;>
Archívum

2018. november

Oktatási-képzési együttműködés hazai sportági szakszövetségekkel

Oktatási-képzési együttműködés hazai sportági szakszövetségekkel

A Magyar Evezős Szövetség, a Magyar Íjász Szövetség, a Magyar Tenisz Szövetség, valamint a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke és a Testnevelési Egyetem vezetői is kézjegyükkel látták el azt az edzőképzéssel kapcsolatos megállapodást, amelynek alapján kiemelt sportszakmai együttműködés kezdődik a sportágak és az egyetem között.

Határozott HÖK-elnöknő

Határozott HÖK-elnöknő

A napokban lezajlott a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) tisztújító küldöttgyűlése, amelyen eldőlt, immár Szaplonczay Makrina a HÖK elnöke, a szervezet két alelnöke pedig Wukovics Pancsics Dejan és Kotroczó Levente. Az elmúlt évben Morvai Lajos töltötte be az elnöki pozíciót, ő azonban nem indult újra, Szaplonczay Makrina volt az egyedüli jelölt a posztra – vele beszélgettünk.

Az idén is lesz MikuLÁSS futás

Az idén is lesz MikuLÁSS futás

A Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS) az idén immár hatodik alkalommal rendezi meg jótékonysági MikuLÁSS futását, az eseményre december 2-án délelőtt a Margitszigeten kerül sor.

Kosár a félpályáról, itt az ötödik győzelem!

Kosár a félpályáról, itt az ötödik győzelem!

Megállíthatatlanul robog a TFSE-expressz, az NB I/B-ben szereplő női kosárcsapatunk az ötödik mérkőzését is megnyerte a bajnokságban! Magyar Bianka vezetőedző parádézó együttese ezúttal a DEAC DSI csapatát verte meg 78–42-re. Itt jegyezzük meg, hogy az eddigi öt meccsen átlagban 72.4 pontot dobott és csupán 51.2-t kapott a TFSE – megsüvegelendő teljesítmény!

Egy nap az utánpótlásért

Egy nap az utánpótlásért

A Decathlon és a Testnevelési Egyetem támogatásával, a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével, az utanpotlassport.hu szervezésében 2018. november 27-én a TF „Athén” nagyelőadójában kerül megrendezésre hazánk legnagyobb utánpótlás konferenciájára, amely idén először a MET által ajánlott program a kiemelt edzők kreditrendszerű továbbképzésében.

Jelentkezési felhívás egyéni felkészülők részére

Jelentkezési felhívás egyéni felkészülők részére

A Testnevelési Egyetem Sporttudományok Doktori Iskola a 2019. február 1-től kezdődő félévre jelentkezést hirdet egyéni felkészülők részére.

Elhunyt Sztipits László

Elhunyt Sztipits László

Hosszan tartó betegség után, életének 74. évében elhunyt Dr. Sztipits László, az Atlétika Tanszék adjunktusa.

Rekreáció I. tábor

Rekreáció I. tábor

Kedves Hallgatók! A 2018-19-es tanév I. szemeszterében tartandó Rekreáció I. tábor csoportbeosztásait és fontosabb adatait itt láthatjátok.

Jelentkezés a 2018/2019-es házi TDK-ra

Jelentkezés a 2018/2019-es házi TDK-ra

Tisztelt Hallgatók és Témavezetők! A Testnevelési Egyetem 2018/2019. tanévi Házi Tudományos Diákköri Konferenciájára való jelentkezést meghosszabbítottuk 2018. november 12, hétfő éjfélig.

Segítő adománygyűjtés, Dr. Csomós Tamás családja részére  

Segítő adománygyűjtés, Dr. Csomós Tamás családja részére  

Dr. Csomós Tamás kollégánk és barátunk tragikus halálának okán a család részére segítő adománygyűjtést kezdeményezett a Testnevelési Egyetem.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!