Látogatás a Magyar Birkózó Akadémián

A Klebelsberg Kuno Szakkolégium tagjai a sikeres vizsgaidőszakot követően, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiára látogattak el.

A Csepelen található létesítményt Lőrincz Tamás olimpiai bajnok birkózó közreműködésével ismerhették meg az érdeklődők. A Szakkollégium növendékei a bemutató alkalmával betekintést kaptak az Akadémia működési rendszerébe, miközben magát az épületet is megnézhették. Többek között két birkózóteremet, egy konditermet és a VIP lelátót is megnézhették közelebbről, valamint az irodákba is bemehettek. A hallgatók nagy érdeklődéssel járták végig a modern és jól felszerelt rehabilitációra szánt szobákat is. 

Lőrincz Tamás kiemelt hangsúlyt helyezett az emeletre tartó lépcsősor falán kihelyezett képekre, amelyek a magyar birkózás múltjára tekintenek vissza és mutatják be a sikeres, egykori sportolókat, akikre nemzedékünk büszke lehet.

Látogatás a Magyar Birkózó Akadémián

Az olimpiai bajnok emellett beszélt a versenyek lebonyolításáról, az Akadémia keretrendszerében sportolók kollégiumi elhelyezkedéséről és iskoláztatásáról. Megemlítette, hogy a képzett mesteredzők a fizikai, testi képzésen túl megbecsült figyelemmel fejlesztik a sportolók mentális állapotát is. Utóbbi okán az épületben helyet kapott egy öltöző, amely a pszichológus által vezetett alkalmakra biztosít teret.

Összességében az odalátogatók átfogó képet kaphattak a birkózás múltjáról, jelenéről és a tervezett jövőképről.

Klebelsberg Kuno Szakkollégium,birkózás,Lőrincz Tamás,látogatás,Magyar Birkózó Akadémia