# felsőoktatás

Versenyképes és vonzó a megújult magyar felsőoktatás: már második éve több mint 90 ezer diákot vettek fel a felsőoktatási intézményekbe – mondta a kulturális és innovációs miniszter csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján.

Lezárult az őszi hallgatói statisztikai adatgyűjtés, 2014 óta az idén a legmagasabb a hallgatói létszám a felsőoktatásban az Oktatási Hivatal felsőoktatási információs rendszerének legfrissebb adatai szerint. Idén 33 százalékkal nőtt a felsőoktatásba felvettek száma tavalyhoz képest. 

Míg négy éve 7, két éve 9, ma már 11 magyar egyetem van a világ élvonalában. Az előrelépés hátterében a magyar felsőoktatás megújítása áll, amelynek célja az egyetemek összekapcsolása a gazdasággal és a térség szereplőivel.

A jelenleg is tartó járvány-helyzet ellenére, a fejlődő intézmény, a sporttudomány egyre növekvő társadalmi megbecsülése és az itt szerzett végzettség gyakorlati értékének köszönhetően, a tavalyihoz képest jelentősen nőtt az érdeklődés a fiatalok körében a Testnevelési Egyetemen meghirdetett szakok iránt. A TE-re a hallgatójelöltek az országos átlagot meghaladva jelentkeztek.    

Megjelent a Figyelő 2019. évi Felsőoktatási Rangsora, amelyben az intézményi abszolút rangsorban a Testnevelési Egyetem az előkelő nyolcadik, a Sporttudomány képzési területen az első helyet foglalja el. 

Megjelent a Figyelő 2019. évi Felsőoktatási Rangsora, amelyben az intézményi abszolút rangsorban a Testnevelési Egyetem az előkelő nyolcadik, a Sporttudomány képzési területen az első helyet foglalja el. 

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!