• Sterbenz Tamást javasolja rektornak a TF szenátusa

    A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) 2026. június 11-i, csütörtöki szenátusi ülésén a jelöltek meghallgatása után a tagok arra tettek javaslatot, hogy a TF 2021-ben megválasztott rektora, prof. dr. Sterbenz Tamás folytassa munkáját az egyetem élén.

  • Középpontban a pedagógusok – Így köszöntötték a TF oktatóit

    Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján ebéddel egybekötött ünnepségen köszöntötték a TF oktatóit, pedagógusait, akikre a jövőben is felelősségteljes szerep hárul.

  • Tizenhét külföldi hallgató vette át oklevelét a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam diplomaosztó ünnepségén

    Tizenhét külföldi hallgatóval bővült azok köre, akik oklevelet szereztek a TF legrangosabb nemzetközi képzésén, az Olimpiai Szolidaritás Programja által támogatott Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamon.

Közös célok, közös játék – Együttműködés kezdődik TF és az Országos Pickleball Szövetség között
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. június 12.

Közös edzőképzés, valamint sportágspecifikus és sporttudományos kutatás a fő pillére annak a megállapodásnak, amelyet közös játék kíséretében írtak alá pénteken a hazai szövetség és a TF képviselői.

Közös szakmai egyeztető fórumot tart a mindennapos testnevelésről a TF és az MTTOE
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. június 12.

Fontos, a hazai közoktatás jövőjét meghatározó témában, a mindennapos testnevelés helyzetéről tart közösen szakmai egyeztető fórumot a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete (MTTOE) június 26-án a TF Athén termében.

Sterbenz Tamást javasolja rektornak a TF szenátusa
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. június 11.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) 2026. június 11-i, csütörtöki szenátusi ülésén a jelöltek meghallgatása után a tagok arra tettek javaslatot, hogy a TF 2021-ben megválasztott rektora, prof. dr. Sterbenz Tamás folytassa munkáját az egyetem élén.

XI. Sporttudományi PhD Szimpózium
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. június 11.

A Doktori Iskola szervezésében idén is megrendezzük a Sporttudományi PhD Szimpóziumot.

Három arany és két ezüst a TFSE-cheerleaderek mérlege a magyar bajnokságban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. június 10.

Három arany- és két ezüstéremmel zárták a Cheerstars magyar bajnokságot a TFSE cheerleaderei, akik így – ahogyan megszokhattuk – ismét remek idényt zártak.

Kalmár Zsuzsanna: Mindig is a torna állt a középpontban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. június 9.

Beválasztották a Magyar Torna Szövetség Halhatatlanok Klubjába dr. Kalmár Zsuzsannát, a TF Torna, Ritmikus Gimnasztika, Tánc és Aerobik Tanszék vezetőjét, aki sosem távolodott el a tornától, és nemcsak a TF-en, hanem a hazai tornasportban is igyekezett jó irányba tartani a hajót.

Nyár előtti utolsó találkozóját tartotta a Master Club
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. június 9.

A klub júniusi ülésén az okosgyűrű és kvízjáték volt a középpontban, és természetesen nem maradt el a születésnaposok köszöntése sem.

Meghívó Zsarnóczky-Dulházi Fanni doktori értekezésének nyilvános védésére
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. június 8.

A Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Zsarnóczky-Dulházi Fanni doktori értekezésének nyilvános védésére.

Kalmár Zsuzsannát beválasztották a Magyar Torna Szövetség Halhatatlanok Klubjába
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. június 8.

Óriási megtiszteltetésben részesült a TF Torna Tanszéknek vezetője, dr. Kalmár Zsuzsanna, akit több évtizedes színvonalas szakmai munkája, a hazai tornasportért tett erőfeszítései elismeréseként beválasztottak a Magyar Torna Szövetség Halhatatlanok Klubjába.

A TF-es távolugró, Pap Kristóf 811 centiméterre repült Mariborban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. június 5.

Szalma László tanítványa, a TF-es Pap Kristóf – magyar atlétától több mint húsz éve nem látott eredménnyel – 811 centiméteres óriási egyéni csúccsal megnyerte a Mariborban rendezett challenger kategóriájú versenyt távolugrásban.

Felhívás részvételre a Gazsó Ferenc Mentorprogramba
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. június 5.

A társadalomtudomány iránt érdeklődő hallgatók július 10-ig jelentkezhetnek a Gazsó Ferenc Mentorprogramra, amely szeptemberben indul, és ez éven át tart.

Méltó megemlékezést tartottak a nemzeti összetartozás napján
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. június 5.

Versek, dallamok és megható pillanatok idézték meg a nemzeti összetartozás erejét az Athén teremben tartott ünnepségen.

Eseménynaptár


EFOP-3.4.3-16-2016-00008

A Testnevelési Egyetem intézményi fejlesztése a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében

Testnevelési Egyetem szerepe a projektben: Projekt gazda

Projekt azonosító: EFOP-3.4.3-16-2016-00008

Indítás: 2017. június 1.

Zárás: 2019. május 31.

Támogatás összege: 74 485 364.- forint

Támogatás mértéke: 100%

Konzorciumi tagok: -

Projekt státusza: Lezárult

Projekt rövid leírása és célja:

A projekt átfogó célja az egyetem korszerű, tudásközpontú fejlesztése a tanítási-tanulási folyamat eredményességét növelő módszertani innovációk bevezetésével. A képzési program, tartalom és módszertan megújítása innovatív, tanulásintenzív oktatási módszerek kifejlesztése és bevezetése révén valósul meg, továbbá a konstrukció részeként az oktatás eredményességét és a hallgatók elkötelezettségét javító fejlesztések realizálódnak. Ezen összetett képzés, kompetencia, és hallgatói szolgáltatások fejlesztésére irányuló célok illeszkednek az intézmény oktatásfejlesztési stratégiájában megfogalmazott célkitűzéseihez. Egyúttal a hallgatói és oktatói kompetenciák javítása, az új módszertanok becsatornázása és az oktatói minőségbiztosítási rendszer hatékonyabbá tétele támogatja a munkaerő-piaci keresletnek megfelelő készségek elsajátítását is. A kialakítandó ”diákmentori szolgálat” a hallgatók által nehezebben teljesíthető tantárgyak vonatkozásában személyre szabott támogatás révén növelheti a sikeres vizsgák arányát, valamint csökkenti a hallgatók lemorzsolódásának veszélyét. A specifikus célkitűzések eredményeinek köszönhetően javul az oktatás hozzáférhetősége, továbbá az élethosszig tartó tanulás feltételrendszere, és mindemellett jelentősen bővül a progresszív tanulást támogató oktatási módszerek köre. A projekt keretében az egyetem kiemelt figyelmet kíván fordítani a hallgatók digitális kompetenciáinak, információszerzési és -kezelési, valamint önálló tanulási képességeinek fejlesztésére is. Ezen összetett fejlesztések mellett hangsúlyosan megjelennek olyan minőségbiztosítási elemek is, mint például a kompetenciamérési rendszer kidolgozása, a Diplomás Pályakövetési Rendszer szakspecifikus fejlesztése, a hallgatói elégedettség mérésének és az eredmények beépítésének hatékonyabbá tétele, valamint a szakfelelősi feladat- és hatáskörök pontosítása.

A projekt fizikai megvalósításának határideje: 2019. május 31.

2026. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!