;>
Archívum

2014. január

Beszámoló a kick-boksz világbajnokságról

Beszámoló a kick-boksz világbajnokságról

2013. november 30. és december 8. között a törökországi Antalyában került megrendezésre a Kick-boksz Szövetségek Világszervezetének (WAKO) pontfighting, full-contact, kick-light és light-contact világbajnoksága.

A megmérettetésen több mint 40 ország közel 1000 versenyzője vett részt. A versenyen a magyar csapat remek teljesítményt nyújtva az éremtáblázat harmadik helyén végzett, 7 arany-, 5 ezüst- és 7 bronzérmet gyűjtve.

A sikerhez Karunk két hallgatója is hozzájárult. Kádas Adrienn - BSc-rekreáció szakos, első évfolyamos hallgatónk - a point-fighting szabályrendszer 65 kg-os kategóriájában az első helyen végzett, valamint tagja volt a csapat-világbajnoki címet szerzett magyar válogatottnak.

Beszámoló a kick-boksz világbajnokságról (Kádas Adrienn)

Laszák Zoltán – MA-testnevelőtanár-gyógytestnevelő szakos, első évfolyamos hallgatónk - a full-contact szabályrendszer 71 kg-os kategóriájában végzett a harmadik helyen.

Beszámoló a kick-boksz világbajnokságról (Laszák Zoktán)

Mindkettejüknek és az egész magyar csapatnak gratulálunk!

szöveg: Laszák Zoltán, Bardocz-Bencsik Mariann | fotók: Gregor László

Jégkorong mérkőzés

Jégkorong mérkőzés

2014. január 13-án hétfőn 15.00 órától a TF jégkorong csapata játszik az Oxford egyetemi csapatával a Kisstadionban.

A TF csapata: Gegessy Boglárka (kapus), Szuper Levente, Zsitva Zoltán, Kiss Dávid, Nagy Attila, Bedő Botond, Ozsváth Ádám, Soltész Áron, Kerekes András, Marosi Zoltán, Ország Martin, Jakocs Ferenc, Sibelka Dávid, Palkó Dorka.

Nyílt napot tart a TF

Nyílt napot tart a TF

Nyílt napot tartanak szombaton a TF-en, hivatalos nevén a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán, az Alkotás utcai Új épületben.

A 10 órakor kezdődő eseményen - a tanintézmény tájékoztatása szerint - többek között a képzésekről, a szakokról hangzanak el tájékoztatók, s terveznek interaktív beszélgetéseket olimpikon hallgatókkal.

"A TF olyan hasznos útravalót ad egy edző számára, amely a későbbiek folyamán a szakmában nagyon jól hasznosítható" - nyilatkozott a nyílt nap kapcsán az MTI-nek Kiss László mesteredző, az úszók szövetségi kapitánya. Hozzátette, hogy megítélése szerint az edzéselmélet elsajátítása mellett érdemes kiemelten foglalkozni olyan egyéb kulcsfontosságú sporttudományi területekkel is, mint a sportpszichológia, a sportegészségügy, a pedagógia, mivel ezek a tudományágak is kiemelten fontosak a kimagasló eredmények elérésében.

Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónak, a tavaly világbajnokságot nyert férfiválogatott szövetségi kapitányának az a véleménye, hogy a tapasztalatokat muszáj tanulmányokkal is alátámasztani.

"Ezért én is a TF padjait koptattam, amivel megalapoztam az edzői pályámat. Nem olyan régen a Magyar Vízilabda Szövetség elindította a licencképzést, amelyben természetesen TF-es szakemberek is segítenek minket abban, hogy továbbra is magas színvonalú legyen a képzés, és így a leendő szakemberek segítségével a magyar vízilabda a nemzet egyik büszkesége maradhasson" - mondta.

Mocsai Lajos egyetemi docens, európai mesteredző, az Eb-re készülő férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya több mint három évtizede foglalkozik a TF tanáraként edzőképzéssel és az edzői munka gyakorlásával.

"Számomra kiemelten fontos a TF képzési és elméleti hátterének összekapcsolása a nemzetközi szintű gyakorlattal, versenyzéssel. Az edzői munkát a tehetséggondozás, a tehetségfejlesztés legszebb pedagógiai területének tekintem" - jelentette ki.

Storcz Botond olimpiai bajnok kajakozó, jelenleg szövetségi vezetőedző arra helyezte a hangsúlyt, hogy a sportszakmai ismeretek mellett a pedagógia, a pszichológia, a dietetika, a teljesítménydiagnosztikára fókuszáló sportélettan, illetve a menedzsment tudásanyag is nélkülözhetetlen a hosszú távú sikerességhez.

"Ezt a komplex tudásbázist Magyarországon a TF biztosítja a legmagasabb szinten, és ezzel évtizedek óta hozzájárul a magyar sport páratlan eredményességéhez. A londoni olimpiai sikerek után egyértelmű lett számomra: a sportolók hozzásegítése életük nagy céljához legalább akkora örömöt tud adni, mint amikor valaki versenyzőként ér el sikereket" - fogalmazott Storcz.

forrás: MTI

Nyílt Nap 2014

Nyílt Nap 2014

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, a TF, 2014. január 11-én szombaton 10.00 órától rendezi meg következő Nyílt Napját az Aulában (Budapest XII. Alkotás u. 44., Új épület).

Program

  • megnyitó
  • vezetői köszöntő
  • képzések, szakok ismertetése
  • e-learning tájékoztató
  • "Ők mondják" - interaktív beszélgetések olimpikon hallgatóinkkal
  • aerobik bemutató
A felállított standoknál kollégáink folyamatosan tájékoztatják az érdeklődőket. A helyszínen regisztrálók között a hónap végén értékes nyereményeket sorsolunk ki.

Mindenkit szeretettel várunk!

További információk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Házi TDK-ra még lehet jelentkezni!

A Házi TDK-ra még lehet jelentkezni!

Figyelem! Közkívánatra a Házi TDK jelentkezésének időpontját meghosszabbítjuk.  Új határidő: 2014. január 13. (hétfő) 24:00,  ekkor azonban valóban lezárul a rendszer.

A jelentkezéseket itt kérjük leadni.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!