# küldöttgyűlés

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TESTNEVELŐ TANÁROK ORSZÁGOS EGYESÜLETE (MTTOE) 2002. évi küldött közgyűléséről

A küldött közgyűlés ideje: 2002. december 7. szombat 10.00 óra A küldött közgyűlés helye: Semmelweis Egyetem Budapest, Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF), Budapest XII. Alkotás u. 44. Főépület, Díszterem

A 147fő szavazati jogú küldöttből megjelent 118 fő. (1 sz melléklet).

1) Prof.Dr. Istvánfi Csaba elnök üdvözölte a megjelenteket, majd felkérte Dr. Jánosi György urat a gyermek-, ifjúsági és sportminisztert, hogy szóljon a közgyűlés résztvevőihez.

2) Dr. Jánosi György miniszter úr megköszönve a meghívást hangsúlyozta, hogy a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületét stratégiai partnernek tartja a minisztériumi fő törekvéseinek megvalósításában, különösen egy egységesebb nemzedék felnevelésében számítva s testnevelők segítéségre. A GYISM tervei között rövidtávú feladatként szerepel, hogy megvalósítsa az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottságának nemrég hozott határozatát, mely szerint erősíteni kell az iskolai testnevelés szerepét, valamint fokozatosan bővíteni kell a tanórai testnevelés kereteit. Ennek érdekében a minisztérium negyed milliárdos nagyságrendben biztosított forrást a 2003. évi költségvetésében, melyet az iskolai alapversenyek támogatására, a versenyrendezés-, az utazás költségeinek , valamint a felkészítő és kísérő pedagógusok munkadíjára kívánnak fordítani.

3) Ónodi Szabolcs alelnök, a közgyűlést levezető elnök javaslatot tett a közgyűlés tisztségviselőire, valamint a közgyűlés napirendjére, melyet a küldöttek elfogadtak.

Mandátumvizsgáló Bizottság: Vezető:Gyülvészi István (BAZ m.), Tagok: Fenyves Alajos (Baranya), Dr. Király Tibor  (Győr)
Szavazatszámláló Bizottság: Vezető: Bagyinszky Jenő (Nógrád), Tagok: Magony Tamás (Fejér m.), Dr. MagyarGyörgy (Esztergom)
Jegyzőkönyvvezető: dr. Vittek Lajosné
Jegyzőkönyv hitelesítő: dr. Kovács Etele, dr. Rigler Endre
Napirend: 1. Elnöki beszámoló és a Felügyelő Bizottság jelentése 2. Hozzászólások 3. Kitüntetések átadása.4) Dr. Istvánfi Csaba elnök a közreadott írásos “Beszámoló jelentés”-t kiegészítve elemezte az egyesület működését a megalakulástól napjainkig eltelt időszak. Megállapította, hogy az egyesület következetes munkájának köszönhetően az utóbbi két évben országos szintű szervezetté fejlődött. Jelenleg a 2100 taggal és 33 területi szervezettel működő egyesület képes az országban működő testnevelő tanárokat mozgósítani a feladatok megvalósítására. Az egyesület életében döntő fordulatot jelentett az 1999. március 13-án rendezett országos szakmai konferencia, ahol a testkultúrában érintett állami és társadalmi szervezetek többségének egyetértésével az az állásfoglalás született, hogy………”Első számú érdekünk, hogy a törvény erejével állítsuk meg ifjúságunk egészségének és életvitelének drasztikus romlását.”
Ennek szellemében – nélkülözve az Oktatási Minisztérium támogatását - folytatta munkáját az egyesület a megfogalmazott célok megvalósításáért. Elsősorban a közoktatásban meglévő mentális képzés aránytalan túlsúlyának visszaszorítása volt a cél a szomatikus képzés arányának növelésével. Az egyesület fő feladatának tekinti, hogy a mentális- és szomatikus képzésben jelenleg fennálló 93% – 7 %-s aránytalanságot megváltoztassa és elmozdítsa országunkat az európai összehasonlításban elfoglalt utolsó helyünkről.
Jelentős előrelépés volt az a közreműködés a törvényalkotókkal, melynek eredményeként törvényi lehetőség teremtődött az általános iskolák 1-4. osztályaiban a mindennapos tanórai testnevelés bevezetésére. Sajnálatos, hogy ezzel összefüggésben az eltelt 2 év alatt nem jelent meg központi intézkedés. Az egyesület -szervezetein keresztül – egyes önkormányzatoknál kezdeményezte a megoldásokat és Szolnok város példája bizonyítja, hogy van megoldás ott, ahol a 6-10 éves tanulók egészséges fejlődését jelentőségének megfelelően kezelik.
Az egyesület továbbra is lehetőségein belül kiemelten kezeli a mindennapos tanórai testnevelés általánossá válását az 1-4. osztályokban. Fontosnak tartja, hogy folytatódjon az Antall kormány ideje alatt szervezett tornaterem építés. Arra törekszik, hogy politikai döntés szülessen a hiányzó feltételek megteremtésére.

