;>
Archívum

2009.

TF és a Nemzeti Sportszövetség képviselőinek találkozója

TF és a Nemzeti Sportszövetség képviselőinek találkozója

Egyeztető megbeszélésre került sort a TF-en Dr. Tihanyi József dékán és Dr. Gémesi György az NSSZ elnöke között. A megbeszélésen tárgyalt együttműködési lehetőségeket mindkét fél pozitívan fogadta és megegyezés született egy közös cselekvési program kialakításában. A megbeszélésen részt vettek még Szántó Éva NSSZ főtitkár és Győrfi János NSSZ stratégiai főtanácsadó, valamint a TF részéről Dr. Bognár József tanulmányi és sportszakmai dékánhelyettes és Dr. Kozsla Tibor stratégiai és nemzetközi igazgató.
Godó Kitti bronzérme

Godó Kitti bronzérme

A XXI. Nyári Tajpeji Siketlimpiai Játékokon a női cselgáncsozók közül az 57-63 kg közötti súlycsoportban Godó Kitti friss diplomás hallgatónk bronzérmet szerzett.

A TFSE sportolójának sikere Magyarország és egyetemünk közös büszkesége!

Ezúton szeretnék köszönetet mondani Dr. Molnár Sándor elnök úrnak, aki lehetővé tette Kitti számára a TFSE keretei között történő zavartalan felkészülést, Dr. Németh Endre tanár úrnak és Horváth Tamás tanársegédnek, akik a technikai felkészítésben és az edzőpartnerek szervezésében segítették a munkát, Dr. Barna Tibor tanszékvezető úr útravaló tanácsaiért, búcsúszavaiért.

A fentieken kívül külön köszönet illeti:

  • Dr. Petrekanits Mátét a precíz állapotfelmérésekért, aktuális tanácsokért
  • Pálinkás József igazgató urat a zavartalan kollégiumi elhelyezés biztosításáért
  • a Pszichológia Tanszék oktatóit és sportpszichológus hallgatóit a mentális felkészítésért
  • valamint Mocsai Lajost, aki lehetővé tette Kitti szakváltását és tanulmányai zavartalan folytatását.

Dr. Berkes Péter az UEFA tervezett finanszírozási modelljéről

Dr. Berkes Péter az UEFA tervezett finanszírozási modelljéről

A Sportmenedzsment és Rekreáció tanszék adjunktusa, Dr. Berkes Péter ismételten értékes médiafelületeken fejthette ki véleményét a BrandTrend reklám- és sportmarketing-kommunikációs oldalon.

Az írás apropóját az adta, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) egy tisztességesebb finanszírozási modellt - amerikai mintájú salary cap - kívánna bevezetni az európai futballpiacokon.

A cikk itt olvasható.

Savvas Siamilis PhD védése

Savvas Siamilis PhD védése

Savvas Siamilis PhD hallgató védése 2009. szeptember 29-én 13 órakor lesz a Díszteremben. Témája: The effect of exercise and oxidant-antioxidant intervention on the levels of neurotrophins and free radicals in spinal cord of rats.

Témavezetője: Dr. Radák Zsolt, egyetemi tanár.

Tanszékvezetői leköszönő, és beköszöntés

Tanszékvezetői leköszönő, és beköszöntés

A Testnevelés-elmélet és Pedagógia Tanszék vezetéséről leköszönő Gombocz János és utóda, a tanszék vezetését átvevő Bognár József búcsúzó illetve beköszöntő előadást tart 2009. szeptember 24-én 15:00 órakor a TF Dísztermében.

A rendezvényre tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt!

A Testnevelés-elmélet és Pedagógia Tanszék munkatársai

Gyurta Dániel világbajnok úszó élménybeszámolója

Gyurta Dániel világbajnok úszó élménybeszámolója

Gyurta Dániel világbajnok úszó szeptember 23.-án (szerdán) élménybeszámolót tart 18:00-tól a TF Dísztermében. Meghívott vendégek: edzői, Széles Sándor mesteredző és Kovácshegyi Ferenc mesteredző, mestertanár, valamint a sportpszichológusa, Lénárt Ágota tanszékvezető egyetemi docens, utóbbi két fő a TF tanárai. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Az eseményen készült fotók megtekinthetők a galériában.

Dr. Berkes Péter a Gazdasági Rádiónak nyilatkozott

Dr. Berkes Péter a Gazdasági Rádiónak nyilatkozott

A Sportmenedzsment és Rekreáció tanszék adjunktusával a Gazdasági Rádió készített interjút. A nyilatkozat apropóját az adta, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) egy tisztességesebb finanszírozási modellt - amerikai mintájú salary cap - kívánna bevezetni az európai futballpiacokon.

A hanganyag itt hallgatható meg.

Nyílt TF túrák a Pilisbe és Tihanyba!

Nyílt TF túrák a Pilisbe és Tihanyba!

Természetjáró tábor választható tárgyként, nappalisok számára.

Részletes tájékoztató a szeptember 27-i egész napos pilisi túráról (Dera szurdok - Pilisszentkereszt - Vaskapu - Klastrompuszta), valamint az október 3-i, szintén egész napos túráról, amelynek helyszíne a Tihanyi félsziget. A Sportmenedzsment és Rekreáció Tanszék oldalán.

Dr. Tihanyi József előadása Rómában

Dr. Tihanyi József előadása Rómában

Dr. Tihanyi József tanszékvezető egyetemi tanár meghívott előadóként bevezető előadást tartott Rómában  (III. International Meeting on Rehabitation Medicine) 2009. szeptember 10-én az alábbi témában: Vibration as a possible rehabilitation tool in hemiparetic and quadriplegic people.
Dr. Berkes Péter az RTL Klub "Fél Kettő" című műsorában

Dr. Berkes Péter az RTL Klub "Fél Kettő" című műsorában

A Sportmenedzsment és Rekreáció tanszék adjunktusa, Dr. Berkes Péter az RTL Klub "Fél Kettő" című műsorában olyan  kérdésköröket érintett, hogy kik az igazi sztárok a sport világában? Melyek a sportolók személyes márkaépítésének főbb szempontjai? A műsor itt nézhető vissza.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!