• Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó

    Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

  • Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt

    Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

  • Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en

    Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

  • Szeptembertől ismét inkluzívsportoktató-képzés a TF-en!

    Ekler Luca vágya, hogy minél több szakember helyezkedjen el a parasport területén.

  • Resperger Viktória: „Új időszámítás kezdődik a tanszék életében”

    Ambiciózus tervekkel lát neki a munkának dr. Resperger Viktória, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének frissen kinevezett vezetője.

  • Felavattuk a TF100 Falat

    Fotókiállítás-megnyitóval egybekötött sajtónyilvános eseményen, ünnepélyes keretek között leplezték le a TF meghatározó oktatói, hallgatói, személyiségei közül huszonötöt megjelenítő TF100 Falat szerda délután az aula előterében.

  • Egy estére a TF-re „költözött” Máramaros megye és az erdélyi sporttörténet

    „Máramaros és a magyar sporttörténet” címmel rendeztek csütörtökön kiállítással, könyvbemutatóval, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött baráti találkozót a TF-en.

Fair play-díjat javasol a Magyar Úszószövetség a TF-en tanuló Horváth Dávidnak
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 19.

Jó eredményekkel és sportszerű cselekedettel tért vissza versenyzőként az uszodába Horváth Dávid.

Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

Meghívó Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 24-26. között rendezi meg a hallgatók számára életre hívott, hosszú múltra visszatekintő, immár 24. Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciát.

Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

Megjelent Koller Ákosék szakcikke a világhírű Scientific Reportsban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Fiatal nőkben a nagyobb intenzitású fizikai aktivitás a Covid-19 fertőzés idején és után csökkenti a mentális és neurológiai tüneteket.

Végső búcsút vettünk Morvai Attilától
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 16.

A TF egykori gondnoka, Morvai Attila 83 éves korában hunyt el, temetését április 15-én tartották a gödöllői városi köztemetőben.

Nívós konferencián vett részt több TF-es kötődésű edzőlegenda
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 15.

A hétvégén a budai Várnegyedben megrendezett sporttudományos és innovációs konferencián kerekasztalvendégként volt jelen prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök és a TF-en is oktató dr. Kemény Dénes, illetve dr. Rátgéber László.

Eseménynaptár


# Sporttudományok Doktori Iskola

A Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsa és a Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt Szabó Tünde "Sportsérültek jogai, a sportolók védelme - Az élsport során elszenvedett hosszú-távú egészségkárosodás bemutatása és megelőzése a sportjog és az egészségügyi jog tükrében" című értekezésének nyilvános PhD védésére.

Kedves Hallgatók! A 2019/2020. tanév II. félévével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket: a félév kezdete: 2020. február 1., vége: 2020. augusztus 31.

Kedves Hallgatók! A 2019/2020. tanév II. félévével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket: a félév kezdete: 2020. február 1., vége: 2020. augusztus 31.

A Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsa és a Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt a Doktori Iskola 4. féléves hallgatóinak komplex vizsgájára.

A Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsa és a Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt a Doktori Iskola 4. féléves hallgatóinak komplex vizsgájára.

A Testnevelési Egyetem a 2020. február 1-től kezdődő félévre felvételt hirdet 3 programban – ösztöndíjas és önköltséges – tanulmányokra.

A Testnevelési Egyetem a 2020. február 1-től kezdődő félévre felvételt hirdet 3 programban – ösztöndíjas és önköltséges – tanulmányokra.

A Sporttudományok Doktori Iskola a 2020. február 1-től kezdődő félévre jelentkezést hirdet egyéni felkészülők részére az alábbi programokban doktori fokozatszerzésre.

A Sporttudományok Doktori Iskola a 2020. február 1-től kezdődő félévre jelentkezést hirdet egyéni felkészülők részére az alábbi programokban doktori fokozatszerzésre.

A Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Takács Johanna doktorjelölt PhD értekezésének házi vitájára.

A Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Takács Johanna doktorjelölt PhD értekezésének házi vitájára.

A Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Kőnig-Görögh Dóra doktorjelölt PhD értekezésének házi vitájára.

A Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Kőnig-Görögh Dóra doktorjelölt PhD értekezésének házi vitájára.

A Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Ábrahám Dóra doktorjelölt PhD értekezésének házi vitájára.

A Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Ábrahám Dóra doktorjelölt PhD értekezésének házi vitájára.

A Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsa és a Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt Takács Mária „A gyermekkori gerincdeformitások vizsgálata kisiskolások körében: a gerinc alakjának meghatározása és állásstabilitás vizsgálatok” című értekezésének nyilvános PhD védésére.

A Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsa és a Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt Juhász Imre „A kreatin adagolás hatása a fizikai teljesítményre és a regenerációra serdülő uszonyos úszóknál” című értekezésének nyilvános PhD védésére.

A Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsa és a Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt Téglás Tímea „A krónikus aktív és passzív mozgástréning hatásai az idősödő agyra állatkísérletes modellben” című értekezésének nyilvános PhD védésére.

A Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Csirkés Zsolt doktorjelölt PhD értekezésének házi vitájára.

A Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsa és a Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt Torma Ferenc Gergely „A mitokondriális és epigenetikai változások vizsgálata futási képességeik alapján szelektíven tenyésztett patkányokon, diétás megszorítás és állóképességi edzés hatására” című értekezésének nyilvános PhD védésére.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!