Az egészséges életmódra nevelés másik kritikus területe a fiatalok  drogfogyasztása. Sajnálattal veszik tudomásul a testnevelő tanárok, hogy ebben a munkában az illetékesek eddig nem számítottak közreműködésükre annak ellenére, hogy ehhez a munkához egyetemi szintű képzésben részesültek tanulmányaik során. Az egyesület ezennel -az érintett hatóságok képviselőinek jelenlétében- felajánlja az együttműködést.

5) Dr. Rigler Endre az MTTOE Felügyelő Bizottság elnökének beszámolója (2.sz. melléklet)

6) Hozzászólások:
Parti Zoltán (Oktatási Minisztérium főosztályvezető-helyettes) a testnevelő tanárok helyzetét elemezve hangsúlyozta egyedülálló szerepüket az iskolai nevelő oktatómunkában. A 2004. év a sportra nevelés éve lesz. Várhatóan lehetőség nyílik majd a testnevelés tantárgy méltó helyre emelésére a tantárgyak rendszerében.

Szlatényi György (Magyar Diáksport Szövetség főtitkára) eredményesnek ítélte az MTTOE-MDSZ között kötött együttműködés megállapodásban foglalt feladatok teljesítését. Ismertette, hogy az MDSZ-ben dolgozó szakemberek 80 %-a egyben MTTOE tag. Tájékoztatást adott a diákolimpiák sportágainak bővítéséről (rövidpályás gyorskorcsolya, tollaslabda, rsg, grundbirkózás) és a bevezetésre kerülő kultúrprogramról. Felkérte az MTTOE elnökét, hogy legyen előadója az áprilisban rendezendő diáksport konferenciának.

Dr. Bihari Ágnes (ÁNTSZ Fővárosi Központ főorvosa) ismertette az ÁNTSZ vizsgálati eredményeit, amely 5350 iskolára terjedt ki. A 63 szempontot tartalmazó vizsgálat szerint csupán az iskolák 13 %-a felelt meg a higiéniai követelményeknek. A testneveléssel kapcsolatos vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy az iskolák 20 %-ában nincs fedett létesítmény a testnevelés tanítására, 50 %-ában nincs lehetőség a tisztálkodásra és 40 %-ában nem megfelelőek a tárgyi feltételek a szabadidőben történő sportolásra. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a tanulók egészségbizonyítványt is kapjanak a tanulmányi értesítőhöz, amiben értékelik az önmagukhoz mért fizikai teljesítőképességüket és egészségi állapotukat.

Dr. Jávor András (Egészség Évtizede Johan Béla Nemzeti Program igazgatója) ismertette a program lényegét, melynek elsőrendű törekvése az ifjúság egészségfejlesztése. Ennek során megkülönböztetett figyelem jut az iskolára. A szakemberek szerint a dohányzás és a mozgáshiány a fő oka az ország lakosságánál tapasztalható elszomorító egészségügyi mutatóknak. A helyzet javításában nélkülözhetetlennek tartja a civil szervezetek és az önkormányzatok együttműködését. Együttműködési megállapodást javasolt az MTTOE.vel. A helyi programok kidolgozásában és végrehajtásában számít a testnevelő tanárokra. Reményét fejezte ki, hogy az MTTOE lesz az egyik pozitív példa, mint füstmentes egyesület.

Cziráki Péter (Zöld pont képviselője) az Európa Uniós országok népességének sportolási szokásait ismertette. Felhívta a figyelmet a 2004. évi civil sport évére, amely rendkívüli lehetőséget ad az iskolai testnevelésben dolgozó szakemberek számára. Törekvéseik között szerepel a testnevelési és sport szakemberek nemzetközi fórumának rendszeres működtetése, a korszerű és módszertani eljárások népszerűsítése, valamint olyan programok indítása, melyek emelik a testnevelés rangját a tantestületekben. Együttműködési megállapodást javasolt az MTTOE és a Zöld pont között.

Dr. Felvinczi Katalin (Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgató) hangsúlyozta, hogy a drogmegelőzés legfontosabb színtere az iskola, ahol minden pedagógus közreműködésére számítanak. A testnevelő tanárok legfontosabb feladatának a mozgás megszerettetését, a rendszeres mozgás feltételeinek biztosítását és szakszerű irányítását tartotta fontosnak. Jelentős változás akkor várható, ha a mozgás okozta örömélmény erősebbé válik a drog által okozott örömélménynél. Tapasztalatok szerint a serdülő kor végén egyre kevesebbet mozognak a fiatalok. Ebben -véleménye szerint- szerepet játszik a testnevelésben tapasztalható teljesítmény centrikusság, ami árt a mozgás szeretetének.

