• Előrelépés a Shanghai Rankingben: Világos visszajelzés, a TF jó úton halad

    A 101-150. hely közé rangsorolták a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet (TF) a legfrissebb Shanghai Ranking szakterületi, a világ sporttudományi intézményeit összegző rangsorában.

  • Felhívás Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára

    A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem szeretettel meghívja az alap-, mester-, osztatlan és doktori képzésben részt vevő hallgatókat a 25. Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára (ISSC2026), amelyet 2026. április 28 és 30. között rendeznek meg.

  • Szabó Tünde volt sportért felelős államtitkár kapta idén a Nyerges Mihály-díjat

    Idén is színvonalas konferencia keretében emlékeztek meg a TF egykori dékánjáról, prof. dr. Nyerges Mihályról. A róla elnevezett díjat idén dr. Szabó Tünde kormánybiztos, országgyűlési képviselő kapta.

  • Oklevélátadó ünnepséggel zárult az első Nemzetközi Sportvezetői Program

    Záróvizsgával és oklevélátadó ünnepséggel fejeződött be a Magyar Diplomáciai Akadémia és a TF első közös sportdiplomáciai képzése, a Nemzetközi Sportvezetői Program, amelyen több TF-es oktató, illetve munkatárs is előadást tartott.

Edzők mentális egészsége: TF-es oktató mutatta be az első eredményeket
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 6.

Dr. Kovács Krisztina, a Pszichológia és Sportpszichológia Tanszék adjunktusa online előadást tartott a Magyar Edzők Társasága (MET) által szervezett „Az edzők mentális jólléte védelmében” című képzés keretében.

Sikeres edzői életpályamodellek – neves szakemberek látogatnak a TF-re
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 6.

Több ismert és elismert hazai sportszakember, edző és sportoló is vendégelőadó lesz a Sikeres edzői életpályamodellek című előadássorozaton.

Még jelentkezhetünk az ECSS Lausanne 2026 kongresszusra
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 5.

Február 13-ig várja az absztraktokat és a pályázatokat nyári, lausanne-i kongresszusára az Európai Sporttudományi Kollégium, az ECSS.

Már pályázhatunk a Sportcsillagok Ösztöndíjprogramra
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 4.

Megjelent a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram 2025/2026. tanév II. félévi pályázati kiírása. Az adatlapok postára adási határideje 2026. február 27.

Oklevélátadó ünnepséggel zárult az első Nemzetközi Sportvezetői Program
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 4.

Záróvizsgával és oklevélátadó ünnepséggel fejeződött be a Magyar Diplomáciai Akadémia és a TF első közös sportdiplomáciai képzése, a Nemzetközi Sportvezetői Program, amelyen több TF-es oktató, illetve munkatárs is előadást tartott.

TDK-kurzus indul a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 3.

A 2025/2026-os tanévben elnyert Nemzeti Tehetség Program - támogatás keretében komplex, tavaszi féléves TDK-kurzust indít a TF.

Meghívó: Sporttechnológiai trendek – kutatásból működő megoldás
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 3.

Február 18-án a TF Könyvtár és Levéltár ad otthont annak a szakmai beszélgetésnek, amely azt vizsgálja, miként vált a sporttechnológia a sport mindennapi gyakorlatának szerves részévé.

Előrelépés a Shanghai Rankingben: Világos visszajelzés, a TF jó úton halad
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 2.

A 101-150. hely közé rangsorolták a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet (TF) a legfrissebb Shanghai Ranking szakterületi, a világ sporttudományi intézményeit összegző rangsorában.

Elhunyt Kiss Pál, az egyetem korábbi nyelvtanára
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 2.

Fájdalommal tudatjuk, hogy 79 éves korában elhunyt Kiss Pál, az egyetem korábbi nyelvtanára, az Idegennyelvi Lektorátus egykori munkatársa.

„Az életet az évekhez adjuk” – megtartotta januári összejövetelét a Masters Club
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 2.

Január 28-án, szerdán került sor a Masters Club első 2026-os összejövetelére. Az esemény középpontjában ezúttal a tudatos táplálkozás állt.

Jubileumi díszoklevéllel köszönti végzett hallgatóit a TF
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. január 30.

Mint minden évben, idén is jubileumi díszoklevél átadásával kedveskedik végzőseinek a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF).

Adatelemzőként dolgozik a magyar felnőtt vízilabda-válogatottaknál Havanecz Krisztián
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. január 30.

Ha kell, hajnalban kel, és késő éjjel fekszik Havanecz Krisztián, a TF oktató-kutatója, hogy adatelemzőként minél eredményesebben segítse a női és férfi vízilabda-válogatott munkáját.

Eseménynaptár


KEHOP-5.2.11-16-2016-00013

A kedvezményezett neve: Testnevelési Egyetem.

A projekt címe: Fotovoltaikus rendszerek kialakítása a Testnevelési Egyetem villamosenergia ellátásának céljából.

A szerződött támogatás összege: 107 644 000 forint.

A támogatás mértéke: 100%

A projekt befejezési dátuma: 2018. március 27. (záróbeszámoló >>>)

A megvalósulás helyszínei:

  • Testnevelési Egyetem, Budapest XII, Alkotás utca 44.
  • Testnevelési Egyetem, Budapest XII, Alkotás utca 48.
  • TE Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XII, Diana utca 35.
  • TE Sporttelep, Budapest III, Királyok útja 65.

A projekt célja: napelemes elektromos áram termelő rendszer megvalósítása, mely által elsősorban az üvegházhatást okozó gázok (CO2) kibocsátásának, illetve a Testnevelési Egyetem elektromos energia szolgáltatótól történő beszerzésének csökkentése érhető el.

Várható eredmény: éves szinten összesítve közel 6,5M Ft (kb. 187.000 kWh) megtakarítás várható a rendszertől.

2026. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!