• Operadélelőtt a TF-en Pavlik Gábor műsorvezetésével

    A TF100-as eseménysorozat keretében Bellini, Bizet, Erkel, Händel, Pucccini, Rossini és Verdi operáiból csendülnek fel népszerű részletek március 27-én 10.30-kor a TF aulájában sorra kerülő operadélelőttön. A házigazda szerepében az egyetem egyik ikonikus alakja, dr. Pavlik Gábor.

  • Rekordszámú jelentkező a TF-en

    A 2025. évi általános felvételi eljárás jelentkezési statisztikái alapján elmondható, hogy az elmúlt száz évet figyelembe véve a jubileumi esztendőben érkezett a legtöbb jelentkezés az idén 100 éves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre (TF).

  • Bejárás a TF Games helyszínén: harmadéves sportszervezők a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban

    Több száz emlék, több száz hallgató, 100 százalék TF.

  • Együttműködési megállapodást kötött a TF és a Vasas

    Hosszú távú stratégiai és sportszakmai együttműködésről állapodott meg az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a főváros egyik kiemelt egyesülete, a Vasas Sport Club.

  • European Olympic Laurel-díjat kapott az idén 100 esztendős TF

    Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) European Olympic Laurel-díjjal szombat délelőtt tüntette ki a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő, az 1925-ben Testnevelési Főiskolaként (TF) alapított Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet. Az intézmény rektora, prof. dr. Sterbenz Tamás az EOC közgyűlésén, Frankfurtban a szervezet görög elnökétől, Szpirosz Kapralosztól vette át a rangos elismerést.

Értékes helyezés Oslóból
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 21.

Ötödik helyen végzett a TF-es műkorcsolyázó, Vlasenko Alekszandr az Oslóban megrendezett nemzetközi versenyen, amivel értékes világranglistapontokat is szerzett.

Meghívó szakkollégiumi előadásra
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 21.

A Klebelsberg Kuno Szakkollégium tisztelettel meghívja Önöket dr. Kopper Bence „Miért utálom a statisztikát, de mégis használom – a statisztikai számítások buktatói” című előadására.

Operadélelőtt a TF-en Pavlik Gábor műsorvezetésével
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 20.

A TF100-as eseménysorozat keretében Bellini, Bizet, Erkel, Händel, Pucccini, Rossini és Verdi operáiból csendülnek fel népszerű részletek március 27-én 10.30-kor a TF aulájában sorra kerülő operadélelőttön. A házigazda szerepében az egyetem egyik ikonikus alakja, dr. Pavlik Gábor.

Nőnapi Multilabdakupa és Roundnet sportági bemutató a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 20.

Az Európai Sporthét keretében 2024. októberben rendezett női multilabdakupa sikerére építve idén március 12-én újra sokszínű mezőnnyel szervezték meg TF-en a multilabdakupát.

Kiemelkedő érdeklődés a TF Nemzetközi Edzőképző Tanfolyama iránt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 20.

Rekordszámú jelentkezés érkezett a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) legjelentősebb nemzetközi képzésére, a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamra, azaz a NET-re. 

Atlétika: az Eb után a vb-n is rajthoz áll a TF-es Enyingi Patrik
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 20.

A kínai Nankingban rendezik a hétvégén a fedett pályás atlétikai világbajnokságot, amelyen a TF-en tanuló Enyingi Patrikért is szoríthatunk.

TF-es emléktáblák egy helyen – Nemerkényi Krisztina könyvajánlója
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 19.

A TF több szobra és emléktáblája is szerepel a tavaly decemberben megjelent „Emléktáblák a Hegyvidéken – Kőbe, fába, fémbe vésett emlékek a XII. kerületben” című könyvben. Nemerkényi Krisztina könyvajánlója.

Március 27-én kísérik utolsó útjára Bretz Károlyt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 19.

A Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra a februárban elhunyt dr. Bretz Károlyt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Kineziológia Tanszékének honoris causa professzorát, feltalálót, a TF egyik ikonikus alakját.

Egyetemi útikalauz – eredményes tanulás a TF értékei mentén
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 18.

A „Mozgásban a tanítás/tanulás – együtt a módszertani útkeresésben” elnevezésű inspirációs teadélután-sorozat keretében kerül sor a „Közös gondolkodás az új tantárgy kialakításáról – tapasztalatok és lehetőségek” című eseményre szerdán.

Mozdulj Suli! – Sportnap a mozgás és inkluzivitás jegyében a rekreáció szakos hallgatók szervezésével
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 18.

Iskolások számára rendeznek izgalmas sportnapot április 29-én a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.

Ébresztő! Alvásra fel! – Az alváskutatás izgalmas eredményeiről a TF könyvtárában
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 18.

Március 27-én, csütörtökön 13.45 és 15.30 között kerül sor a Könyvtár és Levéltár Időt kérek sorozatának újabb állomására, az Ébresztő! Alvásra fel! című előadásra, amelyre szeretettel várják a TF hallgatóit, oktatóit és munkatársait.