Hangsúlyozta, hogy a drogmegelőzési munkában fontosnak tartják és igénylik a testnevelő tanárok együttműködését.

Bakonyi Tibor (Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottság elnöke) egyetértett az Európai Bizottság “A sport európai éve 2004.” című programhoz a Zöld Pont civil szervezetnek a magyarországi helyzettel megfogalmazott értékelésével. Szükségesnek tartja, hogy a közoktatás jelenlegi keretei között ki kell nyilvánítani, hogy a tanórán kívüli sport nem képes az egészségmegőrzésben neki szánt szerepet betölteni. Csak a kötelezően órarendben állított mozgással érhetünk el eredményeket. A testnevelő tanári szakma reformjának szükségességét hangsúlyozva kiemelte, olyan irányú változatásra van szükség, hogy az iskolai testnevelés és sport legfontosabb célja a sportos egészséges életmód iránti igény megteremtése legyen. Ismertette az általa vezetett bizottság 2002. októberi állásfoglalását, mely szerint a bizottság szorgalmazza a mindennapos tanórai testnevelés törvényi kereteinek szélesítését és az ezzel összefüggő feltételrendszer alkotmányos biztosítását. Mint a fővárosi önkormányzat alpolgármestere kijelentette, hogy jelentős változtatásokat terveznek a főváros testkultúrájában, melyhez kéri az MTTOE és fővárosi szervezetének közreműködését.

Fogarassi Deák Valéria (Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottságának elnöke) példásnak ítélte az egyesület törekvését, mely nemzeti ügyet szolgál. A mindennapos tanórai testnevelés bevezetését rendkívül fontosnak tartja és biztosította az egyesületet, hogy a civil szervezetekkel karöltve minden lehetséges törvényalkotó fórumon támogatni fogja az egyesület törekvését. Jelezte, hogy ettől az évtől a civil szervezetek támogatásáról erre a feladatra létrehozott kuratórium fog dönteni.

Dr. Fehérné dr.Mérey Ildikó (“Józan Élet” Egészség- és Családvédő Országos Szövetség társelnöke) hiányolta, hogy a “Nemzeti stratégiai mozgásprogram” nem szerepel az Egészség Évtizede Johan Béla Nemzeti Programban. Felhívta a figyelmet, hogy az iskolákban törvényileg előírt teljesítménymérés egységes módszerekkel történő végrehajtása nélkül nincs lehetőség annak objektív megítélésére, hogy ifjúságunk fizikai teljesítőképessége hogyan alakul. Szükségesnek tartja, hogy a tanulók egészségügyi lapján szerepeltessék a fizikai teszteredmények adatait.

Béres Sándor (testnevelő tanár MTTOE Nagykanizsai szervezet) kifogásolta, hogy a sporttal foglalkozó média nem értékeli a testnevelő tanárok utánpótlás-nevelésben, és a versenysport élvonalában végzett tevékenységét és eredményeit.

Dr. Istvánfi Csaba ismertette Somhegyi Annamária (Szociális-, Egészségügyi, és Családügyi Minisztérium főtanácsos) és Kiss Éva Zsuzsanna (ÁNTSZ Fővárosi Intézete főorvos) levelét, amelyet a küldött közgyűléshez intézett.

Ónodi Szabolcs (Tolna megyei Testnevelő Tanárok Egyesületének elnöke) hangsúlyozta, hogy a testnevelő tanári munka minőségének javítása, az érdekeltség és a szakmai megújulás érdekében az alábbi intézkedésekre lenne szükség:

  • le kell választani a szakmáról a politikát;
  • a szakértők és szaktanácsadók az iskolában dolgozzanak nagyobb hatáskörrel;
  • az MTTOE által működtetett szakkollégium lássa el szaktanácsadást;
  • 7 évenként kapjanak a testnevelők 1 éves alkotói szabadságot továbbképzésre (hospitálás, szaktanácsadás, ösztöndíjas tudományos munka stb.);
  • az alkotói szabadságon lévőket a fiatal diplomások helyettesítsék.
7) Dr. Istvánfi Csaba a hozzászólásokra válaszolva kijelentette:
  • a nyugati országok eredményes módszereinek automatikus átvétele a testkultúra feltételeinek különbözősége miatt veszélyes és ezért nem lenne helyes;
  • a feltételek rendelkezésre állnak a Kormány Egészségügyi Programjában való együttműködéshez.
Javasolta a küldötteknek, hogy a beszámolók elfogadásának szavazásakor nyilvánítsanak véleményt az alábbiakról is:
  • az MTTOE Fővárosi Szervezetének ügyvezető elnöki tisztségére a Közgyűlés kérje fel Dr. Reigl Mariann Phd. egyetemi docenst, az MTTOE Felügyelő Bizottságának tagját;
  • 2003. évben az MTTOE területi és tagszervezetei tartsanak közgyűlést.
8) A küldöttek ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták az elnökségi-, a felügyelő bizottsági beszámolókat, valamint az MTTOE elnökének javaslatát.

