;>
Archívum

2022. szeptember

Gólyaest a TF-en

Gólyaest a TF-en

Szeptember 28-án, szerdán tartották a TF aulájában az Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói Szolgáltatások Iroda (AKSI), valamint a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) közös, immár hagyományosnak mondható rendezvényét, a gólyaestet. 

Elhunyt Kővári Károlyné Szendrődi Ildikó

Elhunyt Kővári Károlyné Szendrődi Ildikó

Életének 93. évében elhunyt Kővári Károlyné Szendrődi Ildikó, a TF korábbi tanára, a Síoktatók Magyarországi Szövetségének rendes, később tiszteletbeli elnöke, a magyar alpesi sísport kiemelkedő alakja.

Sok hallgató érdeklődik az egyetemi TDK-lehetőségek iránt

Sok hallgató érdeklődik az egyetemi TDK-lehetőségek iránt

Az intézményi TDK Bizottság szervezésében került sor 2022. szeptember 28-án a TDK orientációs napra, amelyen az egyetem intézetvezetői, a Doktori Iskola vezetője, valamint a tudományos és innovációs rektorhelyettes nagyszámú érdeklődő előtt ismertette a különböző tanszékeken adódó kutatási lehetőségeket, ugyanakkor kendőzetlen információkat is hallhattak a jelenlévők egy-egy kutatási folyamat nehézségéről.

Ülésezett a TF Szenátusa

Ülésezett a TF Szenátusa

2022. szeptember 29-én a hagyományoknak megfelelően a Róma teremben tartotta soron következő ülését a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Szenátusa. Az eseményen átadták az okleveleket annak a nyolc hallgatónak, akik nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat nyertek el.

Kosárlabda: megszorongatta Európa legjobbját a TFSE-MTK

Kosárlabda: megszorongatta Európa legjobbját a TFSE-MTK

Bár idénybeli második mérkőzését is elveszítette a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban, szerdán nyújtott teljesítményére büszke lehet a TFSE-MTK, hiszen jól megszorongatta a címvédő és Euroliga-győztes Sopront a Városmajorban.

A TF egységei is vízre szállnak a hétvégi Dunai Regattán

A TF egységei is vízre szállnak a hétvégi Dunai Regattán

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatói is hajóba ülnek a hazai egyetemek legrangosabb evezős- és sárkányhajóversenyén, a Dunai Regattán, amelyet október 1-én rendeznek a Duna Parlament és a Műegyetem közötti szakaszán.

Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram

Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram

A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram a Miniszterelnökség tízhónapos karrierindító programjaként a 30 év alatti, diplomás, idegen nyelveken beszélő, pályakezdő fiatalok számára kínál hazai és külföldi munkatapasztalatot, versenyképes fizetést, folyamatos mentori támogatást, valamint heti rendszerességgel szakmai és közéleti előadásokat, képzéseket és intézménylátogatásokat.

Program a TF-en: fókuszban a cukorbetegség és a sport kapcsolata

Program a TF-en: fókuszban a cukorbetegség és a sport kapcsolata

Diabétesz és sport témában rendeznek filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött programot október 10-én, hétfőn a TF-en.

Díjátadó konferencia helyszíne volt a TF

Díjátadó konferencia helyszíne volt a TF

Szeptember 25-én, vasárnap, a Magyar Edzők Napja alkalmából díjátadó konferenciát tartott a Magyar Edzők Társasága (MET) a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Felhívás Tudományos Diákköri Konferenciára

Felhívás Tudományos Diákköri Konferenciára

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem a 2022/2023-as tanévben 2022. november 29-én rendezi a Házi Tudományos Diákköri Konferenciáját.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!