# eredmény

A 2022/2023 tanév intézményi Tudományos Diákköri Konferenciáján 25 kutatás került bemutatásra magyar és angol nyelven. A sporttudomány számos területét érintve, a jogi témáktól a sportágspecifikus vizsgálatokig, összesen négy szekcióban kerültek bemutatásra az eredmények, melyeket szép számú érdeklődő követett a konferencia egész napján.

Kitűnően zárta szereplését a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem a lódzi Európai Egyetemi Játékokon. Hallgatóink összesen öt arany- és hét bronzéremet szereztek, s ezzel a TF – a legeredményesebb magyar felsőoktatási intézményként – a negyedik helyen végzett az éremtáblázaton.

A 2021/2022 tanévi Tudományos Diákköri Konferencián a sporttudomány számos területét érintve öt szekcióban összesen 35 pályamunka került bemutatásra, melyeket az érdeklődők a Teams felületen is figyelemmel kísérhettek.

Akárcsak tavaly, a 2019/2020-as tanévre vonatkozóan is öt pályázat lett kiírva az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) keretein belül. Nos, megvannak az idei győztesek, ezúton is gratulálunk!

Akárcsak tavaly, a 2019/2020-as tanévre vonatkozóan is öt pályázat lett kiírva az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) keretein belül. Nos, megvannak az idei győztesek, ezúton is gratulálunk!

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!