9) Kitüntetések átadása

  • MTTOE kitüntető oklevelek – Átadó: Dr. Istvánfi Csaba (3. sz. melléklet)
  • MTTOE aranyérem kitüntetések – Átadó: Dr. Istvánfi Csaba (4. sz. melléklet)
  • Gyermek-, Ifjúsági és Sportminiszter elismerő oklevelei – Átadó: Dr. Jánosi György miniszter. (5 sz. melléklet)
  • MOB elnökség elismerő oklevele – Átadó: Medvegy Iván szakmai főmunkatárs (6. sz. melléklet)
  • Fair Play Díj – Átadó: Dr. Kamuti Jenő olimpiai bajnok a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke. (7. sz. melléklet)
  • Matolay Elek életműdíj – Méltató: Dr. Kovács Etele kuratóriumi elnök, átadó: Dr. Istvánfi Csaba (8. sz. melléklet)
10) Dr. Istvánfi Csaba a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének elnöke

zárszavábanköszönetet mondott a küldötteknek. A közelgő ünnepekre kifejezte jókívánságait és a 2003. évre erőt, egészséget, eredményes munkát kívánt a közgyűlés résztvevőinek. A küldött közgyűlést bezárta.

1.sz. melléklet – Szavazati jogú küldöttek száma

Szervezet küldöttek száma
Baranya megye és Pécs Város 5 küldött
Békés megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete 5 küldött
MTTOE Borsod Abaúj Zemplén Megyei Szervezete 4 küldött
MTTOE Dunaújváros Városi Szervezete 5 küldött
MTTOE Esztergom Városi Szervezete 3 küldött
MTTOE Fejér Megyei Szervezete 5 küldött
MTTOE Főváros I. kerületi Szervezete 3 küldött
MTTOE Győr Városi Szervezete 6 küldött
MTTOE Hajdú Bihar Megyei Szervezete 3 küldött
MTTOE Heves Megyei Szervezete 6 küldött
MTTOE Hódmezővásárhely Városi Szervezete 1 küldött
MTTOE Jászsági Szervezete 5 küldött
MTTOE Jász Nagykun Szolnok Megyei Szervezete 4 küldött
MTTOE Kecskemét Városi Szervezete 4 küldött
MTTOE Keszthely Körzeti Szervezete 3 küldött
MTTOE Kiskunfélegyháza Városi Szervezete 2 küldött
Testnevelő Tanárok Kőbányai Egyesülete 3 küldött
MTTOE Mór Városi Szervezete 4 küldött
MTTOE Nagykanizsa Városi Szervezete 4 küldött
MTTOE Nógrád Megyei Szervezete 8 küldött
Somogy Megyei Testnevelő Tanárok Szövetsége 6 küldött
MTTOE Sopron Városi Szervezete 3 küldött
MTTOE Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Szervezete 4 küldött
MTTOE Százhalombatta Városi Szervezete -
MTTOE Szeged Városi Szervezete 3 küldött
Tolna Megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete 6 küldött
Vas Megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete 2 küldött
MTTOE Vác és Vonzáskörzeti Szervezete 3 küldött
MTTOE Veszprém Megyei Szervezete 5 küldött
MTTOE Zalaegerszeg Városi Szervezete 3 küldött
Megjelent szavazati jogú küldöttek összesen 118 fő
MTTOE szavazati jogú tagjai összesen: 147 fő Ebből megjelent: 118, megjelenés : 80 %

2. sz. melléklet

Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete A Felügyelő Bizottság jelentése. Küldött közgyűlés 2002. december 7.

A Felügyelő Bizottság egyetért az elnökség beszámolójával és értékesnek tartja az egyesület két éves tevékenységét. A 12 évvel ezelőtt alakult egyesület az utóbbi két évben következetesen továbbfejlesztette kapcsolatrendszerét, újabb befolyásos együttműködőket sikerült megnyernie a tervezett feladatok sikeres végrehajtásához.

Az eltelt időszakban alakult tagszervezetekkel egyesületünk földrajzilag behálózza az országot, képes mozgósítani a testnevelő tanári társadalmat.

Tovább nőtt az egyesület tekintélye a törvényhozó testületekben, egyre több fórumon igénylik az egyesület véleményét, állásfoglalását.

