Havanecz Krisztián volt a Klebelsberg Kuno Szakkollégium vendége

A Magyar Testnevelés és Sporttudományi Egyetemen tartott előadást a TF egyik oktatója és doktorandusza, Havanecz Krisztián, aki a sporttudomány területén folytat jelentős kutatásokat.

Az előadás témája „Motiváció, avagy miért érdemes a tudományt tanulni és művelni volt.
A programon a Klebelsberg Kunó Szakkollégium tagjai vettek részt nagy létszámmal és kellő lelkesedéssel. Havanecz tanár úr előadása szépen végigvezetett ívet írt le nem túl régi diákkorától egészen napjainkig, melynek soán is elmondta, hogyan alakult az ő kutatói karrierje, és mit érdemes tenni azért, hogy az erre motivált hallgatóság is kutatói babérokra törhessen.

Az előadás gerincét az adta, hogy az előadó igyekezett rámutatni, mennyire fontos a tudományos életben való tájékozottság, melyet leginkább szerinte szakcikkek és tudományos könyvek forgatásával lehet leghatékonyabban elérni. „Az életen át tartó tanulás a jó kutató egyik alapismérve”, erre több példát hozott. Ennél a témánál maradva Krisztián kifejtette, hogy a legszebb éveit az egyetemen töltötte, így nem véletlen, hogy friss diplomásként szinte azonnal visszajött e közösség berkeibe.

Alátámasztható az előadó hitelessége azzal, hogy több sikeres kutatás részese, és doktorjelölt már pár évnyi munka után. Ezt motiválatlan ember nem érheti el, így hinnünk kell neki, mikor azt mondja: „A kutatás csak annak való, akit igazán érdekel a tudomány, hiszen ezt nem pénzért vagy dicsőségért végzi az ember, hanem szinte pusztán kíváncsiságból és a társadalmi fejlődés érdekében.”

Az előadást színesítették még személyes történetek is, melyek segítettek megérteni, milyen nehézségekbe is ütközhet egy friss kutatójelölt a pénz-, motivációs és bürokratikus nehézségeken kívül.

Azt gondolom, aki ezt végighallgatva nem kap kedvet a kutatáshoz, annak talán még a Dubecz-féle Általános edzéselmélet sem fogja meghozni a kedvét.

Beszámolót készítette: 
Fekésházy Eszter
szakkollégiumi hallgató

2026. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!