    Ekler Luca vágya, hogy minél több szakember helyezkedjen el a parasport területén.

  • Resperger Viktória: „Új időszámítás kezdődik a tanszék életében”

    Ambiciózus tervekkel lát neki a munkának dr. Resperger Viktória, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének frissen kinevezett vezetője.

  • Felavattuk a TF100 Falat

    Fotókiállítás-megnyitóval egybekötött sajtónyilvános eseményen, ünnepélyes keretek között leplezték le a TF meghatározó oktatói, hallgatói, személyiségei közül huszonötöt megjelenítő TF100 Falat szerda délután az aula előterében.

  • Egy estére a TF-re „költözött” Máramaros megye és az erdélyi sporttörténet

    „Máramaros és a magyar sporttörténet” címmel rendeztek csütörtökön kiállítással, könyvbemutatóval, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött baráti találkozót a TF-en.

Fair play-díjat javasol a Magyar Úszószövetség a TF-en tanuló Horváth Dávidnak
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 19.

Jó eredményekkel és sportszerű cselekedettel tért vissza versenyzőként az uszodába Horváth Dávid.

Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

Meghívó Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 24-26. között rendezi meg a hallgatók számára életre hívott, hosszú múltra visszatekintő, immár 24. Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciát.

Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

Megjelent Koller Ákosék szakcikke a világhírű Scientific Reportsban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Fiatal nőkben a nagyobb intenzitású fizikai aktivitás a Covid-19 fertőzés idején és után csökkenti a mentális és neurológiai tüneteket.

Végső búcsút vettünk Morvai Attilától
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 16.

A TF egykori gondnoka, Morvai Attila 83 éves korában hunyt el, temetését április 15-én tartották a gödöllői városi köztemetőben.

Nívós konferencián vett részt több TF-es kötődésű edzőlegenda
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 15.

A hétvégén a budai Várnegyedben megrendezett sporttudományos és innovációs konferencián kerekasztalvendégként volt jelen prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök és a TF-en is oktató dr. Kemény Dénes, illetve dr. Rátgéber László.

Eseménynaptár


# jelentkezési felhívás

Milyen az az egyetemi képzés, ahol a lovakról tanulhatsz? Nem kell versenyzőnek lenned, akár hobbilovasként is felvételt nyerhetsz! Mit nyújt neked a lovaskultúra-oktató másoddiplomás továbbképzés?

A komplex vizsga a képzési és kutatási szakaszban megszerzett elméleti ismeretek összefoglaló számonkérését, valamint a kutatási és disszertációs szakaszra való felkészültség felmérését célozza.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem a 2024/25-ös tanév I. félévétől kezdődő doktori képzésre felvételt hirdet 4 programban – ösztöndíjas és önköltséges – tanulmányokra.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Tanárképző Intézete leendő gyógytestnevelő vezetőtanárok jelentkezését várja az osztatlan tanár szakos hallgatók gyógytestnevelés-tanítási gyakorlatainak vezetésére. A tanítási gyakorlatokra elsődlegesen Budapesten és vonzáskörzetében kerül sor, így innen várjuk a jelentkezőket.

A március 17-én tartott alvás világnapja alkalmából workshopra invitáljuk egyetemünk polgárait március 21-én, csütörtökön a Hepp Ferenc teremben.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Klebelsberg Kuno Szakkollégiuma azzal a céllal jött létre, hogy saját szakmai program kidolgozásával magas szintű, minőségi szakmai képzést nyújtson, segítve a kiemelkedő képességű hallgatók tehetséggondozását, közéleti szerepvállalását, az értelmiségi feladatokra történő felkészülés tárgyi és személyi feltételeinek megteremtését, a társadalmi problémákra érzékeny, szakmailag igényes értelmiség nevelését.

A 2023/24-es tanév II. félévére a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Kollégiumi Bizottsága pályázatot ír ki Hallgatói Lakhatási Ösztöndíj elnyerésére az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzatának 35/I.§ -a alapján.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sporttudományok Doktori Iskola a 2024. február 1-től kezdődő félévre jelentkezést hirdet egyéni felkészülők részére.

A komplex vizsga a képzési és kutatási szakaszban megszerzett elméleti ismeretek összefoglaló számonkérését, valamint a kutatási és disszertációs szakaszra való felkészültség felmérését célozza.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem a 2024. február 1-től kezdődő félévre felvételt hirdet 4 programban – ösztöndíjas és önköltséges – tanulmányokra.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem a tavalyi évhez hasonlóan idén is november 29-én rendezi az intézményi Tudományos Diákköri Konferenciáját.

Október 27-ig lehet jelentkezni a sikeres Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programra. A Klebelsberg Központ várja az egységes, osztatlan tanárképzésben, illetve gyógypedagógia alapképzési szakon tanuló hallgatók jelentkezését.

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíjprogram) a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/ paralimpiai érmet szerezzenek.

A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2024-es évfolyamába szeptember 15-től október 15-ig lehet pályázni.

A Sporttudományok Doktori Iskola a Doktori Szabályzat 27/A. § alapján a 2023/24. tanév I. félévére pályázatot ír ki Prof. Dr. Szécsényi József egyetemi doktori ösztöndíj elnyerésére.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem a tavalyi évhez hasonlóan idén is november 29-én rendezi az intézményi Tudományos Diákköri Konferenciáját.

Még lehet jelentkezni a TFSE nyílt cheerleaderedzéseire, amelyek során bepillantást nyerhettek a szurkolólányok izgalmas és eseménydús világába, és ha úgy adódik, akár a csapat tagjai is lehettek.

Ne csak az élsportban, hanem tanulmányaikban is legyenek eredményesek a hallgatók –  ennek érdekében ír ki pályázatot a TF Sport Irodája.

Számos sportágban hirdetett pótjelentkezést a Továbbképző Központ a leendő sportoktatók és sportedzők számára.

Ha úgy érzed, hogy egyes tantárgyakat tökéletesen elsajátítottál egyetemi éved során, széles körű az ismeretanyagod, ami az adott tantárgy sikeres teljesítéséhez szükséges, és van kedved tudásodat hallgatótársaid segítésére, felzárkóztatására fordítani, akkor ne habozz, jelentkezz nálunk!

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!