Céljaink megvalósításában jelentős állomás volt az Ifjúsági és Sportminisztériummal kötött együttműködési megállapodás. Ennek keretében kapott anyagi támogatás jelentősen bővítette az iskolák sportéletét. Reméljük ez az anyagi segítség a jövőben tovább növeli a sportolási alkalmakat az iskolákban.

Legjelentősebb szakmai eredménynek értékelhetjük a mindennapos testnevelés törvényi keretének megteremtésében végzett közreműködésünket. Az általános iskolák 1-4. osztályában törvényileg előírt heti 5 óra órarendi testnevelés most ugyan csupán lehetőség és azt a feladatot adja nekünk, hogy azon kell dolgoznunk, hogy az iskolák döntő többségében meg is valósuljon. Itt meg kell jegyezni, hogy sikeresen vettünk részt abban a munkában, amelynek következtében a 2002. évi közoktatási törvény módosítása során  -a tervezettel ellentétben- továbbra is érvényben maradt az 1-4. osztályokra vonatkozó mindennapos testnevelés előírása.

A mondás szerint: “Minden fénynek van árnyéka!” Ez a mi esetünkben is igaz.

Korábban elhangzott, hogy behálózzuk az országot. Ugyanakkor azt is be kell vallani, hogy ez nem érvényes a fővárosban. A Fővárosi Szervezet kényszerpihenője Butor Klára kolléganő, korábbi elnök távozása óta tart. Azóta nincs működő szervezete a több, mint 100 testnevelő tanárnak, akik korábban kitöltötték a belépési nyilatkozatot a Fővárosi szervezetbe. Ezt sürgősen meg kell oldani az egyesület elnökségének.

Az egyesület és a tagszervezetek közötti együttműködésben is van bőven javítani való. Néhány ezekből:

  • jó néhány szervezet nem pályázott anyagi támogatásra, mellyel élénkíthette volna a diáksportot működési területén;
  • szervezeteink egy része nem vette igénybe az egyesület által biztosított kitüntetési lehetőségeket;
  • néhányan “elfelejtettek” közreműködni a közgyűlési beszámoló jelentés elkészítésében, vagyis nem küldtek működésükről információt;
  • sajnálatos, hogy a pályázatok pénzügyi elszámolása az esetek többségében nem a meghatározott határidőn belül érkezik és ezzel a minisztérium felé történő elszámolást akadályozza;
  • általában javításra szorul a határidők betartása;
  • nincsenek kellően kihasználva az elektromos információáramoltatásban rejlő lehetőségek.
Egyesületünk működését újjáalakulásunk óta anyagilag is támogatja a Magyar Olimpiai Bizottság. Az országgyűlés társadalmi bizottságától pályázati úton elnyert évenkénti támogatás is segítséget jelent, mert ebből tudjuk fedezni nélkülözhetetlenül fontos eszközök egy részének beszerzését. Reméljük a támogatás várható növekedése is jelezni fogja együttműködésünket. A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Főiskolai Karának vezetése jelentős támogatást ad egyesületünknek, hogy térítés nélkül biztosítja működésünk alapfeltételeit.

A minisztériumi támogatással jelentősen megnövekedtek a gazdálkodással összefüggő feladatok.

A két éves kiadások döntő többségét a pályázatok- és a tagszervezetek működési támogatása tette ki. Jelentős költséget jelentett a testületi ülések alkalmával kifizetett útiköltség térítés, ami két év alatt meghaladta a másfél millió forintot. Ez a tény is indokolja a decentralizáltabb szervezet irányítás fokozását. Az országgyűlés társadalmi szervezetek bizottságától kapott támogatást számítógép parkunk kiépítésére és folyamatos fejlesztésére fordította az egyesület. A különböző rendezvények költségei, irodaszer, postaköltség, nemzetközi tagsági díj, alkalmi munkadíjak és megbízások szerepelnek a két évet átfogó elszámolásban.

A Felügyelő Bizottság tartalmilag és számszakilag kifogástalannak minősíti a gazdasági vezető által elkészített költségvetési beszámolót. A Bizottság megítélése szerint az egyesület gazdálkodását a megfontoltság a céltudatosság és fegyelmezettség jellemezte. Az áttanulmányozott dokumentumok is ezt igazolják. Reméljük, hogy a Felügyelő Bizottság értékelésével a tagszervezetek is egyetértenek.

Kérem a tagtársakat, hogy javaslataikkal, kezdeményezéseikkel segítsék továbbra is az egyesület munkáját.

Megtisztelő bizalmukat -amely révén a Felügyelő Bizottságban dolgozhattak- ezúton is megköszönöm, s egyben kérem a beszámolókhoz jóváhagyó egyetértésüket.

A közelgő ünnepekre tekintettel Önöknek és családjuknak minden jót kívánok!

3 sz. melléklet

A MagyarTestnevelő Tanárok Országos Egyesülete intéző bizottsága és a tagszervezetek elnökségeinek javaslata alapján a tanulóifjúság testnevelésében és sportjában végzett kiemelkedő munkásságáért

MTTOE aranyérem

kitüntetésben részesültek a következő testnevelő tanárok

Pap Dezső – Baranya megye – Pécs város, Prohászka Zsolt – Békés megye, Szigeti István – Békés megye, Lőrincz Béla – Borsod-Abaúj-Zemplén megye,Takács Zoltán – Budapest I.kerület, Gózon Gyula – Budapest I. kerület, †Nyulasi Sándor – Dunaújváros, Liszi Ferenc Dunaújváros,Pokrovenszki László – Fejér megye, Dr. Király Tibor – Győr város, Vén Lajos – Győr város, Deme Ferenc – Hajdú Bihar megye, Angyal Péter – Heves megye, Szöginé Kotormán Zsuzsa – Hódmezővásárhely város, Gados Gyuláné – Jász – Nagykun – Szolnok megye, Probojáczné Túri Éva – Kecskemét, Bujáki Tibor – Keszthely terület, Muszatics László igazgató- Keszthely terület, Mayer Erika – Kiskunfélegyháza, Széles István – Kőbánya, Németh Judit – Kőbánya, Molnár István – Mór, Kalmár Ibolya – Nógrád megye, Gölt János – Somogy megye, Nyikos Tivadar – -Sopron, Remenyik Imréné – Sopron, Varga János – Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Harcsa Zoltán – Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Fekete Józsefné - Szeged, Fazekas Gáspár – Tolna megye, Magyariné Oroszi Zsuzsanna – Vác, Mozsdényi József – Veszprém megye, Csiszár Attila – Zalaegerszeg

4. sz. melléklet

A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete a tagszervezetek elnökségeinek javaslata alapján a tanulóifjúság testnevelésében és sportjában végzett kiemelkedő munkásságáért

Elismerő Oklevéllel

tüntette ki a következő testnevelő tanárokat

Erdeiné Békési Valéria – Baranya megye – Pécs város, Lépold Endréné – Baranya megye – Pécs város, Perényi Csilla – Főváros I.kerület, Mosonyi Jánosné - Főváros I.kerület, Ruffing Péter – Dunaújváros,Kréter Béláné – Dunaújváros, Csörgöl Lajos – Fejér megye, Őze László – Fejér megye, Birtók Judit – Hajdú Bihar megye, Szombathy András – Hajdú Bihar megye, Sóskúti Péter – Heves megye, Tarsoly Imre – Heves megye, Dajkáné Szűk Beáta – Jász-Nagykun-Szolnok megye, Bagyinszki Géza – Jász-Nagykun-Szolnok megye, Nagy Balázs – Kőbánya, Zvara Emil – Kőbánya, Skrobák László – Mór, Szabó Zsolt – Nógrád megye, Tillmann Rezső – Nógrád megye, Illés Istvánné – Somogy megye, Szijjártó Miklós – Somogy megye, Polczer Alida – Sopron, Székely Csaba – Sopron, Serer Tamás – Tolna megye, Schneider Géza – Tolna megye, Vargáné Zsadányi Éva – Vác, Tribel András – Veszprém megye, , Bozó Tamás – Zalaegerszeg, Csapó Béla – Zalaegerszeg, Rozmán Sándor – Zalaegerszeg

5. sz. melléklet

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium vezetője a Magyar Testnevelő Tanárok Egyesülete elnökének felterjesztése alapján elismerő oklevéllel tünteti ki azokat a területi szervezetek vezetőit, akik kiemelkedő munkát végeztek az iskolai testnevelésben és diáksportban, a versenysport utánpótlás-nevelésében, valamint sportrendezvények szervezésében.

A GySIM Elismerő Oklevelét kapták:

Fejér megyéből: Magony Tamás testnevelő tanár, a Fejér megyei Szervezet titkára Jász-Nagykun-Szolnok megyéből:Nagy Györgyné testnevelő tanárnő, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szervezet elnöke Kiskunfélegyháza városból: Nikolicsné Szabó Erika testnevelő tanárnő, a Kiskunfélegyházi Szervezet elnöke Mór városból: Nagy István testnevelő tanár, a Móri Szervezet elnöke Százhalombatta városból: P.Balogh Éva testnevelő tanárnő, a Százhalombattai szervezet elnöke Vác városból: Szikora Gyulatestnevelő tanár, a Váci Szervezet elnöke

6 sz. melléklet

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége a Magyar Testnevelő Tanárok Egyesülete elnökének felterjesztésére elismerésben részesíti azokat a területi szervezetek vezetőit, akik az iskolai testnevelésben és diáksportban, valamint az olimpiai mozgalom terjesztésében kiemelkedő munkát végeztek.

A MOB Elnökség Elismerő Oklevelét kapta:

Baranya megyei és Pécs városi Szervezet elnöke: Fenyves Alajos Dunaújváros Városi Szervezet elnöke: Horváth Lászlóné A Jászsági Szervezet elnöke: Sebőkné dr. Lóczi Márta A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szervezet elnöke: Máté János Szeged Városi Szervezet elnöke: Szabó József Veszprém megyei Szervezet elnöke: Bácskai Sándor Zalaegerszeg Városi Szervezet elnöke: Kovács Zsuzsanna

7 sz. melléklet

Az MTTOE a tagszervezetek felterjesztése alapján 3 pályázatot nyújtott be a Fair Play Bizottsághoz a 2002. évi Fair Play díjra. Az illetékes Bizottság valamennyi pályázatot elfogadta.

Fair Play díjban részesültek 2002. évben

Demeter Antal testnevelő tanár, a Szervátius Jenő Általános Iskola igazgatója, az Iskolai Síoktatók Egyesületének elnökhelyettese.

Indoklás: Testnevelő tanárként és iskolaigazgatóként eltökélt híve az egészséges életmód terjesztésének. A Főváros X. kerületében, Kőbányán hosszú idő óta példamutatóan és kiemelkedően támogatja a testnevelést tanító pedagógusokat és az iskolai testnevelés érdekeit. Vezetői magatartásával jelentős szerepet játszik a sport tisztaságának a Fair Play szellemének megőrzésében.

Őze László, a szabadbattyáni Általános Iskola testnevelő tanára

Indoklás: A Szondi apródjai elnevezésű országos verseny döntőjén tanusitott önzetlen és sportszerű magatartásának eredményeként, a versenybíróság a kihirdetett téves eredményeket visszavonta és a valóságnak megfelelő sorrendet hirdetett ki. Őze László tanár úrnak köszönhető, hogy az országos versenyen valóságnak megfelelő sorrend alakult ki, így a sporttalálkozó sportszerű keretek között fejeződhetett be.

Bokodi Balázs, a Hunyadi Diák Sport és Kulturális Egyesület sportolója

Indoklás: Bokodi Balázs saját győzelmi esélyeit önzetlenül feláldozva segítette győzelemre klubtársát a Debrecenben rendezett felnőtt atlétikai bajnokságon.

8 sz. melléklet

A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete 2002. évben kimagasló testnevelő tanári munkásságáért

Matolay Elek Életműdíjjal tünteti ki

dr. Lindner Ernőnét (szül: Gecső Zsuzsát)

1915 május25-én, Budapesten született. Örömmel látjuk, hogy ezt a szép életkort jó erőben, egészségben, kiváló fizikai és szellemi kondícióban érte meg.Elemi iskoláinak első 4 évét a budapesti angolkisasszonyoknál majd az ausztriai Szent Pöltenben végezte, ahol már szinte a gyermekkorban magas fokú német nyelvtudásra tett szert.Középiskolai tanulmányait kitűnő érettségi bizonyítvánnyal a Budapesti Állami Mária Terézia Gimnáziumban fejezte be.

Kezdetben gyermekorvos szeretett volna lenni, de a mozgás és a sport szeretete a TF felé irányította. Az 1934-35. tanévben sikeres felvételi vizsga után kezdte meg tanulmányait a TF-en.

A TF-re való bekerülés már abban az időben sem volt könnyű, mivel akkor évfolyamonként csak 20 fiút és 20 leányt vettek fel. Szorgalma és jó szervezőkészsége elismeréseként negyedéves korában megválasztották a TFSC diák tanárelnökének. A TF-s tanulmányait kitűnő eredménnyel zárta és 1938. június 11-én átvette a középiskolai testnevelő tanári diplomáját.

Kiváló minősítésű diplomájának elismeréseként a főiskola vezetőinek javaslatára a Villányi úti Szent Margit Gimnáziumban, mint óraadó tanár kezdhette meg testnevelő tanári tevékenységét. Az iskolában német nyelvű tagozat is működött, ahol a testnevelési órákat német nyelven vezette.

Az 1938/39-es tanévtől azért, hogy a heti kötelező óraszámot elérje a Brunszvik Teréz Óvónőképzőben is tanított testnevelést, ahol nevelőtanári feladatokat is ellátott.

Munkájának elismeréseként 1939. szeptemberétől kinevezett tanár lett a Szent Margit Gimnáziumban és ettől kezdve vezető tanárként irányította a TF hallgatók tanítási gyakorlatait is. Az 1949-es évektől az egyházi irányítás alatt működő iskolákat államosították, az egyházi rendeket feloszlatták. A Gimnázium nevét Martos Flóra névre változtatták. Az ott tanító nővéreket elbocsátották.A vezető tanári feladatkörben végzett kiemelkedő munkásságáért meghívást kapott 1951-ben a TF Testnevelés elmélet tanszékére, ahol a tanítási gyakorlatok megszervezését és irányítását végezte.Több, mint egy évtizedes oktatási-nevelési tapasztalatait, német, angol, olasz és francia nyelvtudását tovább gazdagította a fejlettebb európai országok tanárképzésére vonatkozó ismeretek tanulmányozásával.

Ezt a szépen ívelő testnevelő tanári pályafutást törte meg az 1956-os forradalmat követő tisztogatás. 1958-ban azzal az indokkal távolították el a TF-ről, hogy egyénisége alkalmatlan a leendő pedagógusok marxista-leninista szellemben történő nevelésére.

A TF-et elhagyva Budakeszin a Budai Nagy Antal Gimnáziumban sikerült elhelyezkednie, ahonnan 1972-ben a tanév végén vonult nyugdíjba. Ezután 7 évig óraadóként tanított.

A hazánkban 1989-ben lezajlott politikai rendszerváltás után először a TF-en, majd a Városházán megtartott központi állami ünnepségen rehabilitálták és átvette az alábbi szövegű emléklapot: ” Nemzet sorsát és történelmét formáló nehéz időkben tanúsított példamutató helytállásáért”.Szakmai rehabilitációját megerősítve a TF Egyetemi Tanácsa 1991. március 1-i hatállyal címzetes egyetemi tanári címet adományozott részére.

Dr. Lindner Ernőné, Zsuzsa néni a testnevelő tanári pályát mindvégig hivatásnak tekintette és hosszú pályafutása során az ismeretek átadásán túl tanítványait gyermekszeretetre és az emberi értékek megbecsülésére nevelte. Tanítványai közül 15-en választották hivatásul a testnevelő tanári pályát, közöttük saját leánya is. Zsuzsa néni gazdag életútját meleg családi szeretetben töltötte. 1944-ben ment férjhez. Öt gyermeke és 15 unokája van, akiknek a gondozásában, nevelésében ma is aktívan vesz részt. Az egyik kis unokáját például latinra tanítja. Szakmájától a mai napig nem vált meg. Alma Máterében, az öregdiákok megalakították a Budai Margitosok Baráti Köre elnevezésű civil szervezetet, amely elsősorban karitatív tevékenységet folytat. Ilyen irányú munkájának elismeréseként, valamint iskolája hagyományainak ápolásáért, a “Margitos szellem megőrzéséért” II. János pápa nevére szóló elismerésben részesítette.

Ma 88. életévében testnevelő tanárként is aktív. Iskolája öreg diákjainak és a baráti kör tagjainak hetente “szeretet tornaóra” elnevezéssel kondicionáló foglalkozást tart. Kívánjuk, hogy tegye ezt jó egészségben minél tovább.

Isten éltesse Zsuzsi nénit még sokáig!

Fogadja egyesületünk legmagasabb kitüntetését a Matolay Elek életműdíjat, mint a testnevelő tanári társadalom elismerését és nagyra becsülését, melyet nagy-nagy szeretettel adunk át.

A hangfelvétel alapján szerkesztette: Gyenge József MTTOE titkár Jóváhagyta: Dr. Istvánfi Csaba elnök

"A Testnevelő Tanárok Nógrád megyei Egyesülete december 10-én, hétfőn tartja testnevelési fórummal egybekötött küldöttgyűlését Salgótarjánban a Hotel Medvesben, amely a tanulóifjúság egészségének, edzettségének érdekében szükséges összefogást hirdeti meg. Bagyinszki Jenő, az egyesület megyei elnöke adott előzetes helyzetelemzést és vázolta az elképzeléseket." – (Nógrád megyei Hírlap XII. évf. 283. sz. 2001. december 6.)

Az egyesület elnöke a helyi összefogás érdekében az iskolafenntartókkal és az önkormányzatokkal keresi az együttműködés és a fejlesztés lehetőségeit. Ennek érdekében a megye különböző településein rendezett fórumokat és kihelyezett elnökségi üléseket. Mivel Nógrád megyében nincs pedagógusképző intézmény, az egyesület a testnevelő tanárok továbbképzése érdekében szakmai bemutatókat, tapasztalatcseréket és sí táborokat rendezett. A testnevelő tanárok munkájának megbecsülése érdekében kitüntetéseket adományozott és kezdeményezett, ahol huszonhatan kapták meg a “Testnevelésért” megyei kitüntetést, tizennégyen az MTTOE aranyérmét. Javaslatukra nyolcan “Diáksportért”, tizenhatan országos sportkitüntetést, hatan pedig a “Nógrád Sportjáért”, illetve az azt felvátó Bérczy Károly – díjat.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!