Ezt látni kell: világhírű Agatha Christie-regény táncolva!
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 18.

A tavasszal is kedvezményes jegyekkel várja a TF-eseket a Nemzeti Táncszínház.

Eseménynaptár


# innováció

Érdekes és izgalmas témákat boncolgattak a szakemberek hétfőn Balatonbogláron a VII. Netrisk Netrisk Sport és Innováció Konferencia első napján.

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (KMTA) a startupok iránt érdeklődő, jó sportoló, jó tanuló hallgatók jelentkezését várja.

A TF hallgatói ismét felvehetik a Neptunban Magyarország első felsőoktatási szintű startupkurzusát, amely az innovációk és a vállalkozók világába vezeti be az érdeklődőket – a mostani félévtől angol nyelven.

Rekordszámú tudományos és mecenatúrapályázatot nyújtottak be sikeresen a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kutatói. A pályamunkákat október közepén bírálják el.

A Technológia- és Tudástranszfer Központ csütörtöki rendezvénye újabb lépés volt afelé, hogy egyetemünk előremutató újításokkal segítse a hazai köznevelésben és sportban dolgozó szakembereket.

Május 15-én, immáron harmadik alkalommal rendezik meg egyetemünkön a Hungarian Startup University Programot (HSUP).

A következő félévben folytatódik a nagy sikerű Hungarian Startup University Program (HSUP), amely szabadon választható, két féléves tantárgy.

Az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma-pályázat keretében 2023. szeptember 28-án rendezték meg a Hallgatói (BSc Sportszervezés szak II-III. évfolyamán) Innovációs Hackathont, a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával, a Technológia- és Tudástranszfer Központ szervezésében.

Holográfia az orvosi oktatásban, mesterséges intelligencia a rehabilitációban és klímasemleges műtrágya témában indulnak útnak a legsikeresebb magyar egyetemi startupok.

A tudástranszfer sportban betöltött szerepe állt a TF Hepp Ferenc termében megrendezett május 25-i TTK-TIP szakmai nap középpontjában.

Május 11-én tartották a TF-en a Hungarian Startup University Programot (HSUP), amelynek keretében tíz egyedülálló projekt támogatásáról döntöttek.

Érdekel az innováció és a startupok világa? Újra indul a TF-en a Hungarian Startup University Program (HSUP) elnevezésű szabadon választható tárgy. Ebben a félévben tíz projektet támogatnak, és összesen 19 hallgató szerezhet ösztöndíjat, ha teljesíti a követelményeket.

Szeptember 14. és 16. között immár ötödik alkalommal rendezik meg a Sport és Innováció Konferenciát. A háromnapos eseménynek a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (szeptember 14., Budapest), illetve a Nemzeti Kézilabda Akadémia (szeptember 15. és 16., Balatonboglár) ad otthont.

Augusztus 29-től a TF-hallgatók ismét felvehetik a Neptunban Magyarország első felsőoktatási szintű startupkurzusát, amely az innovációk és a vállalkozók világába vezeti be az érdeklődőket.

Szeptember 14. és 16. között immár ötödik alkalommal rendezik meg a Sport és Innováció Konferenciát, amelynek a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, illetve a NEKA Balatonbogláron ad majd otthont. Az esemény első napján a IV-es szekcióban Irányítás, finanszírozás címmel workshop „nyílik”, ahol Prof. dr. Géczi Gábor, a TF Gazdaság és Társadalomtudományi Intézet igazgatója, a Sportmenedzsment Tanszék vezetője lesz a moderátor.

2022. július 13-án a Demo Day-jel zárult a 2021/2022-es tanév őszi és tavaszi félévében a TF-en meghirdetett Hungarian Startup University Program (HSUP), amely Magyarország első felsőoktatási szintű startupkurzusa.

A Testnevelési Egyetem 2019-1.2.1-2019-EGYETEMI-ÖKO-2019-00012 pályázat keretében létrejött Pályázati, Innovációs, Technológia és Tudástranszfer Központ (PITTK) hallgatói ötletpályázatot hirdet az egyetemmel jogviszonyban lévők számára.

Képzések és kompetenciafejlesztések megvalósítása a Testnevelési Egyetem 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00012 pályázat keretében.

A Testnevelési Egyetem Innovációs, Technológia- és Tudástranszfer Központ által a 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-00012 projekt keretében meghirdetett Proof of Concept pályázatra beérkezett 9 pályázat közül a Bíráló Bizottság 7 esetben támogatásról döntött összesen 12.301.800 forint összegben.

A Testnevelési Egyetemen (TE) Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkár és négy egyetem vezetői, valamint jelentős érdeklődés mellett csütörtökön hivatalosan is megnyílt a Somatoinfra technológiával vezérelt Szomatodiagnosztikai Laboratórium.

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!