• A TF a magyar sport aranyfedezete – méltó ünnepségen búcsúztak a végzősöktől

    Idén is rendhagyó módon, a diplomát szerzők nagy létszámára tekintettel két ünnepség keretében vette át oklevelét 558 végzős hallgató július 11-én a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). Az ünnepségen beszédet mondott Kálnoki-Kiss Attila újonnan kinevezett sportért felelős államtitkár is, aki a TF-en képzett hallgatókat a magyar sport aranyfedezetének nevezte.

  • Megnyílt a jelentkezés a TF nemzetközi sportkapcsolatok – sportdiplomácia képzésére

    Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a TF egyik legismertebb képzésére, a nemzetközi sportkapcsolatok – sportdiplomácia szakirányú továbbképzésére.

Pályázati felhívás elsőéves hallgatók részére kollégiumi elhelyezésre a 2026/27-es tanévre
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. július 23.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Kollégiumi Bizottsága az Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata, valamint Térítési és Juttatási Szabályzata alapján pályázatot hirdet elsőéves hallgatóknak a 2026/27-es tanévre kollégiumi elhelyezés céljából.

Bara Eszter képviselte a TF-et az ülőröplabda-világbajnokságon
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. július 21.

Bara Eszter, a Könyvtár és Levéltár munkatársa a magyar női ülőröplabda-válogatott tagjaként képviselte a TF-et a kínai Hangcsouban megrendezett világbajnokságon.

Új lehetőség a futball szakemberei számára: indul a komplex futballelemző képzés
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. július 20.

Megnyílt a jelentkezési felület a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem új szakirányú továbbképzésére, a komplex futballelemző (Complex Football Analyst) szakra.

Medal Winner Award-díjat vett át a TF az EUSA-tól
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. július 20.

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) tegnap tartott díjátadó gáláján rangos díjat vett át a TF képviseletében Sterbenz Tamás rektor, amit azért kapott az egyetem, mert az első helyen végzett tavaly az Európai Egyetemek Bajnokságok összesített éremtáblázatán.

TF-es siker a tájékozódási futók világbajnokságán: történelmi eredmény Genovában
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. július 20.

A magyar férfi tájékozódási futás eddigi legjobb világbajnoki egyéni helyezését megszerezve negyedik helyen végzett Bujdosó Zoltán a Genovában megrendezett felnőtt tájékozódásifutó-világbajnokságon. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem közössége számára örömteli, hogy a vb-n Fehérvári Dániel, a Rekreáció Tanszék tanársegédje szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.

A TF önkéntesei is segítették a Gyulai István Memorial sikerét
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. július 16.

Idén nyáron ismét a világ atlétikai elitje érkezett a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központba, a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjra. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Önkéntes és Fenntarthatósági Irodájának szervezésében közel 200 önkéntes működött közre az eseményen, akik a verseny előkészületeitől egészen a záró pillanatokig nélkülözhetetlen szerepet vállaltak a rendezvény sikeres lebonyolításában.

Átadták a TF Games zászlóját a diplomaosztón
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. július 16.

A diplomaosztó ünnepségen jelképes stafétaátadásra is sor került: gazdát cserélt a TF Games zászlaja, amely a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem egyik legnépszerűbb hallgatói sporteseményének szervezési jogát szimbolizálja.

Új szerepben a kézilabda ikonja – Pappné Szamoránsky Piroska a TF-en szerzett tudással építi tovább pályáját
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. július 16.

Pappné Szamoránsky Piroska a magyar női kézilabdázás egyik igazi ikonja. A kiváló beálló pályafutása során 145 alkalommal öltötte magára a címeres mezt, tagja volt a pekingi olimpián 4. helyezett nemzeti csapatnak, klubszinten pedig kétszeres magyar bajnoknak és háromszoros KEK-győztesnek mondhatja magát.

Elhunyt ifj. Szántó Imre, a TF-en végzett mesteredző és a magyar ökölvívás meghatározó alakja
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. július 15.

Nyolcvankét éves korában, hosszú betegség után elhunyt ifj. Szántó Imre ökölvívó mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, aki a magyar ökölvívás egyik legsikeresebb szakembereként generációkat nevelt, és akinek szakmai munkáját olimpiai és világbajnoki sikerek fémjelzik. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemhez is szoros kapcsolat fűzte, ahol szakedzői diplomát szerzett.

EEJ 2026: három TF-es csapat is címvédőként utazik a salernói játékokra
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. július 15.

A TF férfi és női röplabdában, női kézilabdában, valamint férfi strandkézilabdában vág neki a salernói Európai Egyetemi Játékok (EEJ) küzdelmeinek. Utóbbi három alakulat címvédőként, ám eltérő esélyekkel.

Környezettudatosság, közösség és nemzetközi tapasztalatok – Erasmus+ programon jártak TF-es hallgatók
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. július 14.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem két hallgatója is részt vett azon az egyhetes nemzetközi ifjúsági cserén, amelyet az Élmény-Tér Egyesület szervezett a Szövetség a Közös Célokért közreműködésével, az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával. A programnak a szlovákiai Gímes adott otthont.

Ha sportesemény, akkor önkéntesség – Több mint 80 önkéntes segítette a Tour de Mátra sikerét
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. július 12.

Első alkalommal adott otthont a Tour de Mátra a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) Gran Fondo World Series amatőr világbajnoki kvalifikációs futamának, amelynek lebonyolítását a TF koordinálta 80 önkéntes segítette.

Eseménynaptár


Elérhetőség

Levelezési cím:

Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Alkotás utca 42-48.
Prof. Dr. Radák Zsolt
Budapest
1123

A központ címe:

Molekuláris Edzésélettani Kutató Központ
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Alkotás utca 42-48.
L3 épület, 1. emelet
Budapest
1123

Telefon: +36-1-488-1532

A munkatársak elérhetőségei

  • Dr. Felszeghy Klára | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | +36-1-488-1529 | L3 épület, I-04
  • Dr. Koltai Erika | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | +36-1-488-1528 | L3 épület, I-03
  • Dr. Radák Zsolt | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | +36-1-488-1526 | L3 épület, I-01
  • Dr. Torma Ferenc | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | +36-1-488-1530 | L3 épület, I-05.3
  • Fejes Franciska Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. +36305597870
  • Nyírő Hajnalka Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. +36 30 226 1950
2